I. Lipót.
I. Lipót.
Ez már III. Ferdinándnak 1657-ben bekövetkezett halála és I. Lipót kormányralépte után történt. Lipót pártolta II. Rákóczy fejedelemségét és követségekkel igyekezett kiengesztelni a porta neheztelését Rákóczy ellen. Az egyik császári követ a budai basánál járt közbe, a másik Temesvárra, jött Mohammed Köprili nagyvezérhez, ki éppen akkor vonult be nagy fénynyel Temesvár városába. Sikerült is Rákóczynak rövid időre újra elfoglalnia a fejedelemséget, de midőn a törököktől támogatott Barcsayval fölvette a harczot, 1660 június 2-án Kolozsvárnál elesett. Most ismét Barcsay lett a fejedelem, de zsarolásai miatt elégedetlenséget tármasztott maga ellen s a kitört lázadásban áldozatul esett. Utána a székelyek Kemény Jánost, mások Apaffy Mihályt választották fejedelmül. Lipót Keményt pártolta, a szultán Apaffyt. Kemény azonban 1662-ben, midőn az Apaffy segedelmére érkezett török haddal megütközött, lovával elbukott és agyontaposták.
Apaffy a nagyvezérré lett fiatal Ahmed Köprilivel jó viszonyt igyekezett fenntartani. Megdöbbent azonban, midőn Ahmed Erdélyt ozmán örökségi tartománynak jelentette ki. Ez a felfogás nyert kifejezést az 1664-iki vasvári békében is, mely szerint nemcsak az Erdély és a Tisza között fekvő s a temesi helytartósághoz tartozó vármegyéket hagyták meg továbbra török kézen, de Erdély is valósággal a szultán fönnhatóságának hódolt. A temesi részek mostantól fogva még súlyosabbnak érezték a török igát, mert a 86 éves Ali basa 1664-ben Temesvárott elhalálozván, utódja a helytartóságban a keresztények vérengző ellensége Kutsuk Mohammed jenői basa lett, ki többi között arról is nevezetes, hogy Lipót császárnak Erdélybe küldött követét, Ferencz váczi püspököt, 1662-ben Borosjenőn elfogatta s rabként Ali temesvári basához küldte, hol az ártatlan főpap, bár Ali emberségesen bánt vele, bánatában meghalt. Kucsuk Apaffyval is nagyon gonoszul járt el; pártfogásába fogadta ellenfelét, Zólyomi Miklóst, kit Apaffy helyett Sztambulban a fejedelemségre ajánlott, a mi azonban Apaffy állását legkevésbé sem ingatta meg. Ellenkezőleg, a porta oly nagyra tartotta Apaffyt, hogy Kara Musztafa, az új nagyvezér, 1676-ban őt használta fel a Lipót elleni lázadás előkészítésére, mely Thököly Imrével az élén, a temesi tájakat sem kimélte meg.
A mi ezentúl Erdélyben és a hozzátartozó temesi részeken előfordult, nem idézett elő lényegesebb változásokat, miért is hallgatással mellőzöm. Nagy fontosságú események voltak – következményeiket tekintve – Bécsnek 1683-ik évi felszabadítása a törökök ostroma alól; továbbá Lotharingi Károly herczegnek, Miksa Emánuel bajor választó fejedelemnek és Bádeni Lajosnak, 1684-ben kezdett hadjáratai a török hódoltság megszüntetésére. A részletek ismeretesek. A félhold fénye évről-évre halványulni kezdett! Egyik csapás a másik után érte a törököket. 1687 aug. 12-én csatát vesztettek Mohácsnál, megverettek Dalmácziában és Moreán, elvesztették Simontornyát, Pécset, Siklóst, Szegedet, Eszéket, Péterváradot s egész Tótországot és a Szerémséget. Lotharingi Károly bevonult Erdélybe s 12 várba királyi hadakat rakott. Hozzájárult a feltornyosult bajokhoz még az is, hogy IV. Mohammed szultánt Konstantinápolyban megfosztották a trónjától. Magyarország több helytartóságában, nevezetesen 1688-ban Temesvárott is, kitört a török katonai forradalom, mely alatt Ibrahim temesvári helytartót agyonverték. A Temesközön elvesztették a törökök Solymost, Lippát, Lugost, Karánsebest, Orsovát és Kladovát: szóval a félhold magyarországi uralma nagyon erősen megingott. A bécsi haditanácsban már tanácskozás tárgyává tették a Tisza–Maros–Duna-köz egész területének visszafoglalását. Ez a terület volt ugyanis Erdély kapuja. Moldvát és Oláhországot innen lehetett legkönnyebben fékentartani.
Lippa 1692-ben.
Részlet Visconti olasz mérnök egykorú tervrajzából.
Az olasz szöveg magyarázata: A = temesvári kapu. – D = contrascarpa (külső ároklejtő). – E = új temesvári kapu. – F = közlekedés a Marosra és a tér elzárására. – G = a szénaraktárnak és egyéb szükségesnek, úgyszintén támadás esetén a lovasságnak fenntartására. – H = lerombolt régi templom. – I = lerombolandó fal. – a = külső ároklejtő. – b = kastélykapu. – c = temesvári bástya. – d = főbástya. – e = erdélyi bástya. – f = Maros-bástya. – g = katonai laktanyák. – h = kemenczék. – i = tornyok a puskapor és rakéták részére. – k = kút. – l = fedett hely az élelmi czikkeket tartalmazó hordók részére. – m = szénlerakodóhely. – Riserua per fieno = szénásnak fönntartva.
342E győzelmek, bár a harczot még korántsem döntötték el, jelenkékenyen megkönnyítették a hadjárat folytatását. 1689 február havában bekerítették a császáriak Temesvárt is. Kényszerítették a szultánt megígérni, hogy küiríti Temesvárt, Kanizsát és Váradot, sőt Erdélyről is lemond, csak Belgrádot, Nisszát, a Száva bal- és a Duna jobbpartján fekvő területet és a Szerémséget hagyják meg neki. De ebbe osztrák részről semmi szín alatt sem akartak beleegyezni. A bécsi haditanács ugyanis azt tervezte, hogy a balkáni szerbeket megnyerje s velük egyesülve a háború színhelyét török (szerbiai) területre tegye át. Sikerült e czélra Csernovics Arzén ipeki patriarka-érseket megnyerni. Mire Lipót 1690 április 6-án nyílt felhívást intézett Albánia, Szerbia, Bulgária, Szilisztria, Illiria, Maczedónia és Rascia, összes népeihez, hogy a török iga lerázására használják fel a kedvező alkalmat és pártoljanak hozzá; ragadjanak fegyvert és csatlakozzanak a császári vezérekhez. Viszonzásul szabad vallásgyakorlatot, szabad vajdaválasztás, jogaik és kiváltságaik épségbentartását, javaik szabad birtoklását és az adóteher egy részétől való fölmentésüket igérte nekik. Köprili Musztafa nagyvezér azonban 343még ebben az évben nemcsak tönkretette a császári sereget, de Belgrádot is elfoglalta. Ennek következtében Csernovics patriarka, a győzelmes törökök bosszújától menekülve, mintegy 37–40 balkáni göröghitű szerb családdal bevándorolt Magyarországba. A császári tábornokok, a magyar rendek megkérdezése nélkül, Szlavóniában, a Szerémségben és Buda környékén helyezték el őket. Onnan azután elszéledtek az országban egész Egerig, dél felé pedig a Tiszáig és Marosig, mely folyóknak jobbpartja hosszában császári katonai szolgálatokra vállalkoztak és 1702-től kezdve az ú. n. Tiszamarosi Határőrvidéket alkották. Köprili nagyvezér 1691-ben Erdély és Délmagyarország ellen támadt. A temesi részek védelmében Bolland ezredes, Antonio szerb vezér; Veterani tábornok, Arnan kapitány és de Croy herczeg tüntették ki magukat. A nagyvezér még a mondott év tavaszán hatalmas sereget vezetett át a Száván, de Bádeni Lajos Szlankamen táján véres ütközetben megverte. A csatában 12.000 emberével maga Köprili is elesett és az egész török tábor, 150 ágyúval a császári had birtokába jutott.
Döntő fordulat azonban csak 1697-ben következett be, midőn Lipót Savoyai Jenő herczeget, már számos ütközetnek diadalkoszorús hősét, nevezte ki fővezérré, ki azután a török hadakat – mint ismeretes – Zentánál tönkretette.
A sok vereség megtörte végre a félhold magyarországi hatalmát. Minthogy azonban Lipót a spanyol örökösödési háború készületeivel volt elfoglalva, 1698-ban Karlóczán 25 évi békét kötött a szultánnal. A karlóczai szerződés szerint Erdély a császáré lett. A temesi részek, vagyis a Tisza–Duna–Maros-köz továbbra is a szultáné maradt. A hajózás a Tiszán és Maroson közösnek nyilváníttatott Karánsebes, Lugos, Lippa, Becse, Becskerek, Csanád és Kanizsa földig lerontandók valának. Kiköttetett továbbá, hogy Thököly messze távozzék a határoktól. Thököly nejével, a hős Zrinyi Ilonával Bythiniában Nikomédia városába költözött.
A karlóczai béke általános elégedetlenséget szült. Fölingerelte továbbá a nemességet az idegen katonatisztek lekicsinylő, fennhéjázó magaviselete és zsarolása. Ehhez járult, hogy a török háború roppant költségeit is a bécsi kormány igazságtalan arányban, országgyűlés nélkül, rendkívüli adó gyanánt Magyarországon követelte. Az országos elégületlenség rohanó folyamként II. Rákóczi Ferencz szabadságharczában tört magának utat a fegyveres ellentállás véres mezején. A változó sikerű mérkőzésekben 1701-től 1711-ig hazánk legjobbjai, a nemzet legmagyarabb elemei pusztultak el.
