Szapolyai János és I. Ferdinánd.
Szapolyai János és I. Ferdinánd.
Magyarországnak most két király a volt: János és Ferdinánd.
Azok között, kikre Ferdinánd legelsőbben hálóját kivetette, Iván a fekete ember, Bakics Pál és a naszádosok népszerű kapitánya, Radisa Bósics kiválóbb figyelemben részesültek. A közbenjáró szerepre Podvinai vállalkozott. Már 1527 januárban érintkezett a szerbek nevezett főnökeivel, hogy velük az átpártolás alkuját megállapítsa. Febr. elején már Pozsonyba és Bécsbe vihette Podvinai a szerbek izenetét. Ferdinánd 77 kitöltetlen levéllel küldé őt vissza Magyarországba, melyeket Podvinai tetszése szerint különféle czímekkel kitölthetett. E levelek közül egy ugyancsak nyomatékossá volt téve erős érveléssel: csengő pénzben. Ezt Ivánnak, a fekete embernek kelett kézbesítenie. Bakics Pálnak, Cselnik Rádának és Radisa Bósicsnak szintén tele erszények és uradalmak voltak szánva. Azonkívül Pempflinger István által 5000 aranyat, 500 vég ruhakelmét, 10 aranyserleget és 5 nemesvérű török lovat küldött Ferdinánd Ivánnak és embereinek. A hízelgő izeneteket és dús ajándékokat nagypecsétes királyi oklevél is kísérte, melyben Ferdinánd kegyelmes szavakkal biztosítá Ivánt, hogy őt Ráczország deszpotájává teszi, neki engedvén át a szlávság fölötti uralmat a magyar királyság déli határán.
Ekkortól fogva Ferdinánd szolgálatába állott Csernoevics Iván és mindjobban szaporodó serege. Szapolyai kísérletei, visszatéríteni Ivánt a maga részére, sikertelenek maradtak. 1527 májusban már a dunai hajóhad is Ferdinánd zsoldjában állott. 1527. évi május elején és június végén már nyílt csatát vívott Csernoevics Iván Szapolyai hadaival Temes vármegye éjszaki határán, a Szőllős, Hollósvár és Horogszeg közötti mezőségen. Később odébb nyugatnak, a Tisza partján is csatázott Iván a magyarokkal. Július 25-én Czibak Imrével ütközött meg Csanád alatt.
Bakics Pál, Radisa Bósics és Balabán szerb főnökök Iván átpártolása után is Szapolyai részén maradtak. Júl. I6-an levelet kapott Iván Ferdinándtól, hogy hátrahagyván a temesi részek őrizetére némely csapatokat, ő maga a Tisza és 324Duna közén Buda felé igyekezzék. A szándék az volt, hogy a Budán tespedő Szapolyait minden oldalról bekerítsék. A polgárháború, a testvérharcz, mitől Ferdinándot némely józan tanácsosai és Zsigmond lengyel király, sőt maga V: Károly császár is komolyan óvta, immár rázúdult a nemzetre.
Az ellenkirályok egymásközti harcza alatt mondhatatlan zavar és inség áradt szét a hazában. János király a balsorstól folyton üldöztetvén, kénytelen volt Lengyelországba futni és Szulejmán szultánt segítségül hívni Ferdinánd ellen. Szulejmán 1529 májusban roppant sereggel meg is jelent, s miután Bécset megfenyegette s a koronát Szapolyainak átadta, okt. 15-én 50 ezernél több fogolylyal indult vissza Konstantinápolyba. De emlékül hagyta Ibrahim nagyvezérnek azt a nyilatkozatát, hogy most már Magyarország sem János királyé, sem Ferdinándé, hanem a török szultáné.
Mielőtt a szultán Szapolyai hívására ezt az első hadjáratát Magyarországba intézte, a délvidéki szerbek kalandos reményeinek is vége szakadt. Szapolyai 1528-ban Erdélyből székely csapatokat küldött Perényi Péter vezérlete alatt a hűtlenné lett Csernoevics Iván ellen, a mely had Czibak Imre temesi főispán seregével egyesülve s a szomszéd megyékből gyűjtött hadakkal megerősödve, Ivánt megverte és seregét teljesen tönkretette. Iván csak sebes futással tudott Szegedre menekülni. Itt Zákány István gazdag kereskedő házában keresett oltalmat; de a szegedi lakosok a vele menekült csekély csapatot megrohanták és felkonczolták. Iván az ágyékába kapott lövéssel éjjel Szabadka közelében a tornyosi pusztára vonult, hogy sebét gyógyíttassa. Itt lepte meg őt ágyában Török Bálint és fejét lecsapván, Budára küldé Szapolyainak. Iván megöletése véget vetett a szerbek egységes szereplésének. Kétfelé oszlottak: az egyik rész Szapolyait, a másik Ferdinándot ismerte el urának. Bakics Pál, Radisa Bósics és Balabán Szapolyai mellé sorakoztak hiveikkel; a Lippa, a Maros és Tisza vidékén lakó szerbek Ferdinándhoz pártoltak. Petrovics Péter lett a Szapolyai-párton levő szerbek feje. Temesvár, Lippa, Becse, Becskerek, Csanád, Nagylak, Oroszlános, Csálya, Egres, Fellak és Besenyő csaknem egészen a szerbek kezében voltak.*
Dudás Gyula: A magyarországi szerbek szereplésének története. 1526–1711.
Az ellenkirályok egymással való dulakodásai nem érintették közvetetlenül Temes vármegyét. Még csak azt említem meg, hogy Czibak Imre temesi főispánt, ki egyszersmind a váradi püspökség javait is élvezte, 1534-ben Dóczi János temesvármegyei főnemes Erdélyben meggyilkolta. Utóda lett a váradi püspökségben e gyászos kornak főszereplője, a pálosrendi Utjeszenics György, anyja nevéről Martinuzzi, kit a történelem Fráter György néven ismer. A vármegye kormányát Czibak után Szapolyai János király vérrokona, Petrovics Péter vette át.
Szulejmánnak országpusztitó hadjáratai és a többször félbeszakitott alkudozások után végre 1538. évi febr. 24-én sikerült Nagyváradon Ferdinánd és János ellenkirályok között békét létrehozni. A kötött egyezmény szerint János király megtartja Erdélyt, a Tisza-Duna-Maros-közi vidéket és Magyarország azon részeit, melyek az egyesség kötésekor kezében voltak; más részről Károly császár és Ferdinánd kötelezték magukat Szapolyai Jánost testvérül fogadni, Magyar- és Dalmátország királyának czímezni és elismerni. Ferdinándé Horvát- és Tótország, Magyarországból pedig szintén az a rész, a mi az egyesség létrejöttekor hatalmában volt. János király halála után a korona s az ország minden melléktartományaival Ferdinándra száll. Ha Jánosnak fia lenne, az főherczegnőt kapjon nőül és atyjának családi javait szepesi herczeg czímmel birtokolja. Ha a császár és Ferdinánd férfimaradékainak magvaszakadna, az ország János fimaradékaira szálland. Ezek hijában a nemzet királyválasztói joga ismét érvényre jut. Az egész országra nézve közös nádor választatik, a többi hivatalokat és méltóságokat mindegyik király a maga területén tetszése szerint töltendi be.
A békekötés után 1539. évi februárban János király végre megülhette rég tervezett menyegzőjét Izabellával, Zsigmond lengyel királynak a Sforza Bónával kötött második házasságából származó leányával, kit Székesfejérvárott meg is koronáztatott. Minthogy azonban a Ferdinánddal kötött nagyváradi béke a szultán tudomására jutott, János kénytelen volt a szultánt 200.000 arany lefizetésével kiengesztelni, minek következtében az alattvalókra elviselhetetlen terhek nehezedtek: ebből kifolyólag Erdélyben Majlád István vajdával az élén egy messze elágazó összeesküvés szövődött, melynek János és Ferdinánd megbuktatásával az volt a czélja, hogy Magyarországból, Erdélyből s az osztrák ház örökös tartományaiból 325egy, a svájczihoz hasonló szövetséges köztársaság alakuljon. Ez a terv nem sikerült ugyan, de azért erősen megrendített a békés közrend fenntartására hivatott minden tekintélyt. János király értesülve a forrongásról, Török Bálinttal elfoglaltatta a lázadók várait s 1540 máj. 7-ére Tordára országgyűlést hirdetett, hol maga is résztvett a tanácskozásokon. Midőn Tordáról Gyulafejérvárra érkezett, az egyik oldalán szélhüdés érte. Kuruzslók tanácsára Szászsebesre vitette magát légváltozásra. Útközben azonban annyira rosszabbodott a baja, hogy életbenmaradásához magának sem volt többé reménye. Az ország ügyeit elintézendő, Fráter György, Werbőczy, Petrovics, Eszéki és Török Bálint bizalmasaival több ízben értekezett. Ekkor Budáról az az örömhír érkezett, hogy Izabella királyné fiút szült, a későbbi János Zsigmondot. Szászsebesen és a táborban zajos vigalmakkal ünnepelték a herczeg születését. Az ezekkel járó izgalmak következtében másnap újabb szélhüdési roham érte János királyt és nem is kelt föl többé kórágyából. Halálát közeledni érezvén, Fráter Györgyöt nevezte ki felesége és fia gyámjává és kilencz napi vivódás után, életének 54. évében, 1540 július 22-én meghalt.
Hogy a Ferdinándhoz szító erdélyi urak és a köztársaságot sóvárgó fölkelők netáni mozgalmai készületlenül ne találják, Fráter György valami egy hétig titokban tartá János király halálát. Eleinte az ablakhoz emelték a királyt, mintha élne; később azzal csillapították a nyugtalan nép kiváncsiságát, hogy nagyon gyönge s nem vihetik levegőre. Ezalatt éjet-napot összetevő munkával azon igyekezett, hogy megoltalmazza Buda várát Izabella és fia számára. Követeket küldött Stambulba, hogy a szultán megerősítse János király fiát trónutódjául s egyidejűleg sereget kért a lengyel királytól, melylyel Budát és Kassát megvédhesse.
Martinuzzi a király holttestét gondosan bevonatta viaszszal és a kincstárral együtt a gyulafehérvári székesegyházban akarta elhelyezni. De Veráncsis Antal, gyulafehérvári nagyprépost nem merte elvállalni a felelősséget és így Fráter György a tetemet, nagyobb biztonság végett a dévai várba vitette. Odavitték a szent koronát is erős vasládájában. Miután a barát Erdélyt Izabella és János Zsigmond iránt hűségre fogta, 1540 aug. 21-én átkelt másfélezer főnyi seregével Alvinczról a Maroson s magához véve a dévai várból Szapolyai holttestét, megindult vele, hogy az elhúnyt kivánsága szerint Székesfejérvárra vigye. A gyászmenet szept. 6-án, Lippán át Temesvárra érkezett. Fráter György és Petrovics Péter temesi főispán szállásán, az egykori Hunyadi-kastély kápolnájában három napig közszemlére tették ki János király holttetemét, miközben a város templomaiban gyászistentiszteleteket tartottak. A halott király kíséretében jelen volt akkor Temesvárott a főurak közül Török Bálint, Podmaniczky János, Báthory András és Bálint, Drágfi Gáspár, Sulyok Balázs, Batthyány Orbán és Farkas, Losonczy Antal, Pathócsy Miklós, Veretych János, Thomory Miklós és Keve Mihály.*
Veress Endre: Izabella királyné: (Tört. Életrajzok).
Petrovics Temesvárott magához vonván a temesi bandériumokat és zsoldos csapatokat, mintegy 5–6 ezernyi sereggel kísérte Szeged felé és onnét tovább a holt király koporsóját. Csak szept. 13-án érkeztek fel a holttesttel Budára. Szept. 24-én indultak el onnan Székesfejérvárra, hol a koronázó templomban a magyar királyok mellé temették el.*
U. o.
Temetés után ment végbe János Zsigmond királyfi keresztelése. A csecsemőt Fráter György és Török Bálint tartották keresztvízre. A Rákos mezején tartott fegyveres országgyűlésen a kisdedet közakarattal királylyá választották, úgy hogy nagykorúságáig Izabella királyné vezesse a kormányt, gyámtársaival, Fráter Györgygyel és Petrovics Péterrel.
Izabella megvédendő Budát és az országnak a fiát illető részét, Szulejmán szultánt hívta segítségül, ki 1541 aug. 28-án csellel az ország fővárosát és azután több várat is elfoglalt, 1541 szept. 4-én rendeletet adott ki, mely szerint Erdélyt és Magyarország tiszántúli részeit, mint török fönnhatóság alá tartozókat, Szapolyai János fiának ajándékozza. Ennek nagykorúságáig Fráter Györgyöt és Petrovicsot, mint helytartókat és pedig a barátot Erdély, Petrovicsot a temesi terület részére Izabella özvegy királyné oldala mellé adja, megigérvén egyszersmind, hogy mihelyt János Zsigmond herczeg 20-ik évét elérte, Budát is visszaadja neki.
Augusztus utolsó napján tudatta Fráter György és Orudzs csausz Izabella királynéval a szultánnak azt a rendeletét, hogy mivel Buda és az ország megoltalmazása 326nem való változékony asszonynak és bölcsőbeli gyermeknek, a fővárost ezentúl saját kapitányára és őrségére bízza, Budavár és a Duna vidéke a Tiszáig török tartomány marad, a királyné pedig fiával s annak gyámjaival Lippára fog költözni s uralkodik a Tiszán túl és Erdélyben. A szultán neki adja Lippát, Solymost, Lugost és Karánsebest. „Petrovics penig, kinek az hadi dologra kell vigyáznia, bírja Temesvárt szandsákságul”. Szatmár, Zaránd, Bihar, Szolnok és Máramaros vármegyék, Kassa városával együtt, szintén Izabella birtokához tartoznak. Erdély s a magyar királyságnak Izabellára és fiára eső része szentmihálynapi adó fejében évenként 10.000 aranyat fizet a portára.
Így jutott török kézre Budavára, Izabella özvegyi örökének középpontja. Fráter György a szultán rendeletéhez képest utasította a királyi palota személyzetét, hogy a „rakosgatáshoz készüljenek”. Másnap reggel, szeptember 2-án, vonult be a padisah ünnepélyesen Budára a vezirek, előkelők és az egész sereg kíséretében. Budavár kulcsait már előzőleg megkapta a királynétól.
A készülődés napjaiban meghagyta a királyné György barátnak, hogy gondoskodjék szekerekről. Kocsi volt elég, de nem volt ló; mert a németek ostroma alatt mind fölette a várőrség. A királyné kérésére a szultán sem adhatott lovat, de ökröt adott annyit, a mennyi csak kellett. György barát kiválasztott a szultán gulyájából 50 ökröt s befogatván 10 szekérbe, a királynét is felültette az egyikre. Szeptember 5-én elindultak Budáról György baráttal, Petrovicscsal és a kormány tagjaival, magukkal vivén a szent koronát is. Így jutottak el sok félelem és baj között szeptember 18-án Lippára.*
Veress Endre: id: h.
Izabellának sok gonddal és megaláztatással teljes életet kellett Lippán folytatnia. A jegypénzül kapott váraiból már csak Solymos és Lippa volt a kezén. Ezek jövedelme oly csekély volt, hogy – mint maga irja – „koldulni kellene, ha a szomszédos nemesség élelmiszerekkel meg nem segítene, mert minden pénzemet és kincsemet a töröknek juttattam, csakhogy tőle szabaduljak”.
Fráter György, hogy a királyné sorsán könnyítsen és jövőjét biztosítsa, a szultán megbízásából Debreczenbe országos gyűlésre hívta a nemességet, a mely gyűlés a királyné nyolcz főemberét bízta meg azzal, hogy kettenként felváltva Erdély védelméről és a királyné udvarának jövedelméről gondoskodjanak. Erre a czélra havi 1000 forintot szavaztak meg Izabellának s ezenkívül 1 frtnyi subsidiumot vétettek ki minden jobbágyra, az ország és a királyné szükségleteire. De mit ért ez a buzgóság, ha már november elején egyre-másra jöttek Lippára a nemesek, kik az adó elengedését kívánták.*
U. o.
Nyolcz hónapot töltött Izabella fiával Lippa várában. 1542 május elején az országgyűlés által választott bandérium ment érte Lippára. A küldöttség élén Adorján kolozsvári plebános üdvözölte a királynét, kérve az ország nevében, hogy menjen közéjük Erdélybe. Statilio erdélyi püspök kevéssel előbb elhalálozván, Fráter György a gyulafehérvári püspöki rezidencziát alakíttatta át lakásul Izabella számára. Elbucsúzván így Lippától, Izabella az urak küldöttségével és 100 főnyi lovaskisérettel, május első felében, indult Gyulafehérvár felé s Déván kétheti pihenőt tartva, egy egyszerű váralatti udvarházban fogadta az erdélyi rendek üdvözlését, kik elébe mentek s júniusban bevonultak vele ezentúli székhelyére.*
U. o.
Izabella négy kerületre osztotta országát. Lippa és Temesvár körül volt az egyik kerület; Nagyváradtól Csanádig és befelé Magyarországba a Kőrös és Tisza között feküdt a második kerület; Felsőmagyarország, Kassától kezdve, volt a harmadik, Máramaros és Erdély a negyedik kerület.*
Böhm: Délm. k. tört: 204–205. 11.
Időközben Izabella és Fráter György között ellentétek és súrlódások keletkeztek. Ferdinánd e személyes ellentéteket a maga javára igyekezett kihasználni. György barát most kétszínű politikát kezdett játszani. Ferdinánddal alkudozott, másfelől pedig a szultánt biztosította hódolatáról. Erre mindkét rész gyanút fogott iránta. Mikor azután Izabella föllépésére a szultán felszólította a barátot, hogy az ország jövedelmeiről számoljon, Martinuzzi nyiltan Ferdinánd pártjára állott. Izabella sürgős segítséget kért Szulejmántól, ki 1550-ben hadjáratra készült Magyarország ellen. Ezek a bizonytalan viszonyok lehetetlenné tették Temes vármegye 329közügyeinek rendes mederbe terelését. A vármegye még nem volt ugyan közvetetlen török uralom alatt, de a helyhatóság elzüllött a török gyámkodás miatt.
Petrovics temesi főispán, mint néhai János király, rokona, tartott ki leghűségesebben Izabella mellett. Az ő tanácsára hívta össze a királyné 1550-ben az erdélyi országgyűlést, melyen György barát kétszínű szerepét és Ferdinánddal való összejátszását leleplezte. Szulejmán fermánt küldött s Fráter Györgyöt hazaárulónak nyilvánítván, megparancsolta az erdélyi rendeknek, hogy a barátot élve vagy halva szolgáltassák ki neki. Utasította egyszersmind a budai basát, hogy Izabella segítségére hadat vezessen Erdélybe. Erre Khasim basa nehány ezernyi török csapattal levonult Budáról és Lippa alatt tábort ütött. György barát az ellene irányuló mozgalmat a szultán és az erdélyi rendek megnyugtatásával iparkodott lecsendesíteni. A meggyesi gyűlésen ékesszólásával meg is nyerte a rendeket, a szultán haragját pedig 10.000 frtnyi adónak a portára küldésével enyhítette. Mindamellett a szultán letette őt kincstartói hivatalából s helyébe Petrovics temesi főispánt nevezte ki, kit azután az erdélyi nemesség is elfogadott vezérének. A temesi főispánnak hűségét akarták a rendek bizalmukkal jutalmazni. Petrovics már 10 év óta szolgálta Izabella és a királyfi ügyét.
Új állásában első dolga volt kiszabadítani az országot Fráter György kezéből. E végből Cserepovics hadnagy vezérlete alatt, valami 3000 szerb és oláh jobbágyot rendelt fegyver alá Lugos, Karánsebes és Temesvár vidékéről, kikkel mindenekelőtt György barát alvinczi várát szállotta meg, azután a Ferdinánd birtokában levő Csanádot fogta ostrom alá. Hogy a törököktől segítséget nyerjen, Becse és Becskerek várát igérte oda az ozmánoknak. Izabella és János Zsigmond érdekeinek védelmére annyira ment Petrovics a törökök tetszésének keresésében, hogy lutheránus létére törökösen élt, török ruhában járt s a látszat után Bécsben azt a hitet keltette, hogy János Zsigmondot töröknek akarja nevelni.
Csanád felszabadítására György barát Varkócs Tamást küldé. A várat Perusics Gáspár várkapitány védte. Varkócs a szerb és oláh csapatokat csaknem egészen megsemmisítette s azután Petrovics kastélyait, Nagylakot, Csályát, Egrest és Oroszlánost foglalta el. Ferdinánddal folytatta és be is fejezte Fráter György az alkudozásokat. Sürgetésére 1551 július 19-én végre nagy sírás között aláírta Izabella a Ferdinánddal kötött, fenyegetéssel és ágyúszóval kicsikart egyezségokiratot, mely szerint kötelezte magát, hogy Erdélyt és a tiszai részeket, a szent koronával együtt, átadja Ferdinándnak, viszont Ferdinánd kifizet Izabellának hozománya fejében 100.000 forintot, a várak értékében 140.000 aranyat, János Zsigmondnak pedig atyai birtokain kívül örökségi joggal átengedi az oppelni, ratibori, szagáni és prebusi herczegségeket Sziléziában s neki adja egyik leányát feleségül.
E békekötés után az öreg Petrovics délmagyarországi birtokait: Temesvárt, Becsét, Becskereket, Lippát, Solymost, Lugost és Karánsebest szept. végén Ferdinánd biztosai vették át; a temesvári várat Losonczy István újonnan kinevezett temesi főispán, Lippát Báthory András, Lugost a spanyol Aldana Bernát, Karánsebest Serédi György. Távozása előtt azt mondta Petrovics Losonczynak a temesvári várról: „A ki ezt a helyet a törökök ellen három évig megvédi, annak kötelezem magamat, hogy lovásza leszek és lovait kefélem”.
Jóslata beteljesedett.
Petrovics mindenről értesítette a szultánt. Szulejmán feldühödött s Ferdinánd követét azonnal fogságra vetette, Mohammed Szokoli ruméliai beglerbégnek pedig megparancsolta, hogy 80.000 emberrel és 50 ágyúval azonnal induljon a temesi és erdélyi részek felé. Szokoli Titelnél átkelt a Tiszán s egymásután elfoglalta Ferdinánd kapitányaitól Becsét, Becskereket, Csanádot, Nagylakot, Solymost, Fellakot, Aracsot, Galádot, Besenyőt, Csályát, Bodorlakot, Egrest, Zádorlakot, Alsó-Eperjest, Horogszeget, Illádát és egyéb, megerősített helyeket.
Ezek eleste után Lippa alá vonult a török sereg. Itt már nagyobb ellentállásra talált. Báthory András és Patócsy Ferencz mintegy 8000 főnyi nemesi bandériumokkal szálltak szembe vele. Ezenkívül Zierotin vezérletével 1000 német lovas is Lippánál táborozott. De Ulama csanádi török parancsnok 800 lovassal szemlét tartott a vidéken s a zádorlaki erdőben rejtőzött el. Lippáról Egyed Tamást küldé Báthory a vidék kikémlelésére. A mitsem sejtő Egyedet a törökök orozva megrohanták és a magyar lovasságot annyira tönkretették, hogy Egyed alig tudott nyolczad magával Lippára visszamenekülni, a hová azt a hírt vitte, hogy a török Nagyvárad megostromlására készül. Báthory és Zierotin nyomban 330fölkerekedtek csapataikkal és Nagyvárad megsegítésére siettek. Lippa eképpen elegendő őrség nélkül maradván, ki volt szolgáltatva a török túlerőnek. A veszedelem csakhamar be is következett. A Károly Róbert királytól épített lippai vár, mely a Maros balpartjától négyszög alakban terült el a mai városon keresztül, kellőképpen meg volt ugyan erősítve czölöpözött sánczokkal, falakkal és bástyatornyokkal, de elegendő helyőrség híján annál kevésbé daczolhatott Mohammed beglerbég ostromával, mert parancsnoka, Pethő Jenő, kire Fráter György és Castaldo császári vezér a vár védelmét bízta, hasztalan igyekezett a körülfekvő falvak szerb és oláh népségét fegyverre szólítani. A törökök közeledtére a vidék egész lakossága megszökött, a lippai polgárság pedig halállal fenyegette meg Pethőt, ha önként át nem adja a várat a közeledő beglerbégnek s ha kiteszi őket a törökök öldöklő bosszújának. Erre Pethő az ágyúkat szétrepesztette, a puskaporos raktárt légbe röpítette és elmenekült. Az üres várat a törökök egyszerűen lefoglalták. Kardcsapás nélkül vonult be Ulama parancsnoksága alatt 5000 spahi és 200 janicsár a tárt kapukon. Midőn Ulama a szintén Károly Róberttől emelt Szent-Lajos templomban az orgonát meglátta, orgonáltatott magának s követelte a templommal kapcsolatos minorita-zárda priorjától az egyház kincseit. Minthogy a prior kincseket nem tudott előadni, kihúzatta öt fogát és barbár módon megkínoztatta.*
Bárány: Temesm. Eml. 33. 1. – Böhm: id. m. I., 211. 1.
1551 okt. 13-án Temesvárt támadta meg Mohammed beglerbég. A várat Losonczy István temesi főispán vezérlete alatt Forgács Simon és a spanyol zsoldosok kapitányai: Aldana Bernát, Perez Alfons, Castello Gáspár és Villandrata Roderich védték. A vár legerősebb pontja, az ú. n. ;,vizi torony” körül folyt a harcz, a törökökre nézve sikertelenül. A beglerbég belátván, hogy Temesvár kiostromlása még nagy munkába és sok vérbe kerülne, nov. 16-án éjjel elvonult Temesvár alól, belgrádi téli szállására. Utóhadát Losonczy még utólérte és felkonczolta. Visszatérő útjában a fellaki erősséget is elvette a töröktől, a várat fölégette s elpusztította, a török várnagyot pedig foglyul vitte Temesvárra. Mialatt ezek Temesvárnál történtek, a Ferdinánd részén álló, de a törökkel is czimboráskodó Fráter György nov. elején megérkezett Castaldóval és 85.000 főnyi erdélyi sereggel Lippa fölmentésére. A katonák buzdítására kihirdették, hogy az első, ki a falakat megmássza, ha nemes, 100 arany évi jövedelmet s 200 paraszttelket, ha polgár, nemességet, 100 tallért és 100 paraszttelket kap jutalmul. A vár falai nov. 7-én már annyira meg voltak rongálva, hogy Lippa visszavétele csak egy jól vezetett rohamtól függött. De Ulama erősen tartotta magát. Hosszú, heves harczok folytak a városban és a vár falain. Nov. 15-én Ulama 20 napi fegyverszünetet és szabad elvonulást kért, felajánlván Lippa és Csanád átadását. Castaldo föltétlen megadást követelt, de Fráter György teljesíteni kívánta Ulama kérelmét, ki decz. 5-én éjjel végre 1500 emberével elhagyta Lippát. Elismerésül a közbenjárásért, egy arany lámpát, két megaranyozott viaszgyertyát, gazdag hímzésű perzsa szőnyeget, négy paripát és egy drágakövekkel kirakott, pompás tőrt küldött a csak nem régen bibornokká kinevezett György barátnak. Az elvonuló törököket Temesvárnál, a Temes partján meglesték a magyar és szerb hadnagyok és rajtuk ütöttek. Véres csata fejlődött, melyben a magyarok részéről Ambrus elesett, Balassa Menyhért megsebesült. Uláma szintén nehéz sebbel és alig 300-ad magával érkezett Belgrádba.
Az 1551-ki török hadjárat eképpen elég kedvező eredménynyel végződött a temesi részekre nézve, melyek egyelőre megszabadultak az ellenségtől.
Fráter György halála után azonban feloldozva érezte magát a szultán számos ígéreteinek köteléke alól s most már a maga számára követelte az egész országot. A délvidéki vármegyékre a katonai zsarnokság szomorú korszaka következett.
