Vinga
Vinga
Vinga. Az arad–temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Járási székhely. Házainak száma 1327, lakosaié 4725, a kik közül 658 magyar, 427 román- és 2923 bolgárajkú és közöttük a róm. katholikus vallás hívei vannak legnagyobb számban. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222–24-ben csanádi, 1228–29-ben bihari főispán, a ki 1231-iki végrendelete szerint e helységet 126még atyjától örökölte és Vingát, mely akkor Arad vármegyéhez tartozott, két fiának, Izsáknak és Lőrincznek hagyományozta. Miután időközben született János nevű fia, 1237-ben új végrendeletet tett, melyben Vingát Lőrincz és János nevű fiainak hagyományozta. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék szerint ekkor már plebánia is volt a helységben. 1454-ben Hunyadi Jánost és fiait iktatták be Veresvinga és Kerekvinga helységek birtokába. Az 1717. évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal. A gróf Mercy-féle térképen már lakatlan helyként van feltüntetve, a temesvári kerületben. Csak 1737-ben népesedett be újra több száz bolgár bevándorló családdal, kiket Stanislavics Miklós nikápolyi püspök, Milli Balázs Kristóf plebános és Dobre Fermendzsin előljáró vezetett. Mária Terézia királynő Vingát 1744 aug. 1-én kelt oklevelével városi kiváltságokkal és pallosjoggal ruházta fel, nagykiterjedésű pusztát adományozott a községnek és kikötöte, hogy a város ezentúl az ő nevéről Theresiopolisnak neveztessék s hogy czímerének egyik felében az ő nevének kezdőbetűje ékeskedjék egy koronával, veres mezőben, a czímerpajzs másik fele pedig egy kőszirtre épített fehér tornyot tüntessen fel kék mezőben. Az oklevél szavai szerint e czímerkép azt jelenti, hogy „az elszélledt bolgárság a mi felséges ausztriai Házunk alatt menedéket talált”. 1761-ben vámhivatal is volt a községben. 1845 ápr. 24-én országos- és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. 1848. nov. 10–11-én, midőn báró Rukawina császári altábornagy Temesvárról segédcsapatokat küldött, ezeknek a feltartóztatására Máriássy János honvédőrnagy 760 emberrel és 8 ágyúval Újaradról egész Vingáig nyomult előre. Hol Nagy Sándor alezredes hadával egyesült; de így sem tudták a 2000 emberből álló cszászári hadat feltartóztatni. 1849 április közepén gróf Vécsey táborozott Vingán. A községbeli két templom közül a róm. katholikusoké 1892-ben, a gör.-keletieké 1826-ban épült. Van a községben társaskör, továbbá négy takarékpénztár és pedig a Vingai Takarékpénztár, a Délmagyarországi Takarékpénztár részvény-társ. Kirendeltsége, Újarad és Vidéke Népbank az egész országban, sőt a külföldön is el vannak terjedve. A községhez tartozik: Újvinga-puszta és a Külső-szőlők és Vasútmenti-szőlők nevű lakott telepek. A mai Vingától éjszaknyugatra feküdt Szőllős. Már az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel és ebben két ily nevű helység fordul elő egymás mellett. A XV. Században Nagy-Szőlős és Aranyos-Szőlős szerepelnek. 1465–1498-ig mind a kettő a Muthnokiaké. 1470-ben a Mezőgyáni-család eladta itteni részét a Dócziaknak. 1495-ben Dóczi Imréné birtokában találjuk, a ki viszont fiának, Dóczi Ferencznek adta el. 1520-ban még Dóczi Ferencz volt itt birtokos. Az 1561. évi összeírásban e tájon már csak Aranyos-Szőlős szerepel, mely Dóczi Gáboré volt. Az 1723–25. évi gróf Mercy-féle térképen ismét két „Selleus” fordul elő. – Vingától éjszaknyugatra, a hol az 1723–25. évi térképen Dvorin áll, feküdt a középkorban Udvari falu, mely eredetileg a Keszi-család birtoka volt. 1471-ben Keszi Balázs deák a csanádi káptalannak adja. 1480-ban Gyanthei Istváné, 1481-ben Dóczi Imre egy részét zálogba vette Csályai Lászlótól. 1484-ben pedig Pathócsi Orsolyának is voltak itt birtokai. 1484-ben egyik birtokosa Bessenyei Flóris volt és 1520-ban Dóczi Ferencz pusztájaként említik. Most itt 1903-ban egy kápolna és keresztút-kálvária épült az ú. n. Szentkút-forrás fölött. Udvari környékén fekhetett Tövisegyháza is, melyet Keszi Balázs 1471-ben a csanádi káptalannak adott. Később elpusztult.
