Városi bíráskodás.
Városi bíráskodás.
Ha lapozgatjuk a városi levéltár „Protocollum Juridicum” czímű évkönyveit, alig akadunk valami nevezetes törvénykezési esetre. A városi élet hagyományos nyugalma és egyhangúsága ömlik el rajtuk a legnagyobb részeikben az van megörökítve, hogy a telkek hogy kerültek egyik kézről a másikra, bámulatos gyakorisággal változtatva gazdáikat, a mi igazán nehezen egyeztethető össze a letűnt korok városi iparosainak hírhedt konzervativizmusával.
A kisebb értékű ügyekben egyes bíró ítélt, a tanácsnak valamelyik kirendelt tagja, a ki évről-évre bevezette mindenik eset rövid foglalatát és a reá hozott döntést, a „deliberatum”-ot.
Ezek között a deliberatumok között sok naiv bölcseségre akadhatunk. Hogy csak egyet említsünk, a XVIII. század közepén egy Thurver nevű seborvos 8 frtot követelt valamelyik becsületes csizmadiától, a miért a feleségét gyógykezelte. A csizmadia beismerte, hogy 8 frtban volt az orvosi tiszteletdíj kialkudva, de azzal védekezett, hogy általányban vállalta el Thurner seborvos úr a gyógykezelést, az egész betegség idejére; a betegség pedig még mindig megvan. Erre aztán az lett a deliberatum, hogy az alperes csizmadia tartozik 8 frtot azonnal kifizetni, de Thurver úr addig tartozik gyógyítani az asszonyt, míg „vagy meggyógyul, vagy meghal.”
A nagyobb, főbenjáró (capitalis) ügyek, a város főbírája elé tartoztak, a ki a tanács tizenkét tagjával ítélkezett.
Ezek a nagyobb törvénykezési esetek mindig, vagy legalább is javarészt a házasság sérthetetlensége és a női tisztaság érinthetetlensége körül forognak.
A „prudens ac circumspectus” férfiú (bölcs és körültekintő) a mint a város bíráját mindenkor nevezék, nem ismert nagyobb bűnt, mint a paráznaságot és azt kegyetlenül büntette is.
Különösen szigorú férfiú volt Nyirő János uram, a ki 1612-ben ülte a város bírói székét és a ki alatt négy esetben szentencziázták meg a nemi erkölcs ellen vétőket.
A derék tanács könyörtelen befejezéseket írt a szerelmi regényekhez, a mint például itt következik:
11. máj. Anno 1612. Béltheki Balog András felesége Hadadi Kárja Mihály leánya Katalin, ki hitetlenül az ő urát elhagyván és egy Tholvaj András nevű latorral öszve társalkodván paráznájul éltenek, majd féleztendeigh, kik felől az Béltelei Bírák biztonságot is tettenek levél által. Itt azért az Zathmári Böcsületes Városban ez megmondott hitihagyot parázna kézben akadván, az Böcsületes város illjen törvényt pronunciált:
Hogy mivel parázna és hitetlen személj, méltó volna az halálra, de holott nincs ki fejére álljon, tehát az kerékhez kötve őtet mint olyan paráznát verjék 93meg, és az városból kivezettessék. És hogy ha ezután avagy az ő latrához Tholvaj Andráshoz, avagy egyéb latrokhoz ő magát adná, tehát mint olyan parázna utánna ír az város és ezen törvény szerint megbüntettessék feje vétessék.
Az melyre önnön maga itt az Böcsületes város előtt magát kötötte. Mely ő kötését írunk be az mi városunk könyvében jövendö emlékezetre. Nyirő János.”
Szegény Katalin asszony! Rosszkor engedett a szívének. Háromszáz évvel később kevesebb bajjal járt volna a szerelme.
Egyszer-másszor elképped a jogérzésünk „az böcsületes város” ítéletein. És hiába keresnők a salamoni vonást az alábbi határozatban is:
„1612. julius 14.
Mivelhogy Makray Sándor elegendő bizonságokkal megbizonította, hogy az ő feleségbe Katha asszony parázna: Tehát az tanúk mellé heted magával esküdjék az fejére az eő feleségének, hogy az eő ágyát megfertőztetvén, parázna; harmadnap mulva vitesse az pelengér alá, vétesse el az fejét. Ha pediglen rá nem esküszik Makray Sándor az feleségére, tehát mind a kettő megverettessék és mindketten egiüt lakván bűnhődjenek.”
