Szatmárhegy.

Teljes szövegű keresés

Szatmárhegy.
Ha Budapest felől a robogó vonaton a Szamos folyó jobb partján, mélyen, mintegy medenczében fekvő, de a balparton is elterülő Szatmár-Németi felé közeledünk, a város alatt fekvő Gőzfűrész elágazó állomáson vonatunk megáll. Ez az állomás ide azért épült, mert itt keresztezi a Hegyre siető keskeny vágányú vasúti vonal a Máv. fővonalát s ma már innen ágazik ki a szatmár–mátészalkai épülőben levő vasút is. A hegyi vasút a 310 hold 815 -öl nagyságú Lókertet átszelve, útját a hegyi műúton folytatja a hegyi állomásig, mely a közúti vashídtól 17 kilométernyi távolságban fekszik. A Szatmár-hegy több magasabb, alacsonyabb domb tömegéből áll; hogy azonban mikor ültettek ide először szőlőt, nem tudjuk, de bizonyos, hogy már a XIII. században itt bort szűrtek. A XVIII. század elején folyó és pusztító kurucz-labancz háborúkban Debreczeni Ember Pál szatmári ref. lelkész híveinek főrészével ide költözött s itt is maradt. A városi hatóság fenyegetésekkel is próbálta őket hazatérésre bírni. De hasztalanul. Ma mintegy 2000 lakosa van s a legújabb belügyminiszteri rendelet szerint „Szatmár-hegy” néven önálló községet alkot.
Két hitközséget találunk odafenn: a reformátust és gör. katholikust. A ref. templomot 1794-ben, a paplakot 1801-ben építették. Az erdődi hegyek összefüggő folytatása a szatmáriaknak, s legmagasabb pontjukon áll Szt.-Donát kápolnája, melyben évenként szőlő-éréskor búcsú-ünnepély szokott lenni. A Hegynek van külön városháza, kapitánya, rendőrsége, csendőrsége, orvosa, gyógyszertára, áll. el. iskolája.
A dombokat nyaralók ékesítik; a lejtőket gyümölcsösök borítják; nagy baj, hogy vizet csak nehezen lehet kapni s így a lakosság a cziszternákra szorúl. Vannak fúrt kutak is, azonban nem nagy számmal, úgy hogy nem fedezik a vízszükségletet. A Hegyről Erdődre ágazik a vasút a kis-lippai állomástól. A hegyi út két oldalán terülnek el a város erdőségei, melyekből azonban 6000 holdat kiirtottak. A szatmár-hegyi út közepén búsul a Homoródi csárda, a Homoród vize mellett, mögötte a nagy kőhíd, körülötte szélesen és hosszan terül el a „Körtvélyes” városi rét és legelőföld, melyen talán 20 holdnyi területen a „Polgári Lövölde” fog berendezkedni. A gőzmalomtól délre Pálfalva, a Hegy és Zsadány felé vezető közútak két oldalán az „Uj-Major” telep-sorozat húzódik majorházakkal, gazdasági épületetekkel. E telepeken mintegy 4000 lakos él s a népesedési mozgalmak emberszaporulatát főképen ezek szolgáltatják. Hajdan külön templomuk és papjuk is volt.
A Gőzfűrész-állomástól csekély távolságra találjuk a „Gőzfűrészt”, mely a Neuschlosz-féle nasiczi tanningyár és gőzfűrész részvénytársaság budapesti czég tulajdona. Építését 1896-ban kezdték meg és 1907-ben kezdtek dolgozni. 256 munkást foglalkoztat a gyár. A részvénytársaság alaptőkéje 4 millió korona. Székhelye Budapest. Egész Európával élénk kiviteli összeköttetése van. Élén jelenleg Fried Sándor igazgató áll. A város felé fekszik a Méntelep (1894), a katonai gyakorlótér és a vásártér.
A vasúton tovább folytatva útunkat, a Szamos folyóhoz érkezünk, melyet hatalmas vasúti vashíd hidal át. Ennek felső kalitkaszerű, régi szerkezetét néhány évvel ezelőtt íves rendszerű szerkezettel cserélték ki. A híd előtt balra 49emelkedik Szatmár első ipartelepe, a Gőzmalom, melyet 1875-ben adtak át a közforgalomnak. 140 munkás dolgozik benne. Alaptőkéje 500 ezer, tartaléktőkéje 800 ezer korona.
Előtte mesterséges tó, itt van télen a korcsolya-pálya, korcsolyaházzal, jobbra a folyó partján nyúlik a pálfalvai útig a Rákóczi idejében már fennállott nagy töltés a fűzessel. E töltés végében a pátfalvai első dűlőben, látható az u. n. akasztófa-domb, melyen régen a bitó emelkedett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem