Kovács Leó, nyug. honvéd-ezredes, szül. 1834-ben. Regénybe illő, rendkívül mozgalmas élete folyása alatt részt vett a szabadságharczban, mely után elfogták és besorozták a 26-ik gyalogezredbe. Két év után hadnagy lett és 1859-ben, mint a Porto Lignano nevű erőd parancsnoka, részt vett az olasz hadjáratban, melynek befejezése után leköszönt és Losenz tábornok Garibaldihoz induló csapatához csatlakozott, mint századparancsnok, majd később Vetter Antalnak, a magyar légió főparancsnokának parancsőrtisztje lett. Mint ilyen, számos veszélyes és kényes expediczióban vett részt. Ez időben az a kitüntetés érte, hogy Elliot, rendkívüli angol követ felkérte, hogy egy nagyon fontos okiratot vigyen el a korfui angol kormányhoz. Később, 1864-ben, gróf Csáky Tivadar Genfbe hívta, honnan titkos üzenetet vitt (czipőjébe varrva) Budapestre, gróf Keglevich Bélához, a titkos bizottság elnökéhez. Gróf Pálffy, az akkori kormányzó, szigorúan megfigyeltette és Sátoralja-Ujhelyre internálta. 1865-ben a titkos bizottság Erdélybe, majd Zemplénbe küldte csapatokat szervezni. Később Galaczba küldték Türr és Éber tábornokokhoz. Kovács ellen elfogatási parancsot adtak ki azzal, hogy a ki elfogja, azonnal főbe lőheti. Később sikerült neki ismét hazajönni, a mikor 1869-ben, gróf Andrássy Gyula rábeszélésére, a honvédséghez belépett és a szatmári zászlóalj századosa lett. Ezredparancsnokként vonúlt Szatmáron nyugalomba, hol 1908-ban meghalt. Mozgalmas élete ellenére nagy zenekedvelő és mint zongoraművész messze földön híres volt. Liszt Ferencz barátja volt és az ő biztatására adta ki szerzeményeit, melyek Budapesten jelentek meg.