Vadászat.
Vadászat.
Az erdőgazdaságnak szoros tartozéka a vadászat. Köztudomású, hogy különösen Magyarországon az erdőknek, mint fatenyésztő helyeknek egészen a XIX. század. elejéig, becsük nem volt, mert erdő volt elég és arra nem gondoltak, hogy még a fában is hiány állhasson be. Az erdőket inkább vad-tenyésztő kerteknek tekintették és mint ilyenek gondozásban is részesültek. A vadászati jog gyakorlása ez idő alatt kiváltságos volt és a nemes vadra csakis a Szatmáron megfordúlt királyok, fejedelmek, várkapitányok, egyéb más magas állású egyének és kamarai erdő-inspektorok vadászhattak; a betelepített német vadászok, a jobbágyság és polgárság csakis dúvadra vadászhatott akkor, a mikor az annyira elszaporodott, hogy azt közbiztonsági és vagyonvédelmi szempontból pusztítani kellett. 1800-tól már a városi hatóság rendelkezett az erdőségekben a vadászati joggal, mindazonáltal a vadászat utáni jövedelem 1897-ig alig jöhet számba, mert 1860-ig az erdőmesterek egyes polgárokkal minden díj nélkül vadásztak, 1860-tól 1897-ig pedig oly csekélyek voltak az évi bérösszegek, hogy említést alig érdemelnek.
Idősebb vadászok állítása szerint a XIX. század közepéig, a város erdőségekben sok nyírfajd (Tetrao tetrix) tartózkodott, a melyből ma már Szatmármegyében sincsen. Elvétve szarvas (cervus elaphus) is vetődött ide; ezeken kívül az erdőknek rendes lakói, a nyúl, őz, fogoly, vadgalamb, vadkacsa, vaddisznó, róka, vadmacska, borz, erdei bagoly stb. voltak itt feltalálhatók, téli időben majdnem mindig volt farkas is.
1897-ben kormányhatóságilag jóváhagyott alapszabályokkal vadásztársaság keletkezett, mely bérbe vette az összes szatmár-németi határt 1200 korona évi bérért. Mikor a társaság átvette a vadászterületet, a vad-állomány csekély volt, mert az előző időkben sokat agarásztak és a hasznos vad szaporodására vagy kímélésére súlyt nem fektettek. A faanyag értékének fokozatos emelkedésével és az erdők rendszeres nevelésével, a bozótos, tövises, csendes helyek évről-évre kevesbedtek, úgy hogy a városi határban fekvő erdőségekből a farkas és vaddisznó ma már teljesen kipusztult.
A vadász-társaság ideje alatt a vad-állomány, különösen az őz, nyúl és fogoly szépen szaporodott, úgy hogy tisztán az erdőségekben, a téli társas-vadászati idő alatt, az elejtett átlagos évi vad-állomány mintegy 320 db nyúl, 11 őz és 18 db róka.
1903-ban a Sárerdőn és 1906-ban a Nagy-Mocsáron fáczánt honosítottak meg. Az avasi erdőségekben a vadászati és halászati jog ez idő szerint még nincsen bérbe adva, kimélés és szaporodás szempontjából. Állandó lakója az erdőnek itt a medve, vaddisznó, őz, nyúl, róka és 1905 óta a szarvas is. A hegyi patakokban ma már elég bőven találni pisztrángot.
