Az 1832-iki országgyűlés.
Az 1832-iki országgyűlés.
A ragály elmúltával, nagy érdeklődés mellett készült a vármegye az 1832. évi országgyűlésre. Szemeik előtt zajlott le alig egy évvel ezelőtt Európa legfájdalmasabb tragédiája, Lengyelország megsemmisülése; ez megtanította a jogokkal felruházott osztályt arra, hogy ne nézze ölbe tett kezekkel hazája sorsát. Gróf Széchenyi István művei is mindinkább megnyerték a tanultabb főket az elkerülhetlen szükséggé vált reformok eszméjének, különösen pedig annak, hogy a jobbágyokat ki kell emelni rabszolgai sorsukból. A kormány ugyan félve az 1830. évi franczia forradalmi eszmék továbbterjedésétől, tőle telhetőleg iparkodott ez üdvös haladást megakadályozni. A czenzurát megszorította. Igy például, mikor a vármegye az előbbi országgyűlési követek jelentéseit kinyomatta, a kormány elkobozta ez ártatlan tartalmu sajtótermékeket. Sokat pótolt e tekintetben a vármegyei gyűlések nyilvánossága.
512Becsületére válik a vármegyének, hogy ez alkalommal oly férfiakat tisztelt meg bizalmával, a kiknek szeplőtelen jelleme és magasztos gondolkozása, mint a későbbi események megmutatták, a legnehezebb próbát is fényesen kiállotta. Eötvös János és Kölcsey Ferencz első aljegyző voltak ezek. Az első a vármegyének csupán szűkebb körében ismert egyéniség, a második azonban olyan, a kinek a nevét már akkor, – irodalmi működése révén, – szárnyára kapta a hír.
A tisztújítást és ezzel együtt a követek részére készült úgynevezett anya-utasítás megbeszélését 1832. évi november 15-én tartotta a vármegye valami negyedfélezer nemes részvételével. Jelen volt Hám János püspök is a szatmári káptalannal. Ekkora sokaságot a közgyűlés terme be sem fogadhatott, s így a vármegyeház udvarán felállított deszkasátorban nyitotta meg a tanácskozást báró Vécsey Miklós főispáni helytartó. A lelépő tisztikar nevében Kölcsey Ferencz búcsúzott el. „Hivatalt vállalni és hivatalról lemondani – így kezdte beszédét – mindennapi történet. De nem mindennapi az érzelem, mely e történetnél a lelkes férfiú kebelét eltölti. Nemzet és alkotmány, ember és polgár iránt nehéz kötelességet vállalunk fel, emberi gyengeségeink és a kísértetek minden vakításai ellen fáradatlan küzdést fogadunk s áldozatul igérjük magunkat a közjóért, minek föntartását és előmozdítását a választó karok tőlünk kivánják.”
A közgyűlés 2515 szavazattal Kende Zsigmondot választotta meg első alispánnak. Másodalispán Uray Bálint, főjegyző Kölcsey Ferencz lett, kit azonban követsége ideje alatt más helyettesített.
Ezután áttértek a követeknek adandó instrukcziók tárgyalására. A régebbi pontokon kívül, melyeket a kormány mindeddig nem teljesített s azért most újból megismételték, különösen a követek szívére kötötték, hogy minden oly esetre vonatkozólag, mely az anya-utasításban nem foglaltatik, kérjenek a vármegyétől pótló utasítást. – Tiltakozzanak a hadi pótlás elve ellen. – Minthogy pedig a rendek azt tapasztalták, hogy a reformok ügye azért nem halad, mert a kormány oly ügyeket helyez előtérbe, melyek hosszabb tárgyalást kívánnak, azt követelték, hogy az országgyűlés mindenek előtt a tárgyalás sorrendjét állapítsa meg. Következzenek azok ily sorrendben egymásután: igazságszolgáltatás, úrbériség, közbiztonság, honvédelem, nevelés, kereskedelem, bányászat, vallás és utoljára maradjanak a publicopolitikumok. – Az ország közönségének tájékoztatása czéljából gondoskodjék az országgyűlés egy ujságvállalatról, mely a beszédeket híven és rendben közölje. – Enyhítse a kormány a czenzura szigorát; ne ügyeljen a névtelen feladók vádaskodásaira. – A vegyes házasságból született gyermekek nem szerint kövessék szüleik vallását. – A hat heti oktatás kötelező legyen, nem csupán a katholikus vallásból, hanem bármely más felekezetből kitérőkre nézve. – Állítsa vissza a kormány Nagybányán a pénzverő műhelyt. – A követek mérsékelt adóterheket vállalhatnak a Jankovich-féle gyűjtemény megszerzésére, a Magyar Tudós Társaság és a Ludovika Akadémia alapjának gyarapítására; pártolhatják Pest vármegye „Leánynevelő intézetét.” – Emeljék föl szavukat Lengyelország visszaállítása érdekében.
Az országgyűlés természetesen nem úgy folyt le, mint a hogy azt a vármegye hitte. Igy történt, hogy a vallásszabadság és az Erdélytől visszakívánt részek visszakapcsolása ügyében félévnél tovább folyt a vitatkozás. Kölcsey híven tudósította küldőit az itt történtekről. Előterjesztésére a vármegye beleegyezett a lánczhíd építésébe és hogy annak költségeire a nemesség ideiglenesen megadóztassék. Nagy szó volt ez oly időben, a mikor a nemesi kiváltságokat megdönthetetleneknek tartották. Értesítette a rendeket arról is, hogy a magyar felíratok, a diéta Pestre áttétele és az előleges sérelmek ügyében hozott megállapodásokat a felső tábla elé terjesztették. Nagy örömmel jelenti 1834-ban azt is, hogy a lengyel nemzet felszabadításáért tartott beszéde többséget ugyan nem nyert, de reméli, hogy indítványa benne lesz a királyhoz intézendő felterjesztésben, mert huszonkét vármegye támogatja.
Eddig összhangban voltak a követek a törvényhatóság vezető elemeivel. De az úrbériség országgyűlési tárgyalása alkalmával kitört közöttük az ellentét. A kormány ugyanis, mely az alsó tábla újítási vágyában a forradalmi eszmék diadalát látta, alattomos útakon izgatni kezdett a reformok ellen Szatmár vármegyében is. Aggodalomba ejtette a vármegye nagyszámú nemességét, hogy felforgató elemek veszélyeztetik vérrel szerzett ősi kiváltságait. És megszületett a minden újítást ridegen visszautasító konzervativizmus. Hasztalannak bizonyult 513ezzel szemben a kis liberális tábor meggyőző érvelése, hogy a hazát csupán a korszerű reformok gyors megvalósítása mentheti meg.
