A vármegye élete.
A vármegye élete.
Arról a nagy nemzeti küzdelemről, a mely 1822-től az országi számos vármegyéjében Ferencz császár abszolutizmusa ellen folyt s a mely végre az 1825-iki országgyűlés egybehívására kényszerítette az uralkodót, a vármegye évkönyvei mitsem tudnak. Mindössze egyszer fordul elő az 1822. évi események között, hogy a király ama kívánságára, hogy mivel a pénzügyek már eléggé megjavúltak, az adót ezentúl ezüstben kivánja: a rendek, bár a legnagyobb hódolattal, de egész határozottsággal azt felelik, hogy az ország törvényei szerint az adóra és a katonaságra vonatkozó kérdéseket „diaetaliter” kell tárgyalni. Külsőleg símán folyik minden; a kormány még azt sem tartja szükségesnek, hogy báró Vécsey Miklós főispán helyett adminisztrátort küldjön.
Ne gondoljuk azonban, hogy a vármegyeházán hiányoztak a viharos jelenetek. A rendek a kormány minden egyes törvénysértésére szenvedélyes kifakadásokkal feleltek. Egyes esetekben csak a főispánnak és Klobusiczky püspöknek sikerült a nyílt ellentállást közvetitő indítványnyal letörni, hogy az erőszakos ujonczozás helyett toborzás útján pótolják a kívánt katonai létszámot.
A vármegyei jegyző kötelessége volt mindez események emlékét az utókor számára, írásba foglalni; ez pedig, mivel nem választással, hanem főispáni kinevezéssel jutott hivatalába, egyszerűen mellőzte a kormányra nézve kellemetlen események regisztrálását, vagy pedig elvette az élüket.
Az 1825. évi országgyűlés egybehívására Karolina Auguszta királyné megkoronáztatása adta meg a kedvező alkalmat, „a kinek különös virtusait és kedves magyar hazánk eránt kimutatott kegyelmes hajlandóságát – a jegyzőkönyv szerint, – már eddig is bőv mértékben tapasztalta a nemzet.” Másfelől reményt nyújtott a király, hogy ez országgyűlés alkalmával „a magyar haza kívánságait és nehézségeit az ország rendjeivel teendő köztanácskozások után elintézni és sebeit orvosolni sikerül.”
A főispán ajánlatára első követté Isaák Sámuelt választották, másodiknak ifjabb báró Vécsey Miklóst szemelték ki. A követi utasításokat szerkesztették Geőcz Ferencz előlülése mellett: Krammer Mihály, Isaák Gáspár, Szentléleky Antal, Szártory Mihály, Csomay Pál, Szerdahelyi Ferencz, Gáspár József, Mándy Péter és Berenczei Kováts Sándor. Utasításaik a sérelmi politika talajából fakadnak s csupán itt-ott csillámlik ki belőlük az önálló kezdeményezés némi nyoma: A király ne bocsásson ki több papirpénzt. Szállítsa le a só árát, emelje feljebb a dohányét. Ne követelje az adót ezüstben. Szüntesse meg a katonák elszállásolásával járó bajokat. A kormány adja vissza a törvényhatóság azon jogát, hogy jegyzőjét szabadon választhassa. Tegye a Gergely-féle naptárt általános érvényűvé. Tartsa fönn a nemesi szabadságokat. Ne válaszsza el a közigazgatást az igazságszolgáltatástól. A Szatmárhegyet és Kiczbányát rendelje alá a vármegyének. Iktassák a rendek törvénybe, hogy a szatmári káptalannak adományozott királyi tized évi 2000 frttal megváltható legyen. E mellett ismételten sürgetik Galiczia, Lodoméria, a Szerémség, továbbá Közép-Szolnok, Kraszna és Zaránd vármegyék, valamint Kővárvidékének az országhoz való csatolását. Inditványozzák, hogy minden egyes követnek külön szavazata legyen az országgyűlésen. De a mellett meghagyják nekik, hogy ha valamely előre nem látható ügy kerülne tárgyalás alá, minden egyes esetben várják meg, míg arra vonatkozólag a vármegye utasítása a sebes postával megérkezik. Vegyék föl újból az 1790-ben megkezdett reformmunkálatokat, stb.
Tudjuk, hogy az 1825. évi országgyűlés újításokban elég meddő volt; de mégis korszakalkotó volt ez az országgyűlés, mert itt lépett föl először gróf Széchenyi István a Magyar Tud. Akadémiára tett nagyszerű alapítványával. Példáját Szatmár vármegye leggazdagabb főura, gróf Károlyi György is követte 40.000 frtos adományával.
A törvényhatóság is megérezte egy jobb jövő hajnalhasadását. Mert miután – a jegyzőkönyv szavai szerint, – a főispán a küldöttség meghívására a közgyűlésen megjelent és „előlülői székét a nemes rendeknek számtalan érzékeny 511éljen-kiáltásai között „elfogadta,” ez alkalmatossággal lélekkel és erővel teljes atya-beszéddel szólította meg a megye rendeit; és minekutána a hosszú távollét után a viszontlátás örömeit a megye rendjeinek érzékeny kifejezésekkel kinyilatkoztatta volna, előadta, hogy soha fontosabb tárgya nem volt a gyűlésnek, mint most, a mikor a követek számot adnak két évi működésükről.
Ezután Isaák Sámuel, követtársa, Berenczei Kováts Sándor nevében is, kit az időközben lemondott ifjabb báró Vécsey Miklós helyébe választottak meg a vármegye rendjei, – cicerói fogásokban gazdag beszéddel ismertette az 1825–7. évi országgyűlés lefolyását. Az a lelkesedés, a mely szavaiból kiáradt, áthatotta hallgatói lelkét is. De a mennyire szívökbe bepillanthatunk, annak érverését nem a Széchenyi eszméi hozták sebesebb hullámzásba, hanem a régi rendi alapon megújult és megerősödött Magyarország reménybeli képe. Különben az országgyűlés elmultával ismét a törvényhatóság aprólékos ügyei kötötték le figyelmüket: a porták új összeírása, a terhes sószállítás, meg az, hogy a kassai delizsáncz-társaság ezentúl hat krajczárt fizettet a közönséggel „a kisebb pakétumokért.”
