Megyegyűlések.
Megyegyűlések.
A megyegyűléseknek nincs állandó helyük. A Szamos-köznek alig van olyan községe, melyben egyszer-kétszer ne lett volna. Feltűnő, hogy a mai vármegyei székhely, Nagykároly ugyanezzel nem dicsekedhetik. Szatmár csupán akkor részesül e megtiszteltetésben, ha a rendek a városi tanácscsal, és várbeli kapitánynyal jó viszonyban vannak. Ámde az előbbit legtöbbször halálosan gyűlölték, mert az nem igen volt hajlandó a városban lakó nemesek előjogait figyelembe venni; a mi pedig a vár parancsnokát illeti, tudjuk, hogy az a kormány és az állami hatalom képviselője volt; már pedig a magyar embernek természete, hogy azzal ellenkezzék. Így tehát mellőzték ezt a legtermészetesebb középpontot s olyan helyre mentek, hol a helyzet urainak érezték magukat. Úgy látszik, olyan formán ment ez, mint a mai papi gyűléseken: ott gyülekeztek össze, a hol az odavalók, mint szíves házi gazdák, az a nélkül is csekély számra leolvadt nemességnek az ellátást előre is felajánlották.
Mintegy szemléltetésül felsoroljuk nehány évtizednyi időszakból a vármegyei gyűlések helyeit. – 1593-tól 1604-ig állandóan Domahida „város”. Az 1605. év a Bocskay felkelése miatt igen mozgalmas; mintha a nemesség mindig nyeregben ülne, tíz közgyűlést tart: január 2-án Sátoraljaújhelyen, Zemplén vármegyében hadi útja közben; február 7-én, április 6-án, május 7-én és 21-én és junius 20-án Szatmárott; julius 25-én Domahidán; augusztus 20-án, szeptember 5-én és 17-én Csengerben; október 5-én, 28-án és deczember 28-án Óváriban. A következő 1606. évben óváriban ötször, Csengerben, a néhai Melith Pál kastélyában egyszer gyűléseznek. – 1607-ben Szatmárott kétszer, Óváriban négyszer. – 1608-ban részint Csengerben, részint Óváriban. – 1609-től 1611-ig a csengeri „várban”. – 1612 és 1613-ban Szatmárott. – 1614-ben: Szatmárott, Csegöldön és Csengerben. – 1615-ben Csengerben. Ezután több éven át nincs megnevezve a hely; úgy látszik Szatmárott. – 1629-ben Szatmárott egy színben (in umbraculo) a várral szemben; valószínüleg a mai piacz helyén az iparosok vásárcsarnoka lehetett. – 1632-ben Csengerben és Gacsályon. – 1633-ban Csegöldön, Óváriban és Batizon; ez utóbbi helyen öt ízben. – 1634-ben Gyarmaton, Lázáriban, Csengerben, Nagypeleskén. – 1635-ben e két utóbbi községben. – 1636-ban Csengerben, Batizon és Csegöldön. – 1637-től 1643-ig Szatmár, Lázári, Batiz, Csenger és Csegöld váltakoznak.
A vármegye-gyűléseket a czélhoz képest, mely végett egybehívattak, különbözőképpen nevezik. Van congregatio generalis, melyben az egész nemesség megjelenik; particularis, hova a tisztviselőkön kívül csupán az érdeklettek hivatalosak. Amannak egy faja a congregatio restauratoria, tisztújító-közgyűlés. Emezé: a sedes judiciaria, vagy röviden sedria, hol igazságot szolgáltatnak; a sedes sigillatoria, melyben közhitelességű okiratokat készítenek; a sedos rectificatoria, vagy defalcatoria, hol az adózás alapját alkotó porták, azaz jobbágykapuk számát helyesbítik. Majd lesz alkalmunk látni egy ilyen összeírást.
A nemesi fölkelésen (insurrectio) és az adón (dica) kívül legtöbb szó esik e korszak vármegye-gyűlésein a hajdúk és a rablók garázdálkodásairól. Mindkét csapást a török világ zavaros állapotaiból lehet megfejteni. Mert az a szegény magyar jobbágy, kit az ellenséges hadak vagy az ő védelmére hivatott rendes hadsereg sarczolásai mindenéből kiforgattak, elkeseredésében földönfutóvá lett s vagy beállott zsoldos katonának, a mint azon időben nevezték: hajdúnak, vagy pedig rablásból tengette életét. De bármelyik esetben ép oly könyörtelen fosztogatója lett embertársainak, mint a mily kevés irgalmat ismertek ő vele szemben. Mintegy másfél századon keresztül a vármegye folyton a legkegyetlenebb határozatokat hozza ellenük: üldözni kell mind őket, mind pártfogóikat s ha kézrekerültek, ki kell őket végezni – így szóltak a végzések. De mivel a viszonyok nem változtak, garázdálkodásaik sem szüntek meg.
A vármegye jegyzőkönyvei abban az időben kezdődnek, mikor a magyar haza két része újból egyesül a törökök kiűzésére. Rudolf király és 451Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem, szövetkeznek egymással erre a czélra, 1595-ben az ország rendeinek hozzájárulásával megállapítják a kölcsönös szerződés pontjait, melyek értelmében Báthory Zsigmond elismeri Rudolfot hűbérurául, de egyébként teljes cselekvési szabadságot nyer; Rudolf biztosítja az erdélyi fejedelemnek s maradékainak országa birtokát, ha pedig a megindítandó háborúban azt elvesztené, a Német-birodalom területén mást ad neki helyébe. Zsigmond a szerződés zálogául a Habsburg-házból egy királyi herczegnőt kap feleségül s az aranygyapjas-renddel ékesíttetik föl. Ezt a szerződést még reményteljesebbé, de egyszersmind bonyolulttá is tette az, hogy a török szultántól elpártolt moldvai és havasalföldi oláh vajdák is hozzá csatlakoztak. Mikor Báthory Zsigmond ilykép biztosítottnak látta helyzetét, bátran visszautasította Szinán hadvezérnek élelmi- és hadiszert, meg fegyveres segítséget követelő parancsát. A háború tehát roppant erőfeszítéssel megindúlt az egész vonalon.
Innen van a vármegyében is az általános mozgolódás. Sebtiben és felületesen leírt határozatok tesznek tanúságot az ideges sietség felől. Megszámlálják a portákat, szedik a dikát (hadi adót), fölkél az egész nemesség.
Már a háború legelején, 1593-ban, mikor Szinán nagyvezér betörésétől rettegett az ország, a felsővidéki vármegyék báró Tiefenbach Kristóf főkapitány elnöklete alatt részleges országgyűlést tartottak, melyben elhatározták, hogy Bereg, Ugocsa, Szatmár és Szabolcs vármegyék oltalmára Báthory István országbíró a tiszántúli nemességgel készen álljon. A sereg ellátása czéljából meghatározták az élelmi szerek árát: a tehén és juh-hús fontja másfél pénzen, a sör itczéje egy pénzen, a boré annak minősége szerint árusíttassék, kenyérről pedig, az említett vármegyék alispánjai gondoskodjanak. E végre Báthory István a sajátjából száz köböl szemes életet ajánlott. Azonkivül Szatmár és Ugocsa vármegyében 1000 magyar forintot róttak ki, hogy ez összegen a szatmári vár őrségét kiegészítsék. Addig is, mig ez az összeg egybegyűl, Melith Pál, a szatmári vár kapitánya, előlegez 1000 frtot a zsoldosok fizetésére, de azalatt a feltétel alatt, hogy ezt a nevezett vármegyék neki megtériteni tartoznak.
