A jobbágyság helyzete.
A jobbágyság helyzete.
Legsanyarúbb volt a jobbágy sorsa. Nem is vették emberszámba, hanem ha urán kívül más megsebesítette, vagy megölte, a gyilkos a földesúrnak tartozott kártérítéssel, éppen úgy, mintha valami marháját pusztította volna el. Azok a terhek, a melyeket időnként a törvényhozás rájuk rakott, inkább kötelességeik tüzetesebb megszabásának, mint újabb terheknek tekinthetők. Ilyen az az 1342. évi 19. törvényczikkben megszabott porta adó, melynek értelmében a paraszt minden egyes kapu után, melyen egy szénásszekér befér, 18 denárt tartozik fizetni a királyi kincstárnak; ilyen az 1351: 6. t.-czikk is, mely szerint a jobbágy köteles terményeinek kilenczedét földesurának adni. Az egyházi tizedet már úgy is fizette Szent István ideje óta. Korszakot alkotó újítás az 1405. évi 6. törvényczikk, mely szabad költözködési jogot ad a jobbágynak; így szabadúlt meg röghöz kötött rabszolgaságából, mert legalább annyi joga lett, hogy zsarnokai között válogathatott. Egyideig, míg a földesurak ebbe beletörődtek, ez csak vesztére szolgált, mert előbbi gazdája, ha tehette, rettenetes bosszút állott rajta, hogy földjét ott hagyta. Igy tudjuk magunknak megfejteni e vármegyében is azokat a belső harczokat, melyeknek okairól a szűkszavú oklevelek örökre halgatnak. Még inkább emberi sorba emelte a paraszt néposztályt Zsigmond királynak 1435. évi intézkedése, a melylyel a honvédelem részeseivé tette őket, a mennyiben ezentúl a földesúr tartozott minden harminczhárom jobbágytelek után egy jól felfegyverzett lovast a király táborába küldeni.
De erejök tudatára ébredve s a husszita eszméktől is befolyásolva, 1437-ben éppen itt a Szamosközben, bizonyos Márton nevű paraszt vezetése alatt rettenetes fölkelésben öntötték ki keserüségüket. A nemesség elfojtotta a lázadást és felbújtóit borzalmas kínok között végeztette ki .
