Városháza.

Teljes szövegű keresés

Városháza.
A laktanya jelenlegi helyén a városháza állott 1808 óta, addig a Fényi-utczában volt a városi hivatal. 1775-ben szerezték meg ott az adózó jobbágyok a maguk pénztárából a Rubleczky-házat, a mely telken a legelső róm. kath. iskolák is voltak. Innen költöztették aztán át a hivatalt a mostani Rudolf-laktanya Széchenyi-utczai részébe, míg 1890-ben végleg át nem helyezték a Szarvas vendéglő teljesen átalakított, modernizált helyiségeibe. Ezt a szállót gróf Károlyi Györgyné építtette Ybl által. Szép báltermében fényes mulatságokat ült a vármegye és város színe-java.
183István nádor is megfordult benne. Petőfi Sándorunk ott ismerkedett meg Szendrey Juliával. Emléktábla is tudatja ezt, még pedig ekképpen:
Ez volt az Arany-Szarvas fogadó,
melynek báltermében
ismerkedett meg Petőfi
az ő Juliájával,
1846. évi szeptember 8-án.
Emelte a nagykárolyi Kölcsey-egyesület 1899. szept. 24-én.
Ez a számos díszes bált látott helyiség most a nagy tanácsterem, a mely ebbeli minőségében is sok ünnepségnek volt már színhelye. A Petőfi-emléktáblák leleplezésére rendezett országos ünnepség is javarészt itt folyt le 1899-ben. Itt alakult meg gróf Károlyi Gyuláné, a nemesszívű, lelkes honleány elnöklése alatt a Tulipán-szövetség, a mely utóbb beleolvadt a Magyar ipart pártoló védő-egyesületbe. Rendesen itt osztja ki a szegény gyermekeket fölruházó egyesület az öltözékeket. 1907-ben még itt volt a városi iparkiállítás, a mely fényes jelét adta a nagykárolyi iparosok jeles munkásságának. A városháza szomszédságában van a Nagykárolyi kereskedelmi és iparbank.
A Rudolf-laktanya során fölemlítendő még a Betegsegélyző-pénztár és a polgári leányiskola. Azelőtt ipariskola volt, a mit annak idején gróf Zichy Jenő és Jágócsy állított föl, báró Ujfalussy Uray Leona akkori alispánné segítségével. Régebben uradalmi inspektor lakott azon a helyen s ott pillantotta meg legelőször Petőfi Juliáját az akáczfák alatt. A ház sarkán díszlő márványtáblába be is vésték költőnk eme szavait:
Itt láttam én először.
Kedves galambomat,
Itt láttam őt először
Az akáczfák alatt.
Petőfi, 1848 okt. 22-én.
Visszajöttünk hát a róm. kath. templomig. Ez volt hajdan az Uj-utcza, a mely a templomtól kezdődött és a Károlyi-kastélyhoz vezetett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem