Telepítések.

Teljes szövegű keresés

Telepítések.
A város népesedése erős lökést kapott az 1712-ben Würtembergből, Schwarzwaldból, Blazevitzből beköltözött svábokkal, a kiknek betelepítése a protestánsok ellensúlyozására is történt. Igy írja ugyanis feleségének Károlyi Sándor „Meglásd, mint implántálom ezen pretextussal az religiót ezen földre...”
Természetesen új utczák keletkeztek a sváb népség megtelepítésével, majd a mesterrész, mert a vár szükségleteire német mestereket is honosítottak meg, a mi az ipar fejlődésére jelentős hatással volt, jóllehet a leginkább földműveléssel foglalkozó reformátusokra nézve csapás-számba ment.
Mint nem annyira nevezetes, de érdekes eseményként ideszúrjuk, hogy 1730-ban égették el Nagykárolyban Tóth Dorkát, az utolsó boszorkányt.
A vármegye levéltára néhány boszorkánypert őriz.
A XVIII. század közepe táján története békésebb mederben folyik már, s ekkor domborodott ki tulajdonképpen a város jellege, annál is inkább, mert a svábokon kívül a töröktől, kurucztól, labancztól elpusztított falvak lakosai is betelepültek, így pl. Bobáld község lakosai is, mely község a mai gencsi és szatmári út között, mintegy 15 percznyi távolságban feküdt Nagykárolytól. E területnek különös érdekességet kölcsönöz az is, hogy az úgynevezett bobáldi domb már az őskorban is megült telep volt, a hol az e munka szerkesztője részéről rendezett ásatások nagy mennyiségű kő- és bronzkori régiségeket hoztak felszínre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem