Az önképzés, az önsegélyezés, egyes tanügyi kérdéseknek megvitatása, mintaelőadásoknak tartása, pályakérdéseknek kitűzése, a tanítók között a testületi szellemnek és az összetartozandóság érzetének emelése, volt a czél, mely Tokaji Nagy Lajosnak, a Hajdu-kerület első tanfelügyelőjének, szeme előtt lebegett akkor, a mikor 1871-ben Nagykállóba hívta meg a megyei – mert kezdetben Szabolcs vármegye a hajdukerületi tanfelügyelőségnek alkotta kiegészítő részét – és a hajdukerületi tanítókat, hogy megalakítsa a „Szabolcsmegyei és hajdukerületi felekezet nélküli tanitóegylet”-et. A gyűlésen jelenlevő 78 tanitó helyeselte az eszmét és saját kebeléből bizottságot küldött ki, mely hivatva volt az alapszabályokat megalkotni. Az alapszabályok 194elkészültek s az egyesület ez alapon 1872. és 1874-ben gyűléseket is tartott; azonban a felekezeti féltékenység miatt az egyesület működése meddő maradt, s oly kérdések, melyek a tanügy és tanítók érdekét lettek volna hivatva előmozdítani, alig tárgyaltattak e gyűléseken. – 1876-ban újra szervezkedik az egyesület és pedig most már „Szabolcsmegyei hitfelekezet nélküli tanítóegylet” czímen. Tagjainak száma 100. Elnök Kiss József tanfelügyelő, méltó utódja Tokaji Nagy Lajosnak; alelnökei Pazár István nyíregyházi tanító s Görömbei Péter nagykállói ev. ref. lelkész. – Később gr. Dessewffy Aurél, majd Miklós László, a vármegyének alispánja, lesznek az egyesületnek elnökei, kiknek tekintélye, befolyása s a helyesen megalkotott „Ügyrendi szabályzat” mind jobban és jobban előbbre vitték az egylet ügyeit. Érdeme van az egylet fejlesztése körül Velkey Pál tanfelügyelőnek is, kinek befolyása következtében sikerült a megyei népnevelési szakosztály bizottmányi tagjainak elmaradt s ki nem fizetett napi és utazási átalányait az egylet czéljaira kieszközölni, miáltal az egyesület pénztára 503 forinttal növekedett. A tanítóegylet pártfogói között szerepel Kállay András, aki midőn elfoglalta a vármegye főispáni székét, 1000 forintos alapítványt tett a szorgalmas és ügybuzgó tanítók jutalmazására. 1895-től maig elnöke az egyletnek Orsóvszky Gyula nyíregyházi római kath. vezető-tanító, alelnökök Stoffán Lajos nyíregyházi ág. ev. és Balogh János kisvárdai állami tanítók.