Tananyag és berendezés.
189Tananyag és berendezés.
A mi az iskolák berendezését, a tananyagot, a módszert illeti, ez u. n. parochiális vagy fárai iskolákban az Árpádházból származott királyoktól kezdve III. Károlyig, sőt Mária Teréziáig, a mint tudva van, arra törekedtek iskolafentartók és tanítók, hogy a nép gyermekeit az olvasásra, egy kevés számvetésre, éneklésre, imádkozásra, a bibliai történetekre és az apostoli vallástételre megtanítsák. Ugyanez volt a tananyag a protestáns iskolákban is, bár a reformátusoknál kezdetben maguk a papok voltak egyszersmind a tanítók. Az első protestáns zsinatok azonban mihamar elválasztották a tanítói hivatalt a papi hivataltól és szigorúan utasították a tanítókat, hogy minden más foglalkozást mellőzve, hivatalaiknak éljenek. És valóban később javult a helyzet annyira, hogy sok falusi iskolában a tanító készültsége szerint, az elemi tantárgyak mellett taníttatott a latin, a görög, sőt a zsidó nyelv is; a „tarisznyás mesterek” azonban az egyházi énekek és imádságok tanításán felül sokkal többre nem vitték. Pedig a tarisznyás mesterek száma vármegyénkben, különösen akkor, a mikor Báthory Zsófia a sárospataki iskolák tanárait és tanulóit menekülésre kényszerítette, és a sok tógás diák a szabolcsmegyei ekklézsiákban talált menedéket, tekintélyes lehetett s ellenére volt az egyházmegye élén állóknak. Kitünik ez abból a tényből, hogy az 1659-ben Bogáton tartott partialis synodus mételyes gonoszoknak nevezi őket, „a kiknek meghfogadásátúl szorgalmasan observáltattak Kálló, Bátor, Mada, Vaja, Pálcza, Vitka, Mándok, Kisvárda, Jánosi, Eör, Szamosszegh, Olcsva, Szalka, Ibrány, Halász, Dombrád, Nyíregyháza, Bogáth, Fejértó, Gáva, Bezdéd.” „Csakis a ghondviselésben gyenghélkedő gyülekezetnek „engedtetett meg” az szélleljáróknak is meghfogadása.”
Az ág. evangelikus iskola Nyíregyházán.
Hunyadi L. felvétele.
A református iskolákban vezér- és kézi-könyvekül:
1901. Dévay Biró Mátyás: „Orthographia hungarica, azaz: igaz irásmódjáról való tudomány”.
2. Gálszécsi István: „A keresztény tudományról való rövid könyvecske”;
3. Székely István: „A kereszténységnek fundamentomairól való tanúság”; és
4. Bornemisza Péter: „Négy könyvecske a keresztény hitnek Tudományáról” használtattak leginkább. Különben a reformátusoknál az 1686-ban tartott avasújvárosi zsinat határozatainak értelmében, vármegyénkben is bűntetés terhe alatt rendeltetett el, hogy a scolamesterek a heidelbergi kátét tanulják és időközönként belőle a lelkész előtt vizsgálatot tegyenek; kétségkívül azért, mivel e szerint kellett tanítani iskolákban a vallástant, s így a heidelbergi káté szintén tankönyv gyanánt használtatott. Végül figyelembe vették még az egyházak és iskolák vezetői a Geleji-kánonok azon határozmányait is, mely szerint az elemi iskolák tantárgyai úgy osztassanak be, „hogy azokból a tanítványok a nagyobb iskolákba, elméjök nagyobb művelésére, szerencsével átmehessenek.”
A mi a leányok oktatását illeti, az vármegyénkben éppen úgy, mint máshol, sokkal csekélyebb mérvü volt, mint a fiúké; írni csakis a jobbmódu leányok tanultak. Hogy különálló leányiskola, hol és mikor állíttatott fel először vármegyénkben, erre nézve írott adatunk nincs a XVIII. századot megelőző időből.
