Somogyi várak a középkorban.
Somogyi várak a középkorban.
A tatárjárás után IV. Béla király az ország védelmét erődítvények építésével igyekezett előmozdítani. A bőkezűen osztogatott várépítési engedélyek következtében Somogy vármegye területén is, a XIII. század második felében és a XIV. század elején, számos vár épült.
A várfenntartás joga csakhamar hatalmas főúri osztály kialakulására vezetett. Az egyes várurak, erődítvényeik oltalma alatt, hatalmi körükbe vonták az egyes várakat környező falvakat s így egy-egy vár körül lassanként jelentékeny uradalmak keletkeztek. A somogyi várszerkezet középpontja, Somogyvár, a várszerkezet felbomlásával elveszítette jelentőségét; váráról már a XV. század második felében nem emlékeznek meg az oklevelek. Az elpusztult Somogyvár helyett azonban számos családi vár épült, melyeknek legnagyobb része túlélte a mohácsi vészt, sőt a hódoltság alatt is jelentékeny szerepük volt.
Egybevetve az okleveles adatokat, megállapítható, hogy a középkorban a következő várak voltak a vármegye területén:
Babócsa. Eredetileg a Tibold-nemzetség birtoka. Később, az 1369–1398. években, a Babócsai családé. Babócsai Miklós fia László magvaszakadtával, 1398-ban, Marczali Dénes nyerte adományul. Várát a Marczaliak a XV. században építették; első ízben 1474-ben említik, midőn Marczali László és neje, Báthori Kató, birtokaikat az 1474-ben kötött öröködési szerződés értelmében Báthori Istvánnak és testvéreinek vallották be. 1495-ben a Báthori család királyi adományt nyert e várra. A török hódoltság alatt is jelentékeny szerepe volt (Csánki D. id. m. II. 572.).
Barcs. Eredetileg a segösdi uradalomhoz tartozott. Várát 1460-ban említik első ízben (castellum Barcz). Ekkor Bakonyai István és János birtoka. Később, Bakonyai István magvaszakadtával, felét a Váradi és a Nagylucsei családok nyerték. 1472-ben, mint a Bakonyaiak többi erősségeit is, Gáji Horváth Gergely kezén találjuk (Csánki D. II. 572.).
Bát. A Kapos-folyó mentén, Szerdahely (ma Kaposszerdahely, Szennához tartozó puszta) és Kaposvár vidékén emelkedett. Váráról 1454-ből van első adatunk, bár ekkor inkább kastélyszámba jöhetett (Castellum Bath. Orsz. Lev. Dl. 14.811.). Ekkor a Szerdahelyi család mindkét ágának (Dancs és Ders) volt benne része; 1485-ben már jobban megerősíthették, a mit egy az évi oklevél is kiemel (Castellum seu fortalicium Bath.).
Berzencze. A Pécz-nembeli Lóránté lett 1377-ben; birtokáról azután utódai Berzenczei Lórántfiaknak nevezték magukat; tőlük 1468-ban Szent-Erzsébeti Forster György birtokába került. Valószínűleg ő építtette a berzenczei kastélyt (castellum), melynek birtokát 1481-ben Tolnai Bornemisza Jánossal megosztotta. Midőn Forster György és neje, Csapi Ilona asszony, Nagylucsei Orbán győri püspökkel és királyi kincstartóval örökösödési szerződésre lépett, megegyeztek, hogy Berzencze vára (Castrum in facie possessionis Berzencze) Forster György halálával haszonélvezetül nejére szálljon. Forster György 1490. évi ápr. 16-án kelt végrendeletével a berzenczei várat csakugyan nejének, Ilona asszonynak hagyományozta (Csánki D. id. m. II. 674.). A vár még a XVI–XVII. századokban is jelentékeny erősség volt.
Csurgó. A jeruzsálemi Szent János-lovagrend birtoka, melyet III. Béla király testvérhugától, Margit herczegnőtől, András somogyi ispán (1196–1202) nejétől nyert adományul. A János-lovagokon kívül még a templomosoknak is voltak itt birtokaik. Valószínűleg a templomosrend épített itt magának várat, melyet II. Endre király a János-lovagoknak adományozott. Ennek birtokában I. Károly király 1324-ben megerősítette a kereszteseket (Fejér VIII. 2. 588.). A Jánós-lovagrend itteni rendháza, önállóságának megszüntével, a vránai perjelség vezetése alá került s 1405-ben már a vránai perjelé. Váráról 1448 (Zalai Okt. II. 543) és 1465-ben (Hazai Okmt. I. 368.) emlékeznek meg okleveleink. Várnagyát legutoljára egy 1493. évi oklevél említi. A vránai perjelségi javak 1522-ben Tahy János birtokába kerülnek, a ki 1534-ig bírta azokat. Tartozékai között szerepel: Berény (1374), Bocskád vagy Bacskád (1367–1498), Bodafalva (1431), Bálványos (1431), Czirok (1450), Gadány (1450), Nagymarton (Csurgónagymarton, 1367), Malatka vagy Malaczk (1367–1498), Marticza (1367), Szenta (1368–1498), Sziget (1431); – 3771451-ben: Szenta, Csente, Sarkad, Alsok, Sziget, Bodafalva, Keutse, Bálvánd, Molnár, Pápa, Pogyant, Szent-Király, Nagy-Marton, Vésse, Bagh, Almágy és Gyékényes (Századok 1911. évf. 87.).
Fejérkő. A Balatonföldvár és Szántód vasúti állomásoktól délnek benyúló völgy végén, a Balatontól mintegy 7 km. távolságra, Kereki község mellett találhatók Katonavár romjai, a melynek neve alkalmasint onnét ered, hogy a XVIII. században a Katona család birtoka volt. Ezt a várat Békefi Remig (a Balaton környékének egyházai és várai) azonosnak tartja a régi Fejérkő várával. Fejérkő vára 1396-ig a királyé volt, a ki azt ebben az évben Marczali Miklósnak adományozza. Marczali László és neje, Báthori Kató, az 1474-ben kötött öröködési szerződés értelmében a Báthoriaknak vallották be, 1495-ben kir. adományt nyertek e várra (Dl. 20.306.). Tartozékai közül csak Kőröshegy várost ismerjük (Csánki D. II. 573.).
Gerenczről 1467-ből van legkorábbi adatunk. Ekkor Csapi András birtoka, a ki Keményfalvi Török Péter javára lemondott e várkastélyról. Török Pétert 1469-ben be is iktatták a kastély birtokába. 1495-ben, midőn a Báthoriak kir. adományt nyernek a Marczali-féle javakra, Gerencz helységet is felsorolják, várát azonban nem említik. Barcs és Babócsa vidékén, alkalmasint a Dráván túl feküdt (Csánki D. id. m. II. 608.).
Kaposújvár. 1403-ban Rupolujvár, 1426-ban Újvár, 1461–1498-ban Kaposújvár alakban említik az oklevelek. 1403-ban a hűtlen Rupolujvári Tamásfi István és Jánostól elkobzott birtokként Szerdahelyi Ders Mártonnak és Tamási Henrikfi János erdélyi vajdának adományozta a király. 1423-ban Tamási László és testvére Henrik, a király beleegyezésével, magtalan haláluk esetére vérrokonuknak Serkei Lorántfi Györgynek és utódainak hagyományozták. 1443-ban Tamási Vajdafi Henrik Hédervári Lőrincz nádorral és fiával, Imrével, lépvén öröködési szerződésre, a nádor, I. Ulászló király jóváhagyása mellett, beiktattatta magát e vár birtokába; rövid idő mulva azonban Ujlaki Miklós hatalmasul elfoglalta a várat. Az emiatt keletkezett perben az országnagyok 1445-ben Kaposujvárát Serkei Lórántfi Györgynek visszaítélték, a kivel Ujlaki Miklós ekkor egyezségre lépett és így sikerült is megmaradnia a vár birtokában; sőt 1453 szept. hó 14-én új adományt is szerzett a várnak e Tamási-féle részére. Az Ujlaki rész 1476-tól időlegesen Enyingi Török Ambrus kezére került, de később ismét az Ujlakiak birtokolják; a másik rész a Szerdahelyi Dersfiaké volt. Ezek itteni részüket az egész középkoron át megtartották. Azonban az 1536. évi adólajstrom szerint már közösen bírták Sulyok Balázszsal. A várhoz 1403-ban Váras, Görlicz, Omak, Rupol, Aszaló, Déshida, Keczel, Márczadó és Szent-Pálvölgy; 1443-ban Omak (vámmal), Nebáncs, Miszár, Keczel (vámmal), Rengő-sár, Szarkaberki, Déshida (vámmal), Egres, Aszaló, Szana, Ivánfalva, Szent-Pál, Peleske, Magyarfalu, Békástó, Szerdahely, Szenna, Denna, Ujvárlaka, Szent-Pálhoz tartozó (Szent-Pál, Szent-Pálvölgye) és Várvízvölgye tartoztak. 1453-ban pedig Keczel, Omak, Rupol, Déshida, Szent-Pál, Szend, Dada, Mészár, Rengő-Sár, Márczadó, Várvize, Egres, Aszaló, Peleske, Szerdahely helységek, Goricze-, Váras- és Szilvás-puszták (Csánki D. id. m. II. 573–574.).
Korothna. A mai Nagybajom határához tartozó Koroknya-puszta helyén állott, hol a vár alapját jelző sánczok és árkok még most is láthatók. A vár alkalmasint a XV. század második felében épült. Kororthna helység eredetileg a Korothnai család ősi birtoka volt. E család egyik kimagasló sarja: János 1473–1483-ban nádori ítélőmester, majd 1486-ban Somogy vármegye főispánja, Mátyás király egyik kedvelt híve és Szapolyai István nádor bizalmasa volt, a ki őseitől öröklött jószágait tetemesen megszaporította. Az ő nevéhez fűződik a korothnai vár alapítása. A vár, 1494 táján bekövetkezett halálával, István nevű fiára szállott, a ki azt 1509-ben Bakócz Tamás rokonainak zálogosította el. Istvánnak Bajnai Both Magdolnától két gyermeke született: Ferencz és Katinka. Halála után, 1512-ben, Erdődi Péter – Bakócz Tamás esztergomi érsek unokaöcscse – megtámadta a várat, a várnagyot kikergette onnan, és a várban levő összes drágaságokat, okleveleket lefoglalta. Amade István, Korothnai Katinka gyámjának közbenjárására azonban II. Lajos király 1516 aug. 25-én Korothnai Katinkának a várat visszaadatta és őt a vár birtokába beiktattatta. Korothnai Katinka Lengyel Jánoshoz menvén nőül, a vár a Tóti Lengyel családra szállott. Tartozékai az 1516. évi iktatólevél szerint Korothna, Csákány, Szentkirály, Csaba, Miháld és Töttös voltak (Századok 1870. évf. 14–29.).
Komár (ma Komárváros, Zala vármegyében). Eredetileg a budai (óbudai) káptalan birtoka. 1444 előtt Rozgonyi Rajnáld kezére került, a ki itt erősséget emelt. 378E várat a Marczaliak, hogy környékbeli birtokaikat Rozgonyi martalóczaitól megóvják, 1444 táján 4000 forintért megváltották. Ezt az összeget a Marczaliak 1444-ben a budai káptalanon szerették volna visszaszerezni.
Lak (a mai Öreglak). A XV. század közepén (1449-ben) e helység fölött a Bő-nemzetségből származó Laki Thúz, Létai és Szecsényi családok egyezkednek. 1484-ben, Laki Thúz Miklós halála után, testvére János hűtlenségbe esvén, Mátyás király Lakot Corvin Jánosnak adományozta. Várát, melyről legkorábbi adatunk 1490-ből van (Dl. 19.657), Corvin János ezidőtájt Poki Antalnak és Ferencznek adta. Mátyás király halála után Laki Thúz Jánosnak, a korábbi birtokosnak a fiai: Alfons és Mátyás, 1494-ben, II. Ulászló királytól atyjuk elkobzott birtokainak visszaadását kérték, de eredménytelenül. II. Ulászló király utasítására 1500-ban a fehérvári káptalan Corvin Jánost és Enyingi Török Imrét bevezette Lakvár és tartozékainak birtokába. II. Lajos király, Corvin János halála után, Bucsányi Korláthkői Péternek adományozta. Midőn Korláthkői Péter a mohácsi csatában elpusztult, Lakvár még egy ideig özvegyének a birtokában maradt, később Szapolyai János király adományából Bakits Péteré lett, a kitől Enyingi Török Bálint foglalta el (Csányi Ferencz: Adatok a Jankovics család történetéhez).
Pata. 1360 táján még a Patai Porcz családé volt. Az 1391–1431. években Alsáni Jánosnak, Alsáni Bálint pécsi püspök és bíbornok egyik rokonának birtokában találjuk. Alkalmasint ő építtetett itt árokkal körülvett, tornyos erősséget. E várról 1438-ból és 1448-ból is megemlékeznek leveles adataink (Csánki D. i. m. II. 574.).
Somogyvár. A mai Váralja-puszta területén emelkedett, hol a régi vár sánczai még most is lathatók. Már a nagyvajdák idejében erődített hely s egy hatalmas törzsfőnök székhelye volt. Szent István a somogyi várszerkezet középpontjává tette. A várszerkezet felbomlása után is megmaradt a király birtokában. Fennállott a XIV. században is. 1410-ben a várat, a váraljban fekvő várossal együtt, Marczali Miklós és Dénes nyerték Zsigmond királytól adományul. A vár ekkor már romladozott. A Marczali család nem is állíttatta helyre. 1411 után nincsen róla adatunk.
Szent-Erzsébet. Berzencze, Nagyatád és Szenta vidékén emelkedett. Első ízben 1406-ban említik, a mikor Berzenczei Loránt fia, György, az I. Lajos király óta bírt jószágra megerősítő adományt eszközölt ki. 1463-ban Berzenczei György fiai: Sandrin és László megosztoznak Szent-Erzsébet fölött. 1468-ban a várkastélyt a Berzenczeiek Forster Györgynek idegenítették el. Forster György 1481-ben osztályos testvérévé fogadván Tolnai Bornemisza Jánost, a szenterzsébeti kastély és a hozzátartozó uradalom felét neki át is adta. 1486-ban Forster György és neje, Csapi Ilona asszony, Nagylucsei Orbán győri püspökkel oly örökösödési szerződésre léptek, hogy a püspök unokaöcscsével, a nyolczéves Ferenczczel, Forster György hétéves leányát eljegyezvén, örökösök nélküli kihalásuk esetén birtokaik kölcsönösen egymásra szálljanak, különösen, hogy Szent-Erzsébet vára az ifjú párra maradjon, Forster György e szerződés értelmében 1490 ápr. 16-án alkotott végrendeletében a várat leányának és jegyesének hagyományozta. A vár a XVI. században már nem szerepel. Tartozékai (a berzenczei váréival együtt): 1481-ben Szent-Erzsébet, Berzencze, Simonfalva, Őr, Egyházas-Lankócz, Felrét-Lankócz, Kucsila, Mindszent, Pricsrő, Biklász, Csavonya, Farkasfalva, Netécs-mezeje, Szaniszló, Monyorós, Geszte, Lippahárs, Orczal, a két Sarkad, Háromfalva és Kistelek. 1488-ban az előbbieken kívül még ezek tartoztak a várhoz: Pátros, Telek, Bolhás, Kunfalu, Merenye, Szent-László, a két Attak, Udvarhely, Szenta, Surd, Őr, Bogárd, Légrád, Pata, Kis-Szent-Pál, Gárdos, Beretva, Ertem-Lak, Bikkes és Filke (Csánki D. i. m. II. 664–65, 673–74, 575.).
Szenyér. A Tapsonyi Anthimi család birtoka volt. Az itteni várról 1464-ből maradt fenn az első adat. Ekkor Tapsonyi Anthimi Lászlóé, a kitől a király azt rablásai miatt elvette és Kanizsai Lászlónak adományozta. Az 1471: XXIX. t.-cz. elrendelte, hogy az erődítvény 25 nap alatt leromboltassék; de ennek a rendelkezésnek aligha lett foganatja, mert még ugyanez év nov. 25-én Laki Thuz János és Miklós kezén találjuk. 1482-ben Tapsonyi Anthimi János fia János, tartozékaival együtt, eladta Vesaki Perottusnak, az esztergomi érseki jószágok kormányzójának. Tartozékai: Szenyér város, Tapsony, Terebes, Merke, Kis-Inge, Móróczfalva, Kerektó, Tikos, Vízvölgy, Bár és Arad. 1566-ig szerepel a hadtörténelemben.
A szenyéri földvár.
A kereki vár romjai.
A kupahegyi Szent Egyed monostor romjai és az ott talált maradványok.
Szigetvár. A helységet a középkorban inkább Baranya vármegyéhez számították. Vára 1463 táján épült. Első urai a Tapsonyi Anthimiak voltak. 3811473-ban Anthimi János Enyingi Török Ambrusnak zálogosította el, a ki a várra 1479-ben Mátyás királytól adományt eszközölt ki. Török Ambrus fia, Imre, Parlagi Krisztinával 1487-ben itt töltötte házaséletének első évét. 1521-ben fia, Bálint, örökölte a várat és övé is maradt fogságba jutásáig. 1543-ban neje egyezség útján átengedte a várat Ferdinándnak.
Zákány. 1325-ben már fennállott. 1445-ben rövid ideig Hunyadi János és Ujlaki Miklós kezén találjuk. 1446-ban már a Marczaliak és a Zákányiak osztozkodnak rajta. 1450-ben Zákány helység egy része házasság révén Dombai Miklós kézére került, a ki a Marczaliak részét is elfoglalta. Ez elfoglalt területen azután 1458-ban új erősséget építtetett, melyről 1476-ban is van adatunk. A régi erősség 1476-ban a Szerdahelyi Imrefiak birtokában volt. 1495-ben mindkettő a Báthoriak tulajdonába került, a kik a XVI. század első felében is bírták.
