Szabadságharcz.

Teljes szövegű keresés

Szabadságharcz.
1848 február havában a város részére már ki volt adva a szabad királyi városi szabadalmakat biztosító királyi rendelet, sőt már ki is volt nevezve a város belügyeinek rendezésére a királyi biztos, midőn a márczius 15-iki események rövid néhány nap alatt véget vetettek a rendi alkotmánynak és az ősiségnek. Az események híre csakhamar Kecskemétre is eljutva, a város április 1-én tartott üléséből üdvözölte a pesti közcsendi bizottságot s utasításokat kért tőle. A mily örömöt okozott országszerte az alsó felelős minisztérium hivatalba lépte, ép oly nehézséggel kellett az új kormánynak megküzdenie. A délvidéken már hónapok óta folyt az izgatás, a minek megtörésére azonban a magyar kormánynak hiányzott a fegyveres erő és a szükséges pénz. Kossuth lángelméje és törhetetlen kitartása diadalmaskodott az akadályokon. A belügyminiszternek május 19-én kelt felhívására, melyben adakozásra szólította fel a nemzetet a szükséges érczalap előteremtésére, Kecskemét városa is gyűjtést indított polgárai között, a kik ezüstneműjöket adták a haza oltárára; maga a város a saját hatáskörében eszközölt gyűjtésen kívül 8000 frt kölcsönt ajánlott fel az államnak. (Gracza György: Magyar Szabadságharcz tört. I. 364.)
Az országgyűlési képviselőválasztások már harczi zaj közepette mentek végbe. Kecskemét városa Simonyi Jánost és Karika János ref. lelkészt választotta meg képviselőül, a kik mindaketten hűen kitartottak a nemzeti ügy mellett. Jellasich horvát bán betörésének hírére Kossuth szeptember 25-én indult el alföldi körútjára, hogy a népet fegyverbe szólítsa. E történelmi nevezetességű körútjában többek között Lopresti Árpád, Rákóczy János, Egressy Gábor, Jókai Mór, Csernátony Lajos és Vörös Antal is elkísérték. Kossuth Nagykőrösről jött Kecskemétre, a hol épen vásár volt. Kossuth lángoló és lelkesítő szónoklatának hatása alatt a vásáros népből valóságos tábor lett, október elsejére már 2000 emberből álló, kaszákkal felfegyverzett csapat vonult a főváros felé. (Gracza György i. m. II. 242. 270.) A város csak 1849 január vége felé látott először ellenséget, midőn Perczel Mórt, a ki január 26-án Szolnok elfoglalása után egész Czeglédig és Irsáig nyomult előre, Dembinszky, az új fővezér, visszarendelte a Tisza mögé. Perczel visszarendelése után a császáriak elözönlötték a Duna–Tisza közét. Nagykőrös, Kecskemét és Czegléd vidékén Jellasich hadai táboroztak. Jellasich főhadiszállását hol Nagykőrösön, hol Kecskeméten tartotta. Csak az isaszegi csata után (április 6) szabadult meg a város Jellasich zsebrák hadától. Már a nagy nemzeti küzdelem vége felé járt, midőn előbb a honvéd-, majd a császári had vonult át a városon. Perczel július 20-án, az oroszokkal Turánál vívott ütközet után, Nagykátára, majd Abonyba húzódott, a honnan Nagykőrösön, Kecskeméten és Félegyházán át Szegedre vonult, a hova július 28-án érkezett meg. Alig tette ki a lábát a honvédsereg a városból, már itt voltak a császáriak. Haynau táborszernagy július 24-én indult el Pestről az Alvidékre. Seregét három 341részre osztva, a zöm Haynau vezérlete alatt már július 26-án Kecskeméten volt, a honnan Félegyházára vonult tovább. (Gracza Gy. i. m. V. 612. 654.)

Kecskemét. – 1. Nagytemplom. – 2. A ref. templom. – 3. A r. kath. főgimnázium. – 4. Az izr. templom.

Kecskemét. – 1. Kossuth-szobor. – 2. Katona József szobra. – 3. Katona József mellszobra.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem