Kulturviszonyok.

Teljes szövegű keresés

Kulturviszonyok.
A társadalmi élet fellendülésével a színészet is melegebb pártolásnak örvendett. Király Sándor helybeli polgár 1833-ban saját házánál egy 300 néző befogadására alkalmas színkört építtetett, mely egészen a XIX. század közepéig szolgált játékszín gyanánt. Ebben a színházban lépett föl Petőfi Sándor 1843 első felében, midőn Szabó József színtársulatának egyik töredékével január havában Székesfehérvárról Kecskemétre vándorolt. Kecskeméten való időzése alatt Petőfi több dalt küldött a Bajza szerkesztése alatt álló Athenaeumnak. Ekkor írta Dinomdánom, Halálvágy, Jövendölés, Farkaskaland, Az első dal, Könnyeim czímű költeményeit s népdalait. Kecskeméti időzése alatt csupán egy ízben lépett fel nagyobb szerepben, midőn márczius 23-án Lear király bolondját játszotta. De már április elején elhagyta a társulatot és Pesten át Pozsonyba ment.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem