Birtokviszonyok.

Teljes szövegű keresés

Birtokviszonyok.
1614-ben Kecskemét egy negyedrészét Bosnyák Tamás kir. főétekfogó szerezte meg, kinek birtokait Bosnyák Judit, gróf Balassa Imréné örökölte, kinek leánya Balassa Judit, báró Koháry István neje lett. Ennek fia gróf Koháry Istvan 1670-ben a Wesselényiek birtokrészét is megszerezte, a Rákóczi fejedelmi ház birtokában levő részt pedig zálogba vette és így a város fele részének tulajdonosa lett. Ekkor testvéröcscsével, Koháry Imrével együtt korlátlan földesúri hatóságot kezdett gyakorolni. Csak a város elüljáróinak bölcsesége és erélye mentette meg a várost attól, hogy örökös jobbágyi sorsra s a legszorosabb földesúri hatóság alá jusson. Annyit azonban sikerült a Koháryaknak elérni, hogy a három város esküdt bíráiból alakult törvényszéket, a Koháryaktól előbb Füleken, utóbb Nógrádban, majd a török hódoltság megszüntével, Kecskeméten időnként tartott törvényszék váltotta fel, a melyen a városi tanács egy része mindíg üléssel és szavazati joggal bírt. (Hornyik János i. m. II. 160–165.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem