Tóth Mike.

Teljes szövegű keresés

Tóth Mike.
Tóth Mike, jézustársasági atya, 38 év óta működik Kalocsán mint a főgimnázium tanára. Sokat útazott s megfigyeléseit és tapasztalait értékes munkákban gyümölcsöztette. Dolgozott a lapokba és folyóiratokba; e mellett 1884-től szerkesztője a Jézus Szentséges Szíve Hirnöke cz. folyóiratnak, továbbá a Szűz Mária 307Virágos Kertjé-nek, a melyet 1885-ben ő alapított, s mindkét vállalatával derék lendületet kölcsönzött a vallásos illusztrálás művészetének.
Művei: Magyarország ásványai (Bpest, 1882.) Középeurópai műépítmények. (U. ott, 1898) Spanyolország, különös tekintettel műépítményeire (Kalocsa; 1910.); ezek közül az első úttörő alkotás irodalmunkban, a másodikat pedig a budapesti egyetem, 1901-ben jutalomra méltatta. – A nagy áldozat. Szatmár, 1875. – A keresztény nőnem diadala. U. ott, 1875. – (Eőri László név alatt.) A fényképészet titkai. U. ott, 1875. – A zárda. Felvilágosítások és buzdítások a zárdaélet érdekében. Bpest, 1877. – A keresztény erényeknek és tökéletességnek gyakorlása. Rodriguez Alfonz. Kalocsa, 1877. – A Magyar síkság jövője. Kalocsán, 1878. – Mária-havi virány. Budapest, 1878. – Fő-veszedelmünk. Bpest, 1879. – A mikroskop őstörténete. Kalocsa, 1881. – A legnemesebb Szív. Budapest, 1882. – Virágcsokor a katholikus gyermekkertből. Hattler F. nyomán. Kalocsa, 1883. – Jubileumi bucsú. Kalocsa, 1886. – Vasárnap. Kalocsa, 1889. – Uj és gyakorlati elmélkedések. Vercruysse nyomán. Kalocsa, 1890. – Lélekmentő. Szatmár, 1895. – Lelki kalauz az élet keskeny ösvényén. U. ott, 1896. – Hajdan és most. Bpest, 1898. – Utmutatás az elmélkedéshez. Roothaan nyomán. 1899. – Erény-Gyöngyök nők életéből. Kalocsa, 1901. – A szeretet lángjai. U. ott, 1901. – Szent-Kilenczed. (Novéna) Kalocsa, 1903. – A szent mise szolgálata. U. ott, 1903. – Életpálya választása. U. ott, 1903. – Az ásványok s az élet. U. ott, 1903. – Szerzetes rendek és Társulatok Magyarországon. U. ott, 1904. – Japán hős családok. U. ott, 1904. – Az erényesség zátonyai. U. ott, 1905. – A keresztény tökéletesség gyakorlása. Rodriguez nyomán. Három köt. 1905. – A kalocsai főgimnázium ásványtára. Kalocsa, 1908. – XIII. Leo 1888-ban „Pro Ecclesia et Pontifice” arany kereszttel tüntette ki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem