A kiegyezés után.
A kiegyezés után.
Az 1848 előtt gróf Széchenyi István föllépésével megindult iparfejlesztési mozgalom és Kossuth Lajos Védegyletének a honi ipart pártoló törekvése 132a szabadságharcz gyászos kimenetele következtében megszünt és csak a kiegyezés megkötése után lehet ismét ipari haladásról beszélni. Hogy a helyreállított alkotmányos rend hatása három év alatt mit eredményezett, mutatják az 1870-ben megtartott népszámlálás adatai, melyek szerint 554.076 lélek közül volt a vármegyében 29.560 kézi és gyáriparos (5.3%); ezek közül 13.044 önálló vállalkozó s 16.516 hivatalnok és munkás. Az iparosok iparágak szerint a következőképen oszlottak meg: építészet (kőmíves, ács, cserepező, téglaégető) és művészet (hangszerkészítő, húrcsináló, órás, stb.): 763 önálló, 24 hivatalnok, 1265 munkás, összesen 2052; fém (kovács, lakatos, sarkantyús, ezüst, arany s rézmíves stb.), kő (kőfaragó, fazekas, kályhás stb.) és faipar (asztalos, bognár, kádár, kosárkötő, járomkészítő stb): 3135 önálló, 198 hivatalnok, 5224 munkás, összesen 8557; vegyészeti, élelmezési és dohányczikkipar (szappanos, czukrász, sütő, pálinkafőző, sörfőző, eczetgyáros, stb.): 1954 önálló, 98 hivatalnok, 2103 munkás, összesen 4155; szövőipar (takács, kötélgyártó, harisnyaszövő, szitaszövő, férfi- és nőszabó, szűrszabó, pokrócz- és halinakészítő stb.): 2533 önálló, 26 hivatalnok, 2777 munkás, összesen 5336; bőr, papir és egyéb hasonló ipar (timár, varga, csizmadia, czipész, nyerges, szíjgyártó, bőröndös, könyvkötő stb.): 3702 önálló, 79 hivatalnok, 3805 munkás, összesen 7586; nem közvetetlenül termelő ipar (hirdetési intézetek, borbély, uszoda, vendéglő, kocsma, látványosság mutogatói, mulattatók stb.) 957 önálló, 43 hivatalnok, 874 munkás, összesen 1874.
A következő évtizedben, bár a viszonyok elég kezdetlegesek, állapíthatunk meg némi ipari fejlettséget, azonban ezt is csak a kisipar gyarapodása terén. Legelterjedtebb volt a kovácsmesterség. Alig volt a vármegyének községe, hol kovács ne lett volna. Az ipar ez időben főként Kecskeméten s a rendezett tanácsú városokban volt számottevő s nemcsak a kisipar, hanem a gyáripar is. Igy jelentős hely volt Czegléd, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas és Nagykőrös. Szentendrén, hol a szövőipar virágzott, a gyáripar nem igen tudott gyökeret verni, pedig erre több kísérlet történt. Volt már itt papír-, olaj- és hét téglagyár, de mind megszünt; hasonlóképen a sörgyár is. Csak a fűrészmalom maradt meg. Váczon egy kocsigyár és több szeszgyár volt üzemben, szövőipara szintén jóhírű. Újpest, a mely akkor még nem volt rendezett tanácsú város, a vármegyében a legnagyobb gyáriparral dicsekedhetett. Volt szeszgyár 150 munkással, göböly és sertéshízlalással, több bőrgyár, gyufagyár, hajógyár, három vattagyár s szeszfinomító. 1873-ban légszeszgyár is alakult, de hamarosan megszünt. Gyáripari tekintetben jelentősek voltak még a következő nagyobb helyek: Aszód, hol czukorgyár keletkezett, de 1874-ben megszünt; Budafokon nagyforgalmú sörgyár, Rákospalotán olaj-, ponyva- és téglagyár, Soroksáron keményítő-, festék- és téglagyár, Sződrákoson téglagyár, Üllőn szeszgyár és Vacson szintén szeszgyár állott. Fejlett kisipara volt még a föntieken kívül Abony, Albertfalva (asztalosai révén), Dunapataj, Dunavecse, Gödöllő, Kalocsa, Kisharta (számos faiparossal és hajóácscsal), Kiskőrös, Kispest, Monor, Nagykáta (1875-ben 65 iparosa volt), Ráczkeve, Solt, Szalkszentmárton, Szigetszentmiklós (szelelőrosta-készítéssel), Tószeg (tetőcserép és korsókészítés) és Zsámbék községnek. Jelentékenyebb kisiparosságot találunk még Acsa, Alberti-Irsa, Alsónémedi, Budaőrs, Bogdány, Dabas, Dömsöd, Hajós, Kóka, Kunszentmiklós, Laczháza, Nagytétény, Ócsa, Pomáz, Péczel, Sükösd, Szabadszállás, Tinnye, Tura, Újkécske és Vadkert községekben.
A malomipar e korbeli állapotáról a következő számbeli adatok tanúskodnak: Kalocsán, Nagykőrösön és Zsámbékon 2–2; Czegléden, Félegyházán, Mácsán, Monoron (8 kőre), Nagykátán, Ókécskén (2 kőre), Soroksáron (6 kőre) és Vacson egy-egy gőzmalom állott fönn. A vízimalom-ipar Váczon, Szentendrén, Dömsödön, Szigetújfaluban, Lóréven, Ráczkevén és Dunavecsén virágzott, de elvétve találunk vízimalmokat a többi dunamenti községekben is. A czéheket még az 1848-i törvények törölték el, de azok tulajdonképen csak a kiegyezés utáni évtizedben szüntek meg, a mikor ipartársulatokká alakultak. Ipartársulattá alakult át Szentmártonkátán, Zsámbékon mind, Budafokon a molnárczéh, Aszódon, Gödöllőn, a solti alsó járásban négy, Solton a takács-, kovács- és asztalos-czéh, Szalkszentmártonban és Dunavecsén a molnár- és Dunavecsén a csizmadia-czéh. Kalocsán valamennyi régi czéh „Kalocsai egyesült ipartársulat” czím alatt egyesült, Kiskőrösön pedig két új ipartársulat keletkezett.
