Pilis egyesülése Pesttel.

Teljes szövegű keresés

Pilis egyesülése Pesttel.
Pilis vármegyének, mint ezekből is láthatjuk, külön szervezete, külön területi hatósága volt. Azonban már jó korán találunk történelmében olyan mozzanatokat, a melyek arra vallanak, hogy Pestmegyével közös intézményeik is voltak. Így már 1335-ben és 1364-ben közösen tartják megyegyűléseiket; 1399-ben pedig egy ily közgyűlésen Pomázi János, László, Miklós és Imre perlik Kürthy Miklóst a Zahrus nevű pestmegyei falujokban elkövetett birtoksértés miatt. 1400-ban Szent-Erzsébet mellett, 1438-ban Szénfalvában tart a két vármegye közös gyűlést. 1374-ben Imre nádor beszél a két vármegye közös üléséről, sőt 1467-ben a két vármegye szolgabírái közös jelentést tesznek.*
V. ö: Pesty. Az eltűnt régi vármegyék. I. k. 63-64. lt.
Mikor történt a két vármegye egyesülése, azt pozitív adat hiányában nem tudjuk megmondani; de az a körülmény, hogy 1366-on túl nem találkozunk többé a pilisi főispáni méltósággal, azt bizonyítja, hogy ez az egyesülés még az Anjouk idejében a két vármegye rendeinek megegyezésével történt.
Pilis ugyan mint vármegye névleg még továbbra is szerepel önnállóan s területe külön szolgabírósági járásként kapcsolódott Pest vármegyéhez. Ez lehet magyarázata annak, hogy az 1505-iki rákosi országgyűlésen Pilismegye külön követekkel, Tahy Istvánnal és Pomázi Czikó Gáspárral volt képviselve.
Tény, hogy az 1492-iki országgyűlés 100 czikkelye, melyet alább Pest megyénél méltatunk, már befejezett tényként beszél Pest és Pilis egyesüléséről.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem