Adminisztrátori rendszer.
Adminisztrátori rendszer.
11. Az adminisztrátori rendszer: »Az utóbbi esztendőben a varmegyék egy nagy része a törvény előtt ismeretlen főispáni helyettesekkel láttattak el. Ez a sérelem orvoslandó, s követ urakat a rendek utasítják, hogy ez adminisztrátorság törvénytelen rendszerének megszüntetését világos törvényben kimondatni igyekezzenek, s egyszersmind odahassanak, alkottassék törvény, mely a főispán jog- és hatáskörét világosan írja körül, melyen túl a főispán, felelősség nélkül terjeszkedhetik.*
Komárom vármegyének az adminisztratori rendszerrel, mely ekkoriban az ország némely megyéi közéletét folytonos lázban tartotta, különlegesen nem volt baja. Főispánjának, III. Nádasdy Lipótnak teljes pártatlansága, szigorú igazságszeretete, egyeztető békés szelleme, bölcsessége, igaz hazafiúi érzése és ezek mellett fölfelé is hatni tudó nagy tekintélye megmentették a megyét s otthonát az adminisztrátorság üzelmeinek szenvedésétől.
52912. Általánosságban a kormány-, s vele kapcsolatban az adminisztrátori rendszer. »Keserű érzéssel tapasztalják a rendek, hogy a kir. felség kormánytanácsosai mily makacsul törekesznek nemzetünket az erkölcsi, szellemi és anyagi boldogulás elérésére czélozó haladás munkájában megakadályozni, arra irányuló tevékenységét megbénítani, és ez által a nemzetet a korszellem folyton sürgető nagy kérdéseinek sikeres megoldására tehetetlenné, a készületlenség felháborító előidézésével azt veszélybe dönteni. Kik a helyett, hogy a nemzetet e sürgető kérdések békés és fokozatos megoldásában kötelességükhöz képest vezérelnék, avagy csak támogatnák is, különféle reakcziós rendszabályaikkal inkább provokálni, ingerelni, hazafias, békés útjáról leterelni igyekeznek a nemzetet. – Az úgynevezett adminisztrátori rendszer dolgában legutóbb kibocsátott, az országgyűléshez intézett kir. leiratban a rendek nemcsak nem látják az 1486: IX., 1548: LXX., 1576: XXXII., 1613: XXIII. és XXIV., 1681: X., 1723: LVI., 1790: X., XII. és XIV. törvényczikkelyek által biztosított megyei önkormányzaton ejtett sérelmek orvoslásának szándokát, de sőt inkább az arra valló törekvésnek bizonyságait, hogy a kormány, a midőn eljárásának ismét és ismét a törvényes voltát vitatja, ennek a rendszernek állandósítására törekszik. Friss emlékezetében van még a rendeknek a felháborító méltatlanság és törvénytelenség, melylyel a kormány Turopolyának a hazához, alkotmányához és nemzeti egységéhez mindenkor hű nemésségét Horvátország ügyeire való törvényes befolyásától megfosztotta. Nem feledhetik, hogy a nemzet lelkesebb férfiai által tett indítványokra, ezek megkönnyítése helyett, nyílt erőszakkal, üldözéssel, pártoskodás és meghasonlás élesztésével, a megvesztegetés rút eszközeivel felelt. Azon rendkívüli események is, melyek mostanában bekövetkeztek s Európa nemzetei nagyobb részének belviszonyait, álladalmi és társadalmi intézményeit, így Magyarországéit is oly közelről illetik, ha valaha, úgy éppen most a nemzet külömböző társadalmainak egybeforradását s ez egység létrehozásával azt a támadható bonyodalmak veszélyeinek sikeres leküzdésére képessé tételét követelnék. E szempontoktól vezéreltetve a rendek követ uraknak meghagyják, miszerint ama királyi főbb hivatalnokoknak és tanácsadóknak, kik e kárhozatos kormányzásnak főrészesei s elősegítői, az 1507: VII., 1536: XXXVI., 1588: XLVIII., 1625: XXVII., 1635: IX., 1647: LXXVI., 1790: XVIII. törvényczikkelyek értelmében szigorú feleletre vonatását, s mint olyanoknak, kik iránt a nemzet legkisebb bizalommal sem viseltetik, s a kik a fejedelem bizalmával visszaélve, alkotmányellenes törekvéseiknek annyi jelét adták, s a mostani körülmények által parancsolt nagyszabású intézkedések eszközlésére semmiképen nem alkalmasak, a kormány polczáról való elmozdíttatását a legelső kerületi ülésben indítványozzák s a törvényhozásban ez indítványuknak haladéktalan elfogadását minden áron szorgalmazzák.«
»Hirlik, hogy ő Felsége uralkodóházát, idegen birodalmi tanácsosai, a jogaik kielégítését sürgető nemzetek ellen ama külhatalommal való frigykötésre unszolják, minek végczélja nem lehet más, mint hódítás, korlátlan zsarnokság és szabadságeltiprás, a mitől elsősorban is a magyarságnak van oka tartózkodni; hírlik, hogy ez a hatalom már is roppant seregeket készül a gácsi és a moldvai határszéleknél, átlépésre minden pillanatban készen, összpontosítani: a rendek tehát kötelességükké teszik a követ uraknak, hogy meggyőződvén e hír valóságának jeleiről, az ország színe előtt ünnepélyes óvást tegyenek az orosz hadaknak Magyarország határain átlépése ellen; egyszersmind pedig hassanak oda az országgyűlésen, hogy mindazok, kik ő Felségének az átlépés megengedését tanácsolnák, avagy azt elősegítni merészkednének, Magyarország elárulóinak nyilváníttassanak s velök, mint országárulókkal bánjanak el, – szorgalmazzák az országgyűlés feliratában ajánlott nemzeti őrseregnek haladéktalan felállítását s megszervezését, hogy készületlenül semmiféle bonyodalom ne találja a nemzetet.«*
Látszik már a korábbi hasonló tartalmú, meg ezen utasításból is, az osztrák orosz fegyverszövetség létezésének gondolatával mennyire telítve volt nálunk a közvélekedés. Akármikor történt meg e tekintetben az érdekelt két hatalom között a formaszerű megegyezés, a szövetkezet föltételezése igen természetes és indokolt volt. Valamint az is igen természetes, hogy a nagyhatalmi öntudat büszkeségnek érzékenysége a semleges fegyveres beavatkozást csak akkor kérje s vegye igénybe, a mikor máskülönben a végveszedelem reá nézve már nyilvánvaló dolog.
