A czigányügy.
A czigányügy.
A megyegyűlések alkalmával a Korponán egybegyűlt nemesek és a polgárság közötti gyakori összeütközések miatt, a város többé nem engedte meg, hogy ott 347tartsák a megyegyűléseket; ennek következtében már az ez év szeptember 17-ére egybehívott közgyűlést Balassa-Gyarmaton tartották meg. Szelényi János időközben török fogságba kerülvén, kiváltására az 1648. évi tisztújító közgyűlés minden portára két forint adót vetett ki. 1648-tól kezdve két alispánt választott a vármegye és pedig Osztroluczky Miklóst és Bartakovics Gáspárt. A következő évben Osztroluczky helyébe a fogságból kiváltott Szelényi Jánost tették meg első alispánnak és egyszersmind őt küldték követül az országgyűlésre. Az 1649. évben a vármegye szigorú intézkedéseket léptetett életbe a czigányok ellen, megújítván az 1609. évi határozatokat. A vármegye meghagyta a szolgabíráknak, hogy a czigányokat a vármegye egész területéről kiűzzék. Az 1647. évi CIX. t.-cz. rendeletére Hont vármegye törvényszékét Selmeczbányára helyezte át, de már két évvel később, a nagyobb kényelem és biztonság tekintetéből, Zólyom megye jogainak fentartásával, Korponára tették át. A halálos itéletek végrehajtására 1615-ben a Korponával szomszédos Bozók határában, a Fáncsy-családtól szerzett helyiséget a vármegye (Hőke Lajos kézirata) és a hóhér fizetésére 1656-ban hetenként ötven dénárt szavazott meg. Az ötvenes években számos intézkedést találunk a törvénykezésre nézve a vármegyei jegyzőkönyvekben. Szelényi János, a kit 1653-ban választottak újból alispánná, rendesen magyarúl hozott ítéleteket. A latin jegyzőkönyvekben az eredeti magyar óvások és tiltakozások is magyarúl vannak felvéve. A tiszti ügyész 1663-ban szerepel első ízben közvádlóként, a mikor három gyügyi ember a nagyterényi evang. lelkészt és iskolatanítót agyonverte. A vármegyei rabokat a csábrági és az osgyáni várakban őrizték; az előbbiek eltartására száz, az utóbbiakra 12 forintot szavaztak meg 1659-ben. Az akkori ítéletek rendkívüli szogirúságuk és rövidségüknél fogva igen érdekesek. A nagyterényi evangélikus pap gyilkosait előbb megkínozták, bőrükből szíjjat hasítottak és végül felnégyelték őket. 1617-ben egy istenkáromlót 100 botra ítéltek. 1661-ben a tettenért tolvaj halállal lakolt. Korpona városa 1673-ban halálra ítélvén egy czigány gonsoztevőt, a város elhatározta, hogy a vármegye határán belül elfogott valamennyi czigányt hasonló sors érje. 1679-ben Hókay Balázst, 1703-ban Rics Jánost, az 1599. évi VI. és 1625. évi VI. t.-cz. értelmében, kétnejűség miatt halálra ítélték.
1659-től kezdve Bartakovics János volt az alispán, kinek hivataloskodása idejében a német katonák beszállásolása terhelte a vármegye lakosságát. Az idegen sereg zsarolásai 1662-ben véres összeütközésekre adtak alkalmat. Erre czéloz Wesselényi nádornak Korpona városához intézett levele, melyben a polgárokat arra kéri, hogy az idegen katonaság eltartásáról gondoskodjanak. A Wesselényi-féle összeesküvés vérbefojtása után, 1671-ben, megtartott tisztújításon a vármegye főispánja maga nem elnökölvén, levélben közölte a közgyűléssel a jelöltek névsorát; ez alkalommal Gerhard Pál alispánt újból megválasztották. 1673-ban Szelényi Jánost első és Duló Gergelyt másodalispánná választtták. 1674-ben ítélkezett a vármegye Gyuronya András paraszt kapitány ügyében, a ki a török adóra beszedett pénzt elsikkasztotta; vasraverve börtönbe vetették. 1680-ban Szelényi János, a ki két ízben viselte az alispáni tisztséget, meghalt; helyébe négy jelölt közűl Gerhard György lett első és Balogh Gáspár másodalispán. Korpona ekkor tele lévén katonasággal, a közgyűlés leginkább az idegen katonaság ellátásáról intézkedett. Ugyanekkor intéztek felterjesztést a Koháryakhoz, hogy a csábrági vár börtöneit bocsássák továbbra is a vármegye rendelkezésére. A fölterjesztésre adott választ nem ismerjük, de az 1682-ben hozott vármegyei határozat szerint Kékkő várában tartották a vármegye rabjait, kiket a főispán a sajátjából élelmezett. 1684-ben Bozókon helyezték el a rabokat.
Az 1685 május 23-án gróf Koháry Farkas elnöklete alatt tartott tisztújítás alkalmával Gerhard György első és Madách János, négy jelölt közűl, másodalispánná választatott. Vármegyei jegyzővé, három jelölt közűl, Kajaly Pált választották meg. Ez az első nyoma, hogy a jegyzői állást választás útján töltötték be, mert azelőtt a jegyzőket többnyire más vármegyékből fogadta fel a vármegye. Az elszaporodott rablók ellen ötven hajdút fogadtak fel, havi három forint fizetéssel, míg a hajdúhadnagy nyolcz forint fizetést kapott. Az 1692. évi tisztújításkor Palásthy Ferenczet első és Péchy Lukácsot másodalispánná választották meg; ugyanekkor külön kishonti alispáni állást rendszeresítettek, melyre Kubinyi Istvánt választották meg. 1693-ban a Palojtára hirdetett közgyűlést, a falu leégése következtében, Szebelében tartották meg. E közgyűlésen olvasták fel I. Lipót király 348rendeletét, mely a zsidóknak a bányavárosoktól számított hét mérföld területen való lakást megtiltotta. A vármegye e rendeletre megjegyezte, hogy az egész vármegye területén nincsen zsidó. Az 1693. évi tisztújítás alkalmával, a kishontiak panaszára, megengedték, hogy a kishonti alispán mellé helyettes választassék. Ekkor tehát négy alispánja lett a vármegyének.
A törökök kiűzetése után, főleg 1696 után, a jegyzőkönyvek csak a királytól és a hadparancsnokságoktól érkezett rendeleteket lajstromozzák. 1703-tól kezdve azonban megváltozott a helyzet: Rákóczi, Bercsényi és a többi kurucz vezérek felhívásai sűrűn követik egymást. 1703-ban Markocsányi Miklós lett alispán, a ki azonban a táborba küldetvén, helyét Bellosovics Boldizsár foglalta el száz forint fizetéssel. Az 1705-ben tartott tisztújítás alkalmával három katholikus és három protestáns jelölt volt az alispáni tisztségre. Kajaly Pált első és Kovács Jánost másodalispánná választották. Az 1709. év elején már Szentivány Rafael első és Balogh Gáspár másodalispán intézik a közigazgatást, a kiket az 1709. április 17-én Inámban tartott közgyűlésen újból megválasztottak. Báró Löffelholz tábornok 1708 végén Kelkó Istvánt nevezte ki alispánná, a közbiztonság fentartására pedig ötven hajdút fogadott fel. 1709-ben az egész vármegye labancz-tisztikara csupán egy alispán, két szolgabíró, és három vagy négy esküdtből állott. Daczára annak, hogy 1710-ben egész Hont vármegye, a császáriak kezébe került, a vármegyei tisztikar csak a szatmári békekötés után lett ismét teljessé, a mikor a vármegye örökös főispánja is elfoglalta a székét (Hőke Lajos kézirata, – Várm. Közgy. Jegyzőkönyvek. Prot. A–J.)
