Csábrágvarbók.
Csábrágvarbók.
Csábrágvarbók, tót kisközség, 63 házzal és 373 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Korponán, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. Csábrágvarbók a vármegye legrégibb községei közé tartozik; már a magyarok beköltözése előtt lakott hely volt. Történelmi jelentőségéről számos adat beszél; hajdan erős vára, melynek keletkezését a XIII. században kell keresnünk, fontos szerepet vitt és számtalan ütközetnek volt a színhelye. Csábrág neve, Zabrond alakban, először 1256-ban szerepel, mikor IV. Béla király a csábrági szász vendégeknek Németi földjét adta a jószágukért cserébe. Ezután a Hunt-Pázmán nemzetsége kapta a birtokot, mely nemzetség itt várat épített. Más följegyzés szerint a Huntokat már a XII. században uralta Csábrág; itt lakott állítólag az a Lampert comes, László király hugának, Zsófiának férje, a kit az aradi véres országgyülésen Borics párthiveként felkonczoltak. A következő században, 1276-ban, a Hunt nemzetségbeli Ders comest találjuk a birtokban, a kit tulajdon testvérei, az ifjabb Ders és Demeter, megtámadtak a várában (Hradnok és Lytva elnevezéssel) és azt elfoglalván, a vár urát, gyermekeivel és háznépével együtt, fogságba hurczolták és prédaként magukkal vitték a várban fölhalmozott, mintegy háromezer márka értékű kincset. László király ugyanez évben személyesen jelent meg a vár alatt, de a Huntok elleneszegültek, a miért azután a király, hűtlenség bűnében elmarasztalván őket, birtokaik elkobzását rendelte el. Ezt az itéletet azonban nem hajtották végre, mert a király Derset és Demetert ismét a kegyeibe fogadta, sőt Demeternek, 1284-ben, Hont földjét is adományozta. A nemzetség jószágosztozkodása alkalmával, 1285-ben, Csábrág a Ders birtokába jutott. Akkor a vár tartozékai a következő helységek voltak: a két Csábrág, Váralja, Cseri, Varbók, Domanik, Ledény, Kissalló, Alsó-pomath aliter Bekestelke, Bagonya, Badin, Klaszita, Berencsfalu, Teplicska, Marót, Bernecze és más Kis-Hontban elterülő birtokok. László királynak 1276-ban hozott itéletét a következő század végén Zsigmond király érvényesítette és 1389-ben Budán kelt levelével, a száz évvel előbb hűtlenségbe esett Huntfiak bűne miatt, azok utódait fosztotta meg az összes javaiktól, hogy Vajdai Demeter veszprémi püspököt és az annak testvéreitől származott fiakat helyezze a birtokba. Igy jutott Csábrág, összes tartozékaival együtt, a Hunt nembeli Vajdaiak birtokába. 1479-ben Palásthi Tamás volt a várnagy. A Hunt Pázmány nemzetség a XV. századig volt ura e jószágnak, akkor azonban véres testvérharcz támadt Csábrág ura és a drégelyi várúr között, mígnem ez utóbbi, Csábrág várát megrohanván, annak urát és háznépét Drégelyre hurczolta és ott megölette. A drégelyi Hunt azonban nem maradhatott meg az ekként elhódított csábrági várban, mert nádori itélet jószágvesztéssel sujtotta. Az uratlanná vált Csábrág ekkor a koronára szállott. A XV. században az esztergomi káptalan többizben kérte el a birtokot a királytól, de eredménytelenül. Csak a XVI. század elején, 1511-ben, sikerült Bakócz Tamásnak megszereznie azt. Bakócz a Huntok régi várát teljesen átalakította és nagyuri igényeihez képest kibővítette. A biboros halála után az Erdődyekre maradt a várbirtok, melyet Erdődy Klárával hozományul Pálffy Péter nyert, a ki a Csábrági előnevet is fölvette. Itt született világhirü fia, a törökverő Pálffy Miklós, Győr hőse. Az ellenkirályok alatt Csábrág vára és népe sok zaklatást szenvedett; 1547-ben Balassa Menyhért a Ferdinándhoz hű Pálffy Pétertől elvívta, de gróf Salm királyi vezér 1549-ben visszaszerezte azt Pálffy Péter számára és királyi őrséget helyezett a várba.
Pálffy leányával, Katalinnal, Krusich János, dalmát eredetű vitéz és csábrági kapitány kapta, erősítette és védte a várat a törökök ellen, kik Nógrád, Drégely, Szécsény és más közeli várak elfoglalása után gyakran portyáztak Csábrág felé. Krusich halála után, 1582-ben, özvegye kezével Illésházy István, a későbbi nádor, birtokába jutott a vár és özvegy Illésházyné elhalálozásával, 1622-ben, II. Ferdinánd király báró Koháry Péter érsekújvári viczegenerálisnak és utódainak adományozta. Azóta a Koháryak, illetve azok fiágának kihalásával, 1817. óta, leányági utódai, a herczeg Coburg-Koháryaké. A vár jelentékenyebb hadi szerepet a török-magyar harczok – s kivált 1550-től 1600-ig – és a nemzeti felkelések idején játszott. Kapitányai: Lepoglavai Krusich János, Tarjáni Nagy Fábián, Csábrági Pálffy Tamás, Tarjáni Nagy Ferencz, Kovács Bálint, Berky Boldizsár, Bajcsy János és Révay Márton, különösen a hírszolgálat dolgában tettek megbecsülhetetlen 35szolgálatokat a bányavidéknek. E czélból, 1560. körül a Drieno hegyen őrtornyot építettek, a honnan ágyúlövéssel és tűzzel jelt adtak Bozókra, Korponára, Szitnyára az ellenség váratlan és hirtelen közeledéséről Nógrád és Drégely felől. Csábrág helyőrsége mindig derekasan viselte magát és bármennyire és áhitozott reá a török, a vár erőssége és védőinek ébersége mindig meghiúsította a támadások sikerét. 1565-ben helyőrsége a török Szécsénynél portyázott, de a törökök megkergették s belőle néhányat levágtak és elfogtak. 1566-ban a törökök kopját akartak törni a csábrágiakkal, de ezek nem ültek fel hamisságuknak és Krusich korponai főkapitány segítségével elűzték őket. 1573-ban a nógrádi és drégelyi törökök nagyon lesték a várat, de őrsége meghiósította a tervüket. 1574-ben Krusich néhány lovas katonája török kézbe esett és a főkapitány is csak ügygyel-bajjal menekülhetett el Bozókra. Ugyanez évben elfogták Bosnyák Ambrus szentantali kapitányt tizenhárom hajdújával, a kik közül hármat levágtak. A kapitányt Nógrádon iszonyú kínzások között vallatták; ott is halt meg a fogságában. A mikor 1575-ben Kékkő, Divény és Somoskő elesett, még közelebbi veszély fenyegette Csábrágot a török részről s Krusich rendelkezésére ötszáznál több főnyi katonaságot bocsátottak Csábrág és Korpona védelmére. 1578. tavaszán Palojtay Lőrincz, volt török pribék jött vissza Csábrágra egy török fővel, hogy fogadják vissza; ez nagy rémületet keltett az egész környéken, mert attól tartottak, hogy mindent kikémlelvén, ismét a törökök közé megy és azok vezetője lesz. 1584-ben a bécsi hadi körök Csábrág lerombolásának tervével foglakoztak, azért, hogy helyőrségét a bányavárosokhoz közelebb helyezzék. De a tervvel csakhamar felhagytak, sőt a következő évben Giulio Ferrari olasz építés, Korpona és Bakabánya erődítője még jobban megerősítette a várat, melyet nagyobb mennyiségű lövőszerrel is elláttak. A csábrági katonaság már ez évben megmutatta, hogy szükség van e vidéken Csábrág várára, mert egy arra portyázó martalóczcsapatot elűzött és belőle ötöt elfogott. A hont-nógrádi várak 1593-ban visszafoglaltatván a törököktől, többé nem fenyegette veszély a várat. A Bocskay-felkelés alatt 1604. deczember 28-án, a fejedelem hajdúi kézrekerítvén Drégely-palánkot, utána Csábrágot is elfoglalták. 1605. január 2-án már Bozókról szólították fel meghódolásra Korpona városát. Az ezután következő fölkelések idején Bethlen, I. Rákóczy György, Thököly és II. Rákóczi Ferencz csapatai foglalják el a királyhoz mindig hű Koháryak nagy ellenállása után a csábrági várat. Az utolsó felkelés leverése után Csábrág katonai szerepe megszűnik és csak regényes fekvésű és egészséges vidékű kastélyként szolgál a Koháryak nyári lakóhelyéűl, míg végre a XIX. század elején az utolsó Koháry pusztulásnak engedvén át a hatodfélszáz éves sziklavárat, a forgalomhoz közelebb fekvő és könnyebben megközelíthető Szentantalba teszi át honti uradalma székhelyét s azt választja állandó nyaralójául. Csábrág várát 1812-ben Koháry Ferencz felgyujtatta és azóta a hajdan híres vár lakatlan rom. A csábrági templom oltárképe mellé az utolsó Koháry ezt a feliratot vésette: Quae prius in alta multos habitavi per annos – Arce Csabragh humilis me capit iste locus.
A község ág. h. ev. temploma 1773-ban épült. Csábrágvarbókhoz tartozik Csábrágváralja puszta r. kath. plébániával és templommal, melyen ez a chronosticon olvasható: Comes Franciscus Koháry posuit Dei honori – valamint üveggyár romjaival és a Coburg herczegi erdőgondnokság székhelyével; továbbá Belle és Konszkó puszta, mely hajdan falu volt; Konszka nevével IV. Béla királynak a bozóki prépostság részére 1262-ben kiadott oklevelében találkozunk, továbbá 1342-ben is.
