II. Endre király.

Teljes szövegű keresés

II. Endre király.
III. Béla, a ki idős emberként már nem vehetett részt a szentföldi hadjáratokban, nagy mennyiségű kincseket hagyott ifjabb fiának, Endrének, hogy helyette a szentföldre zarándokoljon.
De Endre e kincsen párthíveket szerzett magának s ez úton igyekezett testvérét, az elsőszülött Imrét a tróntól megfosztani. Párthívei közé tartozott János, pannonhalmi apát is, a kit e miatt III. Incze pápa 1204-ben megfosztott egyházi méltóságától. Midőn végre II. Endre 1205-ben a trónra jutott, nem sokat gondolva fogadalmával, marokkal szórta a jutalmakat híveinek. Végre 1217-ben rászánta magát a szentföldi hadjáratra is. Ez útjában elkísérték Péter győri püspök, a ki a Táborhegyen épült vár sikertelen ostroma alkalmával (1217 deczember) életét vesztette, továbbá Uriás pannonhalmi apát, erélyes kezű férfiú, a ki gazdag apátságának vagyonát és jogait szívós kitartással meg tudta védelmezni.
Az eredménytelen keresztes hadjárat alatt elharapódzott visszaéléseket az aranybulla kibocsátása sem tudta megszüntetni, de sokkal nagyobb bajt okozott a királyi várjószágok elidegenítése, mely a szentföldi hadjárat után még nagyobb mérveket öltött s a várszerkezet szétzüllésére vezetett.
Miután II. Endre tanácsosai az aranybulla végrehajtásával mit sem törődtek, a türelmét vesztett Róbert esztergomi érsek, a kit egyházi javaiban is jelentékenyen megkárosítottak, 1232-ben interdictum alá vetette az országot. A megrettent király az arragoniai származású Simon győri főispánt küldte a pápához közbenjárásért, a ki Jakab praenestei bíborost rendelte ki követül. II. Endre a bíboroshoz a Pok nembeli Móriczot, főétekfogóját küldte alkudozni s ennek sikerült is egyezséget kötni a király és az egyház között. Mindazonáltal a belzavarok II. Endre haláláig tartottak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem