Novák Krizosztom.

Teljes szövegű keresés

Novák Krizosztom.
A fiókapátok közül is csupán Novák Krizosztom élt, midőn Ferencz király 1802 márcz. 12-én kelt diplomájával a pannonhalmi Szent Benedek-rendet, korábbi jogaival együtt, visszaállította. E szerint a rend megkapja a főapátság és a fiókapátságok birtokait, meglevő fölszerelésökkel, az eladottak tőkésített árát, könyveit és okleveleit. (Könyveiből azonban kevés került vissza.) Az érsekek és püspökök utasítást kaptak a rendtagok visszabocsájtására. A főapát feladatává lett, gondoskodni a vallásalap megterhelése nélkül, saját egyházterületén alkalmas lelkészekről, ellátni tanárokkal Nagyszombat, Pozsony, Sopron, Kőszeg, Győr, Komárom, Esztergom, Székesfejérvár és Pécs gimnáziumát és Pápa grammatikális iskoláját (amazoké hat, ezé négy osztályú); e végből a tanárok számára lakásul és istentiszteleti czélra megkapja az illető városokban levő jezsuita, ferenczrendi, trinitárius vagy pálos házat és templomot, előzetesen jókarba helyezve, a monostorok helyreállítására megkapja a Csáky grófoktól letett 27.000 frtot, stb. A gimnáziumi épületek tulajdonjogáról és fönntartásáról itt nincs semmi szó.
A fölség már előbb kinevezte főapáttá Novák Krizosztomot (1802–28.), s a királyi biztosul küldött kalocsai érsek számos egyházi és világi előkelő jelenlétében vezette vissza őt 41 rendtaggal, Szent Márk ünnepén (ápr. 25.), a főmonostorba. Az első években tömegesen jelentkeztek novicziusokúl még idősebb világi papok s az eltörölt pálos-rend tagjai is. Mindazonáltal beletelt 13 év, míg nyolcz gimnáziumot egymásután átvehettek. A pécsi és székesfejérvári gimnázium helyett, a melyeket a czisztercziták vettek át, a benczések arra vállalkoztak, hogy a győri és pozsonyi akadémia bölcseleti tanfolyamait látják el tanárokkal (1816). Ugyanakkor a győri apátházat a rend átadta a győri püspöknek szemináriumúl, mert a benczések székházát egykor győri püspök építtette a jezsuiták számára. A napoleoni háborúk idején lefoglalt német apátságok egyházi szereiből és könyveiből Novák főapát sokat vásárolt, s a faoltárokat Pannonhalmán márványoltárokkal cserélte föl. A kismegyeri csata és az egész franczia háború idején, a főapátság kárát 324.000 frtnál többre számították. De jótevők is akadtak, ú. m. Schober pozsonyi kanonok, Berghofer győri nagyprépost, stb. Király József pécsi püspök 1813-ban 207.000 váltó frtot tett le a rend kezelésébe, hogy ösztöndíjjal lásson el évenként 40 komárommegyei nemes tanulót, ilyenek hiányában győr- és pozsonymegyeieket is, kik Komáromban és Győrött végzik gimnáziumi s akadémiai tanulmányaikat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem