Tersattica.
Tersattica.
Ez őrhelynek s a mellette létezett parti helységnek neve Tersattica volt. A név maga nem római hangzású s így a mellett szól, hogy a helység még a római hódítás előtti időkből való liburnus telepítvény. A népvándorlás viharai s a helység pusztulása után e név átment a szomszéd Tersatto várra és helységre.
Említik e várost úgy Plinius, mint a Ptolomaeus földrajzi művei; minthogy azonban e munkák csak száraz nomenklaturák, a puszta néven kivül egyebet nem adnak. A liburniai helységek névsorát különben – a tenger 51mentén haladva – ily sorrendben adják: Alvona (Albona), Flanona (Fianona), Tersattica (Fiume), Oenei fluvii ostia (Szusák–Tersatto?), Velcera (Buccari?), Senia (Segna vagyis Zeng).
Fiume római korbeli képét tehát körülbelül így rekonstruálhatjuk magunknak: az új-város helyén a tenger, az ó-város közepe táján a római várda s a római sánczfal kezdete, körülötte Tersattica házcsoportja, a Fiumara (Oenes) torkolatában evezős és vitorlás bárkák, a hegyoldalban szőllők, fügefák, babér- és olajfaligetek.
A helység mai fogalmak szerint nem lehetett valami jelentékeny. Római tárgyak ugyan kerültek napfényre Fiume területén, de nem nagy mennyiségben. Igy néhány kőkoporsó, halotti urnák, pénzek az első császárok idejéből, ércztükrök, tűk, könnyfogó üvegcsék. E tárgyak azonban már régebben elkallódtak s a nemrég alapított városi muzemba semmi se jutott belőlük.
Miután Augusztus a birodalom határát a Dunáig terjesztette, a pannonokkal együtt meghódolt japydok ellen nem volt többé szükség védőfalra s így a tersatticai őrhely is elveszté stratégiai jelentőségét.
A város lakói békésen űzhették tovább a lakóhelyük természete által megszabott foglalkozásaikat, a tengeri hajózást és kereskedést, hajóépitést és halászatot.
Így folyhatott a tersatticaiak élete nyugodt egyformaságban, a míg a római birodalom fennállott. Milyen lehetett a város sorsa a nagy népvándorlás viharos idejében, arról – írott adatok híjában – csak halvány sejtelmeink lehetnek. Legelébb akkor juthatott a barbárok kezére, mikor a nagy Alarik, a nyugoti gótok királya a keletrómai császártól népe számára megkapta egész Illyriát. A nyugoti gótok Itáliába vonulása után pedig ismét visszakerült a byzanczi birodalomhoz.
