Dom.

Teljes szövegű keresés

Dom.
Fojtó levegő és homály csap meg bennünket, a mint a szűk utcza torkolatába lépünk. Egy kis térre jutunk, a Piazza del Duomo-ra, a hol megállít bennünket a lakóházakkal csaknem egybeépített főtemplom, a fiumei dóm (Chiesa del Duomo, Eclesia collegialis), a város legrégibb temploma és székesegyháza.

Fiume. – A kormányzói palota oszlopcsarnoka.
(saját felvételünk)
Olasz szokás szerint tornya, a campanile, nincs egybeépítve vele, külön áll s az amúgy is kicsi tér közepét foglalja el.
A torony és a templom, melynek homlokzata a velenczei Santa Maria della Salute templom mintájára készült, igen régi. Állítólag a XIII. században építették, mig campaniléja csak később, 1377-ben épült, a mint ezt a campanile kettős ablaka fölött levő évszám mutatja. A templom régi korát román bazilikális építési modora is igazolja; azonban a századok folyamán többször restaurálták, s tatarozói rajta hagyták a változott építészeti ízlés nyomait.
A templomban kilencz márványoltár van, melyek értékes márványszobrokkal diszítvék. A főoltárkép Tiziano Madonna Assuntájának Simonetti fiumei festő által készített sikerült másolata. A templom oldalfalaiba 11beillesztettek több olyan feliratos római követ, melyeket Fiume környékén találtak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem