Temetés.
Temetés.
A kóbor lelkekben való hit nyilvánul a temetésnél is. Ha halott van a háznál, a családtagok elmennek valamelyik rokonukhoz vagy ismerősükhöz s a temetés után is ott maradnak 3–4 napig, mert egypár éjszaka visszatér a halott a lakásba s minden ágynál megáll. Míg a halott kiterítve fekszik, egy ismerős legény virraszt mellette, a ki jutalmat kap, a mikor a család visszatér a lakásba.
A szük, udvar nélküli házak már régen arra kényszerítették a fiumeieket, hogy a nagytemplomba vigyék a halottat s ott szenteljék be. A pap azonban elmegy a halottas házhoz s onnan az egész részvevő közönséggel kiséri a koporsót a templomba. A szük utczák miatt lett az is általános szokássá, hogy a temetésen jelen levők, még a nők is, mindig párosával mennek. Úri nők soha sem mennek el a temetésre, még apjuk vagy férjük temetésére sem; csak a másnap mondott gyászmisén jelennek meg. Úri temetések alkalmával szintén párosan mennek; a közönség után gyertyavivő nők haladnak, többnyire az ugyanazon bérházban lakó cselédek, de vannak olyan asszonyok is, a kik keresetből mennek el ezekre a temetésekre, mert övék a viaszgyertya, melyet a temetés után azonnal visszavisznek a kereskedőhöz, a ki kétharmadárban visszaveszi. Fiatal leányok temetésén fiatal emberek mennek a koporsó mellett, vállukon átvetett széles fehér tüllszalaggal, a mint az más népnél is szokásos.
Természetes, hogy az ujabb időben nagy számban megforduló és megtelepedő idegenek megismertetik a népet a nemzetközi műveltség nivellált szokásaival, a minek következtében – a népviselet már teljesen megszűnvén – apránkint a fiumeiek eredeti szokásai is elporladnak.
Cziszterna.
(Eredeti rajz) Zárókép
Fiumei osteria.
Evinger Antal aquarellje.
