Trieszt monopoliuma.

Teljes szövegű keresés

Trieszt monopoliuma.
Ami azonban Fiume egykor virágzó kereskedésének a végső kegyelemdöfést megadta az III. Frigyes császárnak azon intézkedése, melylyel a tengeri kereskedelemre nézve kizárólagos monopoliumot adott Triesztnek, Fiume rovására. 1489-ben ugyanis e császár elrendelte, hogy tartományaiból az összes tengeri export-kereskedésnek Trieszten kell átmennie. 1493-ban pedig e kiviteli monopoliumot megtetézte, legalább a főimportczikkre nézve, a behozatali monopoliummal. Meghagyta ugyanis, hogy az olaj behozatalának is Trieszt felé kell történnie; az osztrák tartományokba nem volt szabad olyan olajat befogadni, mely nem ment keresztül a trieszti vagy duinói vámon. Ez időben nem volt már, aki Fiumét a triesztiek monopolisztikus törekvései ellen megótalmazta volna. A Walseei ház kihalt s Fiume 1467-ben közvetlen osztrák fejedelmi birtokká lett. Az átmeneti állapot bizonytalanságát a császári udvarnál már régóta bejáratos trieszti kereskedők ügyesen kihasználták, hogy Fiume kényelmetlen versenyétől egyszer s mindenkorra megszabaduljanak. Fiuménak azután nem maradt egyéb keresetforrása, mint a hajóépítés meg a csempészet. Az 1537 óta Zengbe települt uszkók kalózok nemsokára gondoskodtak arról, hogy ez utóbbi keresetág – az általuk ejtett gazdag zsákmányok becsempészésével – előre nem sejtett arányokat öltsön, s a fiumeieket legalább némileg kárpótolja az elveszett szabad kereskedésért.
Fiume kereskedelmének fejlődését Trieszt nagy versenyével szemben is, a velenczeiekkel kötött béke után előbb I. Lipót kedvezése, később pedig a XVIII. század elején III. Károly privilégiuma lényegesen előmozditotta. Mint a város történetéből tudjuk, III. Károly 1717-ben Trieszttel együtt vámmentes szabad kikötőnek nyilvánította Fiumét, e szabadalmat 1719-ben kibővitette s a fiumei-károlyvárosi utnak, a Via Carolinának kiépítésével közvetlen összeköttetésbe hozta a Száva síkjával s ez által Magyarországgal, a kereskedelmi peres ügyek elintézése czéljából pedig váltó- és kereskedelmi törvényszéket állitott föl. Már III. Károly alatt, e kedvezmények és a közlekedésre alkalmas út megteremtésének hatása alatt, megindult a magyar gabonával való kereskedés. A kereskedelem fejlődését lényegesen előmozdította 237a királynak az az intézkedése is, hogy raktárakat építtetett, melyeket a kereskedők csekély díj fizetése mellett használhattak.
Bénítólag hatott a fiumei kereskedelemre Mária Teréziának az a korábbi intézkedése, hogy a magyar tengermelléket a trieszti kereskedelmi főfelügyelőség hatásköre alá rendelte. Miután azonban ennek káros hatását tapasztalta s Fiumét 1776-ban, illetőleg a végleg 1779-ben közvetlenül Magyarországhoz kapcsolta s külön fiumei kereskedelmi kerület alakitását rendelte el: Fiume kereskedelme egyszerre nagy lendületet nyert. A franczia háborukban főleg gabonakereskedelme öltött nagy arányokat, mert Spanyolországot és Olaszországot nagyrészt Fiumén át élelmezték.
1804-ben élénk kereskedést folytatott az akkori hivatalos jelentés szerint czukorral, melyet az ottani czukorgyár termelt, kötélárukkal, melyekhez a kendert, mivel Magyarországon kevés termett, Velenczéből és a római tartományokból hozta, viaszszal, bőrnemükkel, posztóval, melynek gyártására Horvátországból hoztak gyapjut, sóval, olajjal, fával. A főbb kiviteli czikkek voltak: fa, abroncs, deszka, tüzifa, len, hamuzsir, szarvasmarha, sertés, dohány, ásványok. Ez időtájt a városban összesen 52 nagyobb kereskedés létezett; a ma is ösmert nevü családok közül többnek nevét találjuk az akkori előkelő kereskedők közt; első helyen állott a hires Adamich Andrea Lodovico, azután Scarpa (Paolo), Tommasich, Mochovich stb.

Fiume. – Az úszó dokk.
(Funk Antal felvétele)
A Lujza-út megépítése mindenesetre hozzájárult Fiume kereskedelmének emeléséhez; mind a mellett megmaradt nagyjában a régi kerékvágásban mindaddig, a mig az alkotmány visszaállítása után megint közvetlenül Magyarország kormányzata alá került.
Fiume kereskedelmi életéről és annak fejlődéséről a szó valódi értelmében csakis 1870-től fogva lehet szó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem