Árumegállitó jog.

Teljes szövegű keresés

Árumegállitó jog.
1404-ben egy János nevü velenczei kereskedő az Anconához közel fekvő Fanoban borral és kelmékkel rakta meg hajóját s onnan Zeng városa, a Frangepánok kikötője felé tartott a Quarneron keresztül. Utjában megállapodás nélkül haladt el a fiumei kikötő előtt. A fiumeiek erre két jól felszerelt hadi naszáddal utána indultak, utól is érték s vámot követeltek rajta. Miután a kereskedő azt megtagadta, erővel támadtak a hajóra, az ellenálló kereskedőt megölték, hajóját a rakománynyal együtt elkobozták s bevitték a fiumei kikötőbe.
A fiumeiek tehát már ekkor árúmegállító jogot vindikáltak maguknak a Quarneron, s e jogot később, századok mulva is gyakorolták. A velenczei köztársasággal, úgy látszik, békésen intézték el az ügyet.
219Pedig a velenczeieknek nem sokára módjukban lehetett volna a sérelmet alaposan megtorolni. Már öt évvel utóhb (1409.) százezer arany fejében megszerezték Nápolyi Lászlótól Zárát és a szomszéd szigeteket s megkezdték Zsigmonddal a háborut egész Dalmáczia birtokaért. 1420-ban övék volt már az egész dalmát szárazföld az összes szigetekkel egyetemben. Az egyetlen Veglia kivételével, mely mint a Frangepánok birtoka – a magyar korona tartozéka maradt 1840-ig.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem