Ágostonrendiek.

Teljes szövegű keresés

Ágostonrendiek.
Több századon keresztül laktak Fiuméban az ágostonrendiek is. Ez a rend több, Olaszországban egymásól külön élő remetetársulat egyesítéséből származott a XIII. században. IV. Sándor 1256-ban Sz.-Ágoston szabályait rendelte el számukra s közös rendfőnököt választatott velük. A laibachi kolostor évkönyvei szerint a fiumei ágostonrendi konvent alapítását 1368-ra kell tenni; valamivel előbbre vihetnők azt, mert 1363-ban a fiumei plébános egy házat hagyott a konventnek; hacsak nem épen e házadományozás által nyilt meg az út előttük Fiuméba. De valószinübbnek gondolják, hogy a rend 1315-ben érkezett ide, ekkor épült templomuk is, Szent Jeromosnak tiszteletére. A rend a tized egy részéből, Fiume területén lévő egyes kápolnák 105javaiból, Isztriában és Vegliában szerzett birtokaiból tartotta fenn magát. 1509-ben a velenczeiek fölégették a konventet. Öt év telt el, míg az újraépítéséhez hozzáfogtak és munkájukat csak 1543-ban végezték be.
1550 körül a laibachi ágostonrendiek Fiuméba menekültek; ottani házukból kórházat csináltak. Kárpótláskép I. Ferdinánd évi 125 frtot utalt ki számukra és átengedte nekik a Volosca melletti Szent Jakabról nevezett apátságot; ennek borát, gabonáját eladhatták. A XVII. században visszaszállingóztak Laibachba; de meg akarták egyszersmind tartani az emlitett apátságot is. (Abbazia). Perre került a dolog, az ágostonrendiek lettek vesztesek.
A fiumei ágostonrendi konvent elvitázhatlan érdeme, hogy nagyhirnevű szónokokat és több püspököt adott az egyháznak.
1371-től 1788-ig 52 prior kormányozta őket; a rendtagok száma fiumei kolostorukban évente átlag 10–12 volt.

Fiume. – Részlet a temetőből.
(Saját felvételünk)
Érdekes vonás történetükben, hogy 1748-ban Klana mellett fekvő birtokukon vasbányát találtak és ezt tőlük telhetőleg műveltették is, mig 1754-ben megvette tőlük a császári kincstár. Templomuk még fennáll; 1315-ben épült és azóta háromszor eszközöltek rajta nagyobb javitásokat.
II. József az ő kolostorukat is eltörölte. 1788. április 16-án Budáról értesitették őket javaik lefoglalásáról. A rend tagjai nyugdijban részesültek. A birtokokból befolyó összeget a vallásalapba utalták át, melyből a Szent Jeromos-templom évi segélyezésére 300 forintot adtak 1809-ig.
Hogy mennyit érhettek javaik, azt megitélni nem lehet; egy 1793-ból kelt irat a becsárt hozzávetőleg 100.000 forintra teszi. A mostani városháza volt az egykori konvent.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem