Kikötői épitkezések 1870-től.

Teljes szövegű keresés

Kikötői épitkezések 1870-től.
Ebben a helyzetben találta a magyar kormány a fiumei kikötőt 1870-ben. Ettől kezdve nagyszabású czéltudatos tevékenység indult meg egyrészt a kikötőnek az ország belsejével leendő vasuti összeköttetése, 182másrészt a kikötő további kiépítése és megfelelő felszerelése iránt. 1874-ben elkészült és megnyilt az állam által épített károlyváros-fiumei vasút, s már 1872-ben megindult a kikötő építése a m. kir. államvasutak közegei által készített s Pasqual franczia mérnök által felülvizsgált terv szerint, mely munkákra a magyar törvényhozás az 1871: XIX. törvényczikkel 13.120,000 frtot engedélyezett. Ezen terv alapján felépült az 1871–79. évi építési időszakban a 170 m. hosszu Szápáry-rakodópart, a 65 m. hosszu Sanita-rakodópart, a 150 m. hosszu és 80 m. széles Zichy-molo s feltöltetett a későbbi Stefánia-rakodópart mögötti terület, végül a Mária-Terézia-hullámgát (a régebben épült szakasznak is 12 méterre való kiszélesítésével) 725 méterrel meghosszabbíttatott, úgyszintén kiépült a haditengerészeti akadémia előtt az annak czéljaira szolgáló naszádkikötő, mely munkálatok összesen 5.637,141 forintba kerültek. Ugyanazon időszakban épült a Zichy-molón a II. és III. sz. tárház 192,211 frt költséggel.

A régi fiumei kikötő alaprajza.
(Egykoru rajz után)
A kiviteli forgalom nagy emelkedése sürgősen követelte a kikötő épitésének folytatását s ezért már 1880-ban újra hozzáfogtak a munkához. Miután 1884-ben egy szakértői enquet a kikötőnek még 1871-ben megállapított tervén jelentékeny módosításokat tett, a kikötő további fejlesztésének alapjául a Hajnal Antal akkori főmérnök által készített tervet fogadták el, melynek alapján egész 1888. év végeig szakadatlanul folyt az építkezés s ezen idő alatt kiépült a 250 m. hosszu Stefánia-part, a 160, illetőleg 200 m. hosszu, 80 m. széles Rudolf-molo s feltöltetett a part a későbbi Ferencz Szalvator-part hosszában mintegy 90 m. szélességben egész a naszádkikötőig s onnan ugyancsak az államvasuti pályaudvar kibővítése czéljából további 850 m. hosszban egészen a szintén ezen építési időszakban 1883–84. épített kőolajkikötőig. Ez évben ugyanis egy nagy kőolajfinomító gyár állíttatván fel Fiuméban, sürgősen szükséges volt a nagy kikötőtől lehetőleg távol, teljesen elkülönített kőolajkikötő építéséről gondoskodni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem