Újonczozás.

Teljes szövegű keresés

Újonczozás.
Maga a kormány, valamint a nemzet is jól tudta, hogy Budavár visszafoglalásával a függetlenségi harcz még nem ért véget. Palkovics kormánybiztos csakhamar megkezdte az újonczozást. Május 11-ig 222 újonczot küldött Kecskemétre; 22-én ismét 176 újonczot, utóbb még 64-et állított ki a vármegye, 26-án pedig a vadászcsapatokhoz vonultak be. A lelkesedés az iskolákba is behatolt. 409Az érseki tanítóképző-intézet növendékei közül tizennégyen, a kispapok közül hatan csaptak fel a honvédek közé. Palkovics helyreállíttatta a hajóhídat Beszédes mérnök vezetése alatt, majd összeszedette Kéménden és Farnadon a fegyvereket, a melyeket a menekülő császáriak elhánytak. Beszédes mérnök öt nap alatt készült el a hajóhíddal.
Az orosz beavatkozás hírére a kormány keresztes hadjáratot rendelt, majd az összes vallásfelekezetek lelkészeihez felhívást intézett, melyben őket a szabadságharcz folytatására lelkesítő szentbeszédek tartására, egyházi menetek rendezésére, valamint istentiszteletek tartására kérte fel.
Május végén (28-án és 29-én) Görgey fővezér végre azokat a hadtesteket, a melyek Buda ostrománál működtek, útnak indította a Vág és a Rába vonal felé, hogy a közelgő osztrák-orosz egyesült haderőt feltartóztassák. E hadtestek közül az I. Nagy Sándor, a II. Asbóth Lajos, a III. Knezich Károly tábornokok parancsnoksága alatt, május utolsó és június első napjaiban vonult keresztül, az Esztergom és Párkány között készült hajóhídon; ezeket követi Görgey Ármin mozgó hadoszlopa, mely a bányavárosok felé volt vonulandó.
Görgey Ármin hada június 6-án még Esztergomban volt, míg az I., II. és III. hadtest Érsekújvárig nyomult előre. Görgey vereségeinek hatása alatt június 26-án újból rendelet érkezett a vármegyéhez, mely minden fegyverfogható embert felkelésre szólít fel. Palkovics ernyedetlenül buzgólkodik újabb felkelők kiállításán, ámde a vármegye ereje már kimerült, szinte az egész férfilakosság a táborban volt, otthon csak tehetetlen aggok, vagy nyomorékok maradtak.
Görgey fővezér június 28-án, Győr eleste után, hadával a komáromi vár oltalmazó sánczai mögé húzódott; miután a július 2-án megkísérlett keresztültörés a Komáromot ostromló seregen nem sikerült, július 12-én megindította Komáromból hadait Vácz felé.
Görgey Ármin száguldó dandára, már 12-én délben távozik Komáromból, ezt követi 13-án hajnalban az I., III. és VII. hadtest Görgey Artúr tábornok vezetése alatt.
A honvédsereg az első éjjelt Bátorkesziben töltötte, onnan Muzslán, Nánán és Garamkövesden át, Szob felé vette útját.
Görgey seregének elvonulása után Esztergom vármegye az önkény uralma alá jutott. Ezzel véget ért a nemzeti küzdelem Esztergom vármegyében, s következett a vérbosszu, a megtorlás ideje.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem