Esztergom ostroma az ellenkirályok alatt.

Teljes szövegű keresés

Esztergom ostroma az ellenkirályok alatt.
Ferdinánd hadainak vezére, gróf Salm Miklós, a törököt visszavonulási útjában követve, Győr és Komárom megszállása után, Esztergom alá érkezett. Mialatt a város és a főkáptalan követei alkudozásba bocsátkoztak Ferdinánd vezérével, azalatt a zsoldosok hágcsók segélyével megmászták a falakat, ekként a védetlen város csakhamar az ellenség zsákmánya lett, de a vár, melynek kapitányává Várdai érsek Mutnoki Mihályt nevezte ki, vitézül ellentállt, gróf Salm pedig, mivel fizetetlen zsoldosai lázongani kezdtek, kénytelen volt előnyomulásával felhagyni.
Várdai érsek 1529 óta az ellenkirályok egyikéhez sem csatlakozott, s Esztergomot semleges területnek igyekezett nyilvánítani. De ezzel mindkét ellenkirály bizalmatlanságát és gyanúját vonta magára, minek következtében Ferdinánd, valamint János király szűntelenül pusztították az érseki uradalmakat.
1530 őszén a szendrői basa dúlta az érsek jószágait és a jobbágyok közül tömérdek embert fűzött rabszíjra.
Ugyanebben az évben Szapolyai János hadai vették körül Esztergomot, pedig ekkor ott a török, német és a lengyel követek tanácskoztak, a kiknek erélyes fellépésére János király felhagyott az ostrommal. Mialatt Ferdinánd János királylyal felvette az alkudozások fonalát, Rogendorf vezérlete alatt tekintélyes hadat küldött Esztergom és Buda elfoglalására. Rogendorf 1531 őszén csakugyan körülfogta Esztergomot, melynek kapuit Várdai érsek, semleges magatartására hivatkozva, nem nyitotta ki előtte. Maga az érsek nem volt a várban, hanem egyik jószágán feküdt betegen.
Az őrség János királytól remélte a felmentést. A király el is küldte naszádos hadát Esztergom segélyére, de ezt Lábatlan és Nyergesújfalu között a német hajóhad szétverte.
E kudarczra a vár megadta magát. Rogendorf ekkor Buda alá ment, melyet 50 napon át ostromolt, de itt nem boldogulván, decz. 19-én seregével 334Esztergomba tért vissza s itt János király követével, Laszky Jeromossal, 3 hónapi fegyverszünetet kötött, mely egész 1532 április hó végéig terjesztetett ki.
Esztergom megvételének híre a portán nagy ingerűltséget keltett; még ebben az évben meg akarták indítani a háborút, de az idő későre járván, a támadás a következő évre maradt. (Mill. Tört. V. 86–88. ifj. Palugyai Imre i. m. 11.) Az 1532. évi hadjárat folyamán, míg a török Kőszeg alatt vesztegelt, János király megkísérlé Esztergom visszafoglalását. A várat ekkor a spanyol származású Lascan Tamás vezérlete alatt, mintegy 1000 főnyi spanyol őrség védte, ezenkívül az érsek is küldött Horváth Bertalan vezérlete alatt a várba katonákat, míg maga Pozsonyba távozott.
János király vezére, Gritti Lajos azonban nem boldogult az ostrommal, kénytelen volt tehát visszavonulni.
Az 1532. évi hadjárat után ismét megkezdődtek a béketárgyalások Ferdinánd és a porta között. A szultán belenyugodott Magyarország kettéosztásába, ha Ferdinánd Esztergom várának kulcsait, hódolata jeléül, elküldi a portára.
Ferdinánd teljesítette ezt a kívánságot, s az ifjú Záraival elküldte Esztergom kulcsait, de Gritti fellépése, majd megöletése új irányt adott az eseményeknek. Azok a remények, melyeket Ferdinánd a szultán támogatásába helyezett, füstbe mentek.
Ez időtől kezdve Esztergom volt Ferdinánd országrészének határa.
Szapolyai János halálával (1540 júl. 18.) Ferdinánd elsősorban Buda megszerzésére törekedett. E végből Fels Lénárd, a Ferdinánd pártfogolta tábornokok egyike 1540 október havában Esztergomból Buda elfoglalására indult, de itt nem boldogúlván, Tata alá vezette seregét, s miután azt megvette, Székesfehérvárt szállta meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem