Venczel.

Teljes szövegű keresés

Venczel.
Közben az ellenpárt se hagyta az időt gondtalanul elosonni, hanem megválasztotta ellenkirályul II. Venczel, Cseh- és Lengyelország királyának hasonnevű növendék fiát, ki nevét a magyarok kedvéért Lászlóra változtatta ugyan, mindamellett a történetírók folyton Cseh Venczelnek nevezik. – Így alakúlván a viszonyok, Kőszíni* Iván bán megkezdette az ellenségeskedést Carobertoval és hogy útat nyisson a cseh király fiának, megtámadta Esztergom várát és azt, miután Caroberto Gergely érsekkel együtt a délvidékre menekült, elfoglalta; 222midőn pedig Venczel útjában Buda felé, Esztergomot érinté, a várat neki jó pénzért átszolgáltatta. Mikor Budára érkeztek Venczelék, meglepte őket, hogy az egyháziak nagy ünnepélyességgel, harangzúgással, énekszóval fogadták az ifjú királyt, minthogy Gergely érsek egyházi tilalom alá rekesztette volt Budát, mit azonban a lakosság, – úgy látszik, – semmibe se vett. – Budáról az ifjú királyt Székesfehérvárra vitték, hol őt Gimesi János, a Hont-Pázmány nemzetség Forgách-ágából származott kalocsai érsek, tíz püspök jelenlétében 1301 augusztus 27-én megkoronázta.
A Németországból hozzánk bevándorolt Volfer vitéz ivadékainak, kiknek első szállóhelye Küszön (mai szóejtésünk szerint Kőszín, németül Güszing) volt, régibb történetírónk Güszingieknek vagy Német-Ujváriaknak nevezték el, minthogy Kőszín nevét IV. Béla király Újvárra változtatta, melyből megkülönböztetés végett Német-Újvár lett; német nevét azonban a Német-Újvári név anachronismus, a Güszingi pedig germanizmus, újabban a Volfer nemzetséget helytelenül Kőszeginek kezdették elnevezni. Ezzel szemben visszaállítandónak véltem az ősi szállótól kölcsönzött Kőszíni nevet. (Olv. Századok 1888. évf. 255., l. és 1903. évf. 475. és 566. l.)
Fölötte zokon vette VIII. Bonifáczius pápa, hogy terveinek kivitele ily fönnakadást szenvedett. Keserű szemrehányásokat tett Venczel cseh királynak, hogy fiát magyar királylyá koronázni engedte, „az apostoli széket mellőzvén, melynek tekintélye nélkül Szent István, az első magyar király sem akart e méltóságra fölmagasztaltatni.” A kalocsai érseket pedig eszeveszett kihágással vádolta, a miért a cseh király fiát nehány czinkostársával megkoronázta, „noha e jog a kalocsai érseket soha meg nem illetve, hanem az esztergomit, mely érseki szék be van töltve s általa Károly, a szicziliai király unokája megkoronázva.” Egyúttal meghagyta követének, Miklós bíborosnak, hogy a kalocsai érseket hívatalvesztés terhe alatt Rómába idézze.
Boccasino Miklós bíboros ugyanis ekkor már Ausztrián keresztül, Pozsonyt, Győrt és Esztergomot útjába ejtvén, szeptember elején Budára érkezett. A kalocsai érsek időközben meghalt. Az első benyomás, melyet a pápai követre a magyar főapátsággal való érintkezés gyakorolt, az volt, hogy a papi fejedelmek kezdték belátni, miszerint Venczel választásával nem épen jó fogást tettek. Megértették immár Gergely érsek politikája helyességét; hajlandók is valának a pápa tanácsát bevenni, mégis Bicskei Gegelynek az esztergomi székből való elmozdítását kérték. A szentszéki követnek símuló természete hajlandó is lett volna Gergely érseket föláldozni, de a pápa ezt határozottan ellenezte. Esetleges rendelkezése megsemmisítésével fenyegetődzvén, megtiltotta követének, hogy az esztergomi egyház ügyeibe avatkozzék. Nyilván e határozott fölléptének kell tulajdonítani, hogy az egyházi és világi főurak nagy része elejtette Cseh Venczelt, ki már bánta Magyarországba való jövetelét és csak az álszégyen tartotta még vissza, hogy a magyar trónról le nem mondott.
Nem egy teljes évig maradt Boccasino Magyarországon. Budán is, Pozsonyban is tartott tanácskozásokat. Megerősítette az új kalocsai érseket. Pozsonyban körülötte találjuk már a két érseken kívül a pécsi, csanádi, nyitrai és váradi püspököket, a szentmártoni apátot, a kalocsai és pozsonyi prépostokat, világi főurakat és sok nemest, kik Károly királyt egyhangúlag kikiáltották az ország urának. Ez új lelket öntött az Anjou-pártba, mely elérkezettnek látta az időt, hogy támadólag lépjen föl Venczel ellen, Budát meglepje, rohammal megvegye és Venczelt elfogja. Részt vettek e merész vállalatban Gergely esztergomi, István kalocsai érsek, a zágrábi, pécsi és bosnya püspökök, számos országnagygyal. A pucs nem sikerült ugyan, de megérlelte a cseh királyban az elhatározást, hogy gyöngéden szeretett fiát haza vigye. Ezt azonban meg nem érte Gergely érsek, kit 1303 nyarán Anagniban találunk a pápánál, hogy hűsége és fáradozása jutalmát, az érseki palástot átvegye. Lehet, meg is kapta, de a bullák ránk nem maradtak, mert ép akkor intéztek a pápától megfenyített Colonnák és Szép Fülöp franczia király merényletet ellene. Ötszáz lovassal és valamelyes gyalogsággal lepték meg Anagnit, a pápa születése helyét, a hol az időben udvart tartott. Egy pillanat alatt körülfogták a pápai palotát, de az első támadást a pápa unokaöcscse a hű cselédséggel visszaverte. Bicskei Gergely a védők sorában állott. Elesett-e már az első támadás alkalmával, 1303 szeptember 7. hajnalán, vagy csak később, midőn a rabló vágytól ingerelt csőcselék új támadást intézett, s a palotába behatolt, – föl nem deríthető. Talán a három nap alatt, miközben a rablók a pápát fogolyként őrizték, a kincstárt fosztogatták és levéltárát szétszórták, akkor veszhettek el Gergely érsek bullái is.*
Bővebben lásd Pór Antalnak az Új M. Sion XVII. kötetében ily czím alatt megjelent értekezését: Miklós ostiai püspök követsége Magyarországon.
Nemsokára az anagni merénylet után, 1303 október 11-én, VIII. Bonifáczius is elhúnyt. Utóda XI. Benedek néven ugyanaz a Boccasino Miklós lett, ki hazánkban szentszéki követként működött. Az új pápa első gondjai egyike 223vala az esztergomi érseki szék betöltése. Ismervén hazánk viszonyait, választása Mihály zágrábi püspökre esett, kit nov. 3-én esztergomi érsekké ki is nevezett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem