Magyarok.
Magyarok.
A magyar nemzet megjelenése azonban rövid idő alatt megváltoztatta a helyzetet. A magyarok 895 őszén ereszkedtek le a Tiszahátra, s 896-ban már egészen a Dunáig nyomultak előre. 896 és 900 között döntötték meg a Morva birodalmat s az utóbbi évben Pannoniát is elfoglalták.
900-ban már a mai Esztergom vármegyének a dunáninneni, valamint a dunántúli része is hatalmukba került. A magyarok már 899-ben, tehát akkor, midőn Itáliába törtek, végigszáguldoztak Pannonián. Útjokat mindenütt a pusztulás jelezte, mely alkalommal a keresztény egyházak is megsemmisültek. A 900 év derekán az egész magyar nemzet átkelt a Dunán és nagyobb harczok nélkül egész a Rábáig hatolt.
Pannonia éjszaki részén, bár e terület gyéren volt lakva, a beköltözködő magyarok néhány szláv falura és germán telepítvényre akadtak. A szlávok egyik főfészke, az egykori római Salva Mansio helyén, a Duna jobbpartján emelkedő, meredek dombon, kétségkívül erődítvény-jelleggel bírt.
Ez a hely a mai Esztergom, mely név valami szláv Stigran-féle elnevezésből alakult, melyet a honfoglalók az itt lakó népektől kölcsönöztek, mely azonban idővel nyelvünkhöz idomult. Még az 1156. évi oklevélben is „Strigranensi suburbio, … sede” alakjában fordul elő, a franczia Odo de Diogilo azonban már ez időtájt, alkalmasint hallomás útján, Estrigunt-nak nevezi, tehát a közhasználatban már ekkor mai neve lehetett elterjedve, míg az egyház okleveleiben eredeti elnevezését, latinos alakban, (Strigonium), napjainkig fenntartotta. (Pauler Gy.: A Magy. Nemz. Tört., I. 35. és 501. Knauz: Mon. Eccl. Strig. I. 10 7. 110.)
A beköltözködő magyarok az itt talált szlávokat és germánokat nem irtották ki, hanem szolgaságra vetették, meghagyván őket tanyáikon, telepeikben, melyeknek neveit is átvették. Innen maradt fenn azután a sok idegen helynév, még a legmagyarabb vidékeken is.
Ezen az úton haladva, megtalálhatjuk az egykori szláv és germán telepeket a mai Esztergom vármegye területén. Szláv eredetű helynevek: Béla 195mely a szláv belu, (fehér), melléknévből származott; Kirva, eredeti szláv szó, krivu gyökből, annyit tesz, mint ferde, görbe: Piszke, alighanem a szláv pęsek szóból vette nevét, a mely annyit, mint durva szemű homok. A szláv plęsu, (kopasz), szóból alakult a Pilis helynév is.
Az „Eskü kereszt.” Erre teszi le a király a koronázáskor az alkotmány megtartására az esküt. (XII. századbeli mű.)
Az u. n. „apostoli kereszt”, melyet a koronázáskor a király előtt visznek. (XV. századbeli mű.)
Germán eredetű Kesztölcz, mely az 1169. évi oklevélben Keszthelcz, 1418-ban pedig Kesztheolcz alakban fordul elő; megfelel az elzászi Kestenzholz névnek, mely gesztenyefát jelent. Ó-germán eredetű a Marót név is, mely a Marhold, vagy Marolt névnek egyszerű variánsa. (Borovszky Samu: A Honfogl. Tört. 69–70.)
Az elfoglalt területet a magyarok legott birtokukba vették. A Duna mindkét partja, mely gazdag volt legelőkben, alkalmas letelepülési helyül kínálkozott, de vizeinél fogva is nagyon kedvezett a magyarok ősi foglalkozásának, a halászatnak. A fennmaradt adatok is igazolják, hogy sohasem volt a magyar halászat oly virágzó, mint a honfoglalást követő századokban.
Midőn II. Béla megerősítette a dömösi monostor jogait és kiváltságait, elrendelte, hogy a helembai halászok egy héten át 90, nagybőjt idején pedig mindennap 30, tehát évenként 1200 darab halat tartoznak a monostornak beszolgáltatni, ez az egy adat is mutatja azt a nagy halbőséget, mely a honfoglaló magyarokat a nagy vizekhez csábította.
