Ünnepi szokások.

Teljes szövegű keresés

Ünnepi szokások.
A biharvármegyei magyarok ünnepi szokásai között általánosan el van terjedve a Betlehem-járás és a három királyok, a húsvéti öntözés és a pünkösdi ünneplés. A Betlehem-járás és a három királyok járása általános és a megszokott s mindenütt jól ismert módon folyik le. A húsvéti öntözés nem annyira általános, sőt sok helyen egészen el is hagyják. E helyett azonban, mint Szent-Jobbon, Remetén és Gyantán az ú. n. tojásjáték járja. Szent-Jobbon pl. húsvét második napján a legények tojást szednek; az egyik legény a tojásokat egy-egy lépés távolságnyira kirakja, azután bizonyos távolságot kipéczéznek és fogadnak – rendesen borra, – hogy ki tudja az így kirakott tojásokat az alatt az idő alatt sorba felkapkodni és a sor másik végére rakni, míg az egyik legény a kijelölt távolságot oda-vissza meg nem futja. Remetén a tojásjátékot tyúkmálnak nevezik és az egész abból áll, hogy a fiatalok a piros tojások végét összeverik, és a kinek a tojása behorpad, azt a másik nyeri meg. Ugyanez a szokás Gyantán is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem