A magyarság hatása.

Teljes szövegű keresés

A magyarság hatása.
Viszont azonban a magyarság mind nagyobb tért hódít és most már a vármegye felső részén is erősen beékelte magát az oláhok közé. Hajdu vármegye határától majdnem egyenes vonalban járhatunk magyar községeken át Szilágy vármegye határáig, ha Bárándtól, Berettyó-Ujfalu, Esztár, Székelyhíd, Köbölkút, Tóti és Bályok községeket érintjük. Itt már sűrűn vannak 213az oláh községek, valamint olyanok, a hol magyarok és oláhok vegyesen laknak. E vonaltól felfelé a magyarság szaporodik, és míg e vidék felső részén is azelőtt sok volt a teljesen oláh község, ma már egyetlen egy sincsen. A központi járásban Nagyvárad és a síkság felé terjedő vidék magyar, a körülötte fekvő hegyvidéki községek pedig már erősen magyarosodnak, úgy hogy Nagyváradtól a Sebes-Körös-völgyben a Rézhegység alatt fekvő Élesdig az oláhok már magyarokkal vegyesen laknak, a mi Nagyvárad magyarosító hatását bizonyítja, mert a távolabb eső hegyközi községek legnagyobb része teljesen oláh.
A magyarság hatása a tenkei járásban is észlelhető, mint a mely oláh járásban a legtöbb oly község van, a hol az oláhok között sok a magyar is. Így Sályin, Székelyteleken, Görbeden, Tenkén, Fekete-Tóton, Bélfenyéren, Kisházán, Gyantán és Széplakon. Ez a szalontai járás szomszédságának tulajdonítható; viszont azonban az is kétségtelen, hogy a tenkei járásban az oláhok beszívárgása erős. Az élesdi, magyar-csékei, tenkei, béli, belényesi és vaskohi járásokban nincsen egy teljesen magyar község sem, azonban a béli járásban Bélen, a magyar-csékeiben Magyar-Csékén, az élesdiben Lugoson, Élesden és Esküllőn, a belényesiben Remetén, Ujlakon, Sonkolyoson, Belényesen, Fenesen és Nyégerfalván és a vaskohi járásban Vaskoph és Rézbányavároson magyarok is nagyobb számban laknak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem