Bercsényi.

Teljes szövegű keresés

Bercsényi.
Schlick 1703 végén átadta a fővezérséget Heister Siegbertnek, a ki 1704 tavaszán Pálffy János gróffal egyesülve, mintegy 10,00 főnyi hadával a Vág vidékén táborozó Bercsényi ellen tört. Bercsényinek csak 5000 embere volt és így kénytelen volt visszavonulni. Május 11-én értesíti a tiszántúli hadakkal érkező Károlyit, hogy Ó-Barsnál fog megszállani, a hol magához vonja Hatvani Szabó Máté ezredét, mely már Lévát éri. (Thaly, Bercsényi család III.) Bercsényi hada május 13-án Verebélyhez ért, a hol megpihent. Heister, mindenütt Bercsényi sarkában, Léva felé igyekezett, de a Dunántúlról érkező kedvezőtlen hírek miatt Nyitra-Kérre és onnan Verebély érintésével Komáromba vonult, útközben folyton zavartatva Bercsényi huszáraitól. Bercsényi ismét Nyitrába vonult. Szeptember 12-ikén a harczoló felek fegyverszünetet kötöttek és a békealkudozások is megindultak. Rákóczy ekkor Selmeczbányára, majd gyógykezelés czéljából Vihnyére jött s itt várta be a császári békebiztosok és a külföldi követek megérkezését.
Bercsényi, hogy az érkezőket méltóképen fogadja, szept. 24-ikén elindult Báthról, a hol ép akkor tartózkodott és váltott lovakon Léván és Verebélyen át 25-ikén Kérre érkezett. E közben Lamberg császári államminiszter, békebiztosi minőségben Komáromba ment, honnan Széchenyi Pál kalocsai érsekhez Léván át Báthra utazott. Útközben Géczy Pétert és Ebeczky Istvánt rendelték melléje díszkíséretül. Nemsokára gróf Seilern miniszter és Hamel-Bruiniux hallandiai követ is megérkezett Pozsonyba, honnan október 15-ikén Selmeczbányára mentek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem