II. Endre.
II. Endre.
Kálmán utódai alatt, egy századon át, Bars vármegye nevezetesebb események szinhelye nem volt. A XII. században a Szent István által alapított várszerkezet mindjobban szétbomlott, a mi II. Endre trónra-léptével mindegyre fokozódott. Alig foglalta el II. Endre a trónt, Gerle falut kivette a barsi várkötelék alól és János esztergomi érseknek adományozta; de e mellett a szent-benedeki apátságnak bőkezű pártfogója volt. A pápától az apátság részére a főpapi jelvényeket eszközölte ki, 1209-ben pedig a monostor népeit részesítette kiváltságokban, majd 1217-ben az apátság népeinek ugyanazokat a kiváltságokat adta, melyekkel a székesfehérvári, vagy a budai vendégek bírtak. (Knauz, I., 465. – Fejér, III. I., 196.).
Míg II. Endre a szent földre vezetett keresztes hadat, az alatt az esztergomi érsek egymásután elfoglalta az apátság birtokait. Hasztalan fordult az apát panaszszal Honorius pápához, a pápa ugyan 1221-ben intézkedett az apát ügyének megvizsgálására nézve, de akkoriban, oly hatalmas ellenféllel szemben, a törvényes intézkedés csak irott malaszt maradt. János érsek utóda, Róbert is elődének a nyomdokaiba lépett és az apát vele szemben is csak a pápához fordulhatott, (Fejér, VIII., 5., 226. – Knauz, I., 193.), sőt 1228-ban, a szent-benedeki monostornak Udvardon lakó népei is megtagadták az engedelmességet, de ezekkel szemben Dénes nádor már erélyesen lépett fel, s az országtanács itélete alapján, a lázongókat félig lenyiratta és engedelmességre szorította. (Knauz, I., 267.) A történetből tudjuk, hogy az ország bajait, az elharapódzott visszaéléseket, az aranybulla kibocsátása sem orvosolta. Róbert érsek minden közbenjárása hiábavalónak bizonyulván, az országot egyházi tilalom alá vetette. IX. Gergely pápa, 1232-ben kelt levelével azonban megengedte, hogy a szent-benedeki monostor templomában zárt ajtók mögött istenitisztelet tartassék. (Wenzel, I., 301.)
