Stósz multja.
Stósz multja.
Stószt régebben Hegyaljának nevezték, de II. Rákóczy Ferencz szabadságharcza után a rendszeres németesités korszaka következvén, ennek a helységnek nevét is elnémetesitették. Lakosainak kétharmadrésze róm. katholikus, harmadrésze ág. evangelikus. Földmíveléssel, bányászattal, de túlnyomólag késgyártással foglalkoznak. Hajdan hires bányaváros volt, sőt még a mult században az u. n. Feketevölgyben réz- és ezüstbányái voltak, melyek azonban egytől-egyig beomlottak. Rézműves czéhe az egyetlen volt az országban, ide tartoztak az ország összes rézművesei. Az egész környéket óriási mennyiségü réz-salak födi, melyet az idők folyamán gyepréteg vont be. A 60-as években még számos család élt abból, hogy e salakot ujra átkutatta és kiolvasztotta.
Stósz multja még régibb mint Meczenzéfé. Dülői közül a „Portsche”, „Hőgen”, Windischdörfel” és „Beksboden” olyan helyeket jelölnek, melyek már a község megalakulása előtt lakottak voltak. Szabad bányavárossá II. Rákóczy Ferencz emelte, annak elismeréseül, hogy a stósziak mindig a Rákóczyakat támogatták. E szabadalmat később eltörölték, de azért ismét visszanyerte a város.
