Alapitójának neve és keletkezésének éve ismeretlen. Csak annyi bizonyos, hogy a prépostság, már a XII. században fennállott s nem csak királyainkban, hanem az Aba-nemzetség több tagjában is lelkes pártfogókra talált. Utóbb Kálmán herczeg, II. Endre fia, halmozta el jótéteményeivel az által, hogy birtokait szaporította, kiváltságait megerősitette s kibővítette, régi faépülete helyébe kőmonostort épittetett. Mielőtt azonban Kálmán a rend megszilárdítását czélzó művét befejezhette volna, ránk zúdult a tatárjárás csapása. A prépostság vagyona, irattára a rabló csapatok s a lángok martaléka lett. Maguk a rendtagok csak a füstölgő romokkal szemközt meredező sziklafal barlangjába vonulva menthették meg életüket. Pedig IV. Béla király, a kolostor, s a vidék ótalmára mindent elkövetett. A védő sereget, mint Zsarnay, a jászói káptalan egykori hites jegyzője, a nép ajkán élt hagyományok után följegyezte, Sugó, Drinóczy, Szigethy, Hárskuthy, Borzavay, Cseörghő, Mogyorósy, Hidegkuthy és Hetey századosok alatt Tapolczay vezette a félelmes ellenségre, melynek fegyverei alatt mindnyájan elhullottak. A hegyet, melyről a tatárok közelgését dobszóval jelezték, a monda szerint Doboldérnek nevezte el a nép, s e néven ismeri mai nap 335is. A századosnak, ki a Tapolcza völgyét tartotta elfoglalva, volt egy Krisztina nevü leánya, ki a hegyről, hol sátruk állott, a máig kristálytiszta vizben bővelkedő forráshoz szokott lejárni vizért. A hegy Krisztináról Kriskahegy, a forrás pedig a „szép leány kutja” nevet nyerte, mind a kettőt ma is ugy hívják.
Az ország ujraalapitásának nagy munkájában Jászó is kikelt hamvaiból, mit leginkább a prépostság első ismert főpapjának, I. Albertnek köszönhetett.