Monaji halom. Ősmagyar temetkezés.
Monaji halom. Ősmagyar temetkezés.
A kelta, római és népvándorláskori lelőhelyek a fentebb emlitetteken kívül csak néhány községre terjednek ki; ilyenek Bakta, a hol vaspántokkal összefoglalt durva mívü cserépedényt találtak; Rásony, melynek halmából vastárgyak, u.m. zabola, kengyel, stb. találtattak; továbbá Felső-Dobsza, Hernád-Büd, Préposd, Szemere, Jászó, a szádelői völgy, Ináncs és a monaji halom, melylyel külön kell foglalkoznunk. A halom a berencsi szőlők délnyugati sarkánál a monaji gazdák legelőjén, a vendégi tetőtől Aszalóig huzódó domblánczolat egyik magaslatán terül el. Az ásatás a halomból több csonvázat, kő, bronz és vas tárgyat hozott napfényre és világosan megjelölte a sorrendet, mely szerint a temetkezés végbe ment. Először a sir fenekét agyaggal simára kitapasztották, ott tüzet élesztettek és ebbe lövöldözték bele nyilaikat a sirt körülálló vitézek. Erről tanuskodik a sok félig s teljesen megolvadt bronznyílhegy, mely itt találtatott. A tűz elalvása után 473lerakott fagerendák által u. n. pallósirt akottak s erre helyezték a halottakat, legtöbb esetben lovastól, teljes fegyverzetében. A nyílaknak tűzbe való belövöldözése a hunszittya temetkezési szokásokhoz tartozott, a lóval való eltemetés pedig az ősmagyar temetkezési szokásra utal, melynek emlékeit hazánkban már számos helyen felfedezték. A szóban forgó halomban a csontvázakból csupán a koponya s egy alsó és felső karcsont volt megtalálható; hiányzott a test többi része és a harczi paripa, a miből azt következtetjük, hogy e halom oly vitéz temetője, ki távol csatában esett el s kinek – a kor szokásai szerint – csupán fejét és mellső végtagjait hozták haza a csatából, hogy azt itt kellő tisztességgel eltemessék. E halom és leletei tehát azért fontosak reánk, mert ősmagyar temetkezési módot árul el. Régészeink egy része a monaji halomról ugy vélekedik, hogy ott két egymástól távol eső korszaknak emlékei maradtak fenn s csupán az elkorhadt faréteg fölött 5 cmrrel magasabban fekvő koponya csontmaradványai, kengyel, zabla, vaskés stb. tartoznak a honfoglalás korába. A mi ez alatt volt, az jóval régebben került a földbe. A sirfenék kitapasztását s a sirban való tűzrakást egyetlen egy ősmagyar temetkezésnél sem lehetett másutt konstatálni. Ép ugy különböznek a sir fenekén levő 6–12 cm. vastag szénrétegben talált háromnszögü tokos nyílcsucsok a honfoglaláskori leletek ismert nyíltipusától, mely levélidomu, hegyes szegben végződik s mindig vasból van. Olyan nyílcsucsokat, minők a monajiak, az ókori szittyák és Krisztus születése körül a szarmaták használtak, de már a kora népvándorláskori leletekben sem fordul elő. Ugy a temetkezés módja, a sirfenék kitapasztása és a sirban rakott tűz (a tor maradványa), mint a nyílcsucsok idoma egyformán arra vall, hogy a halom alján, vagyis a honfoglalás koránál mintegy 20–25 centiméterrel mélyebben levő sir nem lehet későbbi a Kr. u. II–III. századnál s valószinüleg a jazigoktól származik.
A KORLÁTI BRONZCSÁKÁNY.
(Zárókép.)
BEBEK-CZIMER. RÁKÓCZY-CZIMER. GAGYI CZIMER.
(Rajzolta Richter Aurél.) Fejkép
