doggenfeldi VETTER ANTAL
Mestre (Velence elővárosa), Itália, 1803. júl. 3. Apja budai születésű cs. kir. alezredes, anyja szombathelyi származású (magyar). Német anyanyelvű, vagyontalan, r. kat. Tanulmányait Pécsen (gimnáziumban) és a bécsújhelyi katonai akadémián (1815-1823.) végzi. 1823- zászlós a 38.-, 1831- hadnagy a 27 gyalogezredben. 1831-1839. a grazi katonaiskola erődítéstant oktató tanára, 1834- főhadnagy. 1839- alszázados, 1840- főszázados, 1845- őrnagy, 1848. jún. 30- alezredes, a 37. Máriássy gyalogezred 3. zászlóaljának parancsnoka Nagyváradon. 1834- felesége Reisinger Teréz (meghalt), később Pauer Aranka, meghalt Bp., 1899.), családos.
Júliusban alakulatával a bánsági hadszíntérre vezénylik, részt vesz a szerb felkelők elleni harcokban. Szept. 2. kitünteti magát a perlaszi tábor bevételénél. Szept. 22 (okt.1)- honvéd ezredes és dandárnok, illetve október közepétől a bánsági hadtest egyik hadosztályának parancsnoka Nagybecskereken. Nov. 5 (1)- tábornok (vezérőrnagy), megbízzák a honvédsereg vezérkarának megszervezésével, dec. 4- a hadügyminisztérium Táborkari (Vezérkari) osztályának főnöke. Dec. 28- a felső-tiszai hadtest élén hadakozó Mészáros hadügyminiszter helyettese, Kossuth első számú katonai tanácsadója. 1848/49 fordulóján ő irányítja a főváros katonai kiürítését. Az 1849. jan. 2-i pesti haditanácson elfogadják tervét a honvédsereg főerőinek Tisza mögött történő összevonását illetően. Márc. 8 (8)- altábornagy, a Feldunai hadsereg (I., II., III., VII. hadtest, 12. hadosztály) parancsnoka. Ugyanekkor a Magyar Katonai Érdemjel 2. osztályával is kitüntetik. Márc. 16 - 17. serege zömével Cibakházánál átkel a Tiszán, másnap azonban visszatér a folyó bal partjára. (Ennek oka az volt, hogy számításával ellentétben a császári fősereg nem Gödöllő térségében – ahol oldalba akarta támadni –, hanem, mint kiderült, vele szemben, Nagykőrös körzetében összpontosult.) Súlyosan megbetegszik, márc. 28. átadja a sereg parancsnokságát Görgei tábornoknak.
Április végén ismét szolgálatra jelentkezik, június végén a délvidéki sereg (mely a IV., bácskai, az V., bánsági hadtestből, Bem Temesközben hagyott csapataiból, valamint a július közepén a Bácskába érkező Kmety-hadosztályból állt) parancsnoka lesz. Július második felében (Guyon tábornok júl. 14-i hegyesi győzelme nyomán) felszabadítja a Bácskát, és csapataival biztosítja a Szegednél összpontosított fősereg hátába eső Temesi Bánságot. Ez utóbbi visszavonulásával sereg- parancsnoki hatásköre azonban lényegében megszűnik, mivel seregtestei fokozatosan Dembiński altábornagy alárendeltségébe kerülnek. Ezért, valamint, annak következtében, hogy nem ért egyet a lengyel tábornok harc nélküli visszavonulásával, aug. 7. táján leköszön a parancsnokságról.
A fegyverletétel után bujkál, majd 1850. májusában külföldre menekül. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítéli. Kossuth megbízásából részt vesz a sikertelen milánói felkelés előkészítésében (1852-1853.). Az 1859-es olasz-francia-osztrák háború idején az olaszországi magyar légió egyik szervezője, ill. parancsnoka 1866. Klapka oldalán részt vesz a poroszországi magyar légió szervezésében. A kiegyezés után hazatér. Gróf Andrássy Gyula katonai tanácsadójaként szerepet játszik a magyar királyi honvédség létrehozásában, melynél azonban emigráns múltja miatt nem alkalmazzák. Később honvéd tábornoki nyugdíjat kap. † Budapest, 1882. júl. 26.
Wurzbach lex. L. 231-234., Gelich Rikhárd I. 450-452., Svoboda: Die Zöglinge 444., Uő.: Die Theres. MA. I. 468., Szinnyei: Magyar írók XIV. 1183-1184., KLÖM. XIII-XIV. (ld. XIV. 1003.), XV. (ld. 948.), Vas. Újs. 1868/9., Tört. Lapok 1892/2., KAW: Gb. 37. LIR. 1841-1860. 7/131., HL: Gen. Kommando zu Ofen 346., Közlöny 1848/122., 158., 177., 1849/49., 52., Gyászjel. OSzK, portré: Hadtört. Múz. Fotóa. (Rózsa-Spira 339.)