Szám 17

Teljes szövegű keresés

Szám 17
Szám 17.1
Így szólt az Úr Mózeshez:
Szám 17.2
„Mondd meg Eleazárnak, Áron pap fiának, szedje össze a füstölőket a tűzvész színhelyéről, ezt a nem megengedett tüzet pedig vigye el; mert meg vannak szentelve,
Szám 17.3
bár olyanok füstölői voltak, akik főbenjáró bűnt követtek el. Kalapáljátok szét őket az oltár beborítására vékony lemezekké, hiszen felajánlották őket az Úr előtt, így hát szentek. S szolgáljanak figyelmeztetőül Izrael fiai számára.”
Szám 17.4
Eleazár pap tehát összeszedte a bronzfüstölőket, amelyeket az elégettek odahordtak, s szétkalapálták őket az oltár beborítására,
Szám 17.5
figyelmeztetésül Izrael fiainak, nehogy valaki illetéktelen, aki nem Áron leszármazottai közé tartozik, odajáruljon az Úr elé tömjént égetni, s úgy járjon, mint Korach és társai, aszerint, ahogy az Úr Mózes által előre megmondta.
Szám 17.6
Másnap Izrael fiainak egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen, mondván: „Az Úr egész népét kiirtjátok!”
Szám 17.7
Amikor a közösség összesereglett Mózes és Áron ellen, ezek meg odafordultak a megnyilatkozás sátora felé, lám, már felhő borította, s megmutatkozott az Úr dicsősége.
Szám 17.8
Mózes és Áron odajárultak a megnyilatkozás sátorához.
Szám 17.9
Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek:
Szám 17.10
„Váljatok külön ettől a közösségtől! Egy szempillantás alatt megsemmisítem őket!” Erre arcra borultak.
Szám 17.11
S Mózes így szólt Áronhoz: „Fogd a füstölőt, s tegyél belé tüzet az oltárról, aztán szórj rá tömjént. Sietve vidd oda a közösséghez és oldozd fel őket. Mert már fölgerjedt az Úr haragja és a vész kezdetét vette.”
Szám 17.12
Áron fogta tehát (a füstölőt), ahogy Mózes meghagyta neki, és sietve a közösségbe vegyült, s csakugyan, a vész már megkezdte pusztítását a nép körében. Megfüstölte és feloldozta a népet.
Szám 17.13
S amint ott állt az élők és holtak között, a vész alábbhagyott.
Szám 17.14
Mindazonáltal azoknak a száma, akik a vészben addig elpusztultak, 14700-ra rúgott, azokat nem számítva, akik Korach miatt lelték halálukat.
Szám 17.15
Áron ezután visszatért Mózeshez a megnyilatkozás sátorának bejáratához, s a vész megszűnt.
Szám 17.16
Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek:
Szám 17.17
„Szólj Izrael fiaihoz: adjon neked minden törzs, minden vezér egy botot, törzsenként, összesen tizenkét botot, s mindegyik írja rá a magáéra a nevét.
Szám 17.18
Áron nevét pedig írd Lévi botjára, mert az ő törzsüknek a vezérét is megilleti egy bot.
Szám 17.19
Aztán tedd őket a megnyilatkozás sátorában a bizonyság elé, ahol meg szoktam nyilatkozni neked.
Szám 17.20
Annak a botja, akit kiválasztok, kihajt. Így magam vetek véget Izrael fiai ellenetek irányuló zúgolódásának.”
Szám 17.21
Mózes szólt Izrael fiaihoz, s vezéreik mind átadták neki botjukat, minden vezér egyet, törzsenként, összesen tizenkét botot; köztük volt Áron botja is.
Szám 17.22
Mózes letette az Úr elé a botokat a tanúság sátorában.
Szám 17.23
Mire Mózes másnap reggel belépett a tanúság sátorába, lám, Áron botja, Lévi törzsének a botja hajtott ki: rügyet fakasztott, virágba borult, s mandulát érlelt.
Szám 17.24
Mózes az összes botot kivitte az Úr színe elől Izrael fiaihoz, mindnyájukhoz. Megnézték, s mindegyikük (újra magához) vette a botját.
Szám 17.25
Az Úr azonban azt mondta Mózesnek: „Áron botját vidd vissza a tanúság elé, megőrzés végett, figyelmeztetésül a lázadozóknak. Így vess véget zúgolódásuknak, nehogy újra fölébredjen ellenem, s meg kelljen halniuk.”
Szám 17.26
Mózes így tett; ahogy az Úr parancsolta neki, aszerint járt el.
Szám 17.27
Izrael fiai így szóltak Mózeshez: „Lám, el kell pusztulnunk! Elveszünk! Mindnyájan elveszünk!
Szám 17.28
Mindenkinek, aki az Úr hajlékához közelít, meg kell halnia! Hát mind egy szálig el kell pusztulnunk?”

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT