2Sám 18

Teljes szövegű keresés

2Sám 18
2Sám 18.1
Dávid számba vette csapatát, és a százas, ezres csoportok élére parancsnokokat állított.
2Sám 18.2
Aztán három részre osztotta a csapatot: egy harmadukat Joábnak, egy harmadukat Joáb testvérének, Ceruja fiának, Abisájnak és egy harmadukat a Gátból való Ittainak rendelte alá. Aztán azt mondta a király az embereinek: „Magam is kivonulok veletek.”
2Sám 18.3
De az emberek azt mondták: „Nem szabad kivonulnod. Ha ugyanis menekülnünk kell, ránk nem vetnek ügyet. S ha a fele elesik közülünk, azzal sem fog senki törődni. De te tízezerrel fölérsz közülünk. Egyébként is jobb, ha itt maradsz tartaléknak, készen arra, hogy segítségünkre siess a városból.”
2Sám 18.4
„Úgy teszek, amint jónak látjátok” - felelte a király. Míg az egész sereg ki nem vonult, százas és ezres csoportonként, a király ott állt a kapunál.
2Sám 18.5
A király parancsba adta Joábnak, Abisájnak és Ittainak: „Bánjatok kímélettel a fiúval, Absalommal!” Mind hallották az emberek, amikor a király ezt a parancsot adta a vezéreknek Absalomot illetően.
2Sám 18.6
Így vonult harcba a sereg Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg.
2Sám 18.7
Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember.
2Sám 18.8
A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdő még több áldozatot szedett a seregből, mint a kard azon a napon.
2Sám 18.9
Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, tovább ment.
2Sám 18.10
Egy ember meglátta és jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot - mondta -, egy tölgyfán lógott.”
2Sám 18.11
Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: „Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet.”
2Sám 18.12
De az ember ezt válaszolta Joábnak: „Ha ezer ezüst ütötte volna is a markomat, akkor sem merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: „Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!”
2Sám 18.13
Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király előtt nem marad semmi titokban.”
2Sám 18.14
Joáb azt mondta rá: „Eh mit! Miért is töltöm tovább az időt veled?” Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte őket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán,
2Sám 18.15
odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték.
2Sám 18.16
Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek.
2Sám 18.17
Aztán fogták Absalomot, s az erdőben egy gödörbe dobták, és egy óriási kőhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába.
2Sám 18.18
Absalom még életében szerzett magának egy emlékkövet, és felállította a Királyok völgyében. Azt mondta ugyanis: „Nincs fiam, aki fenntartaná emlékezetemet.” Így az emlékkövet nevezte el a nevéről. Mind a mai napig Absalom kövének hívják.
2Sám 18.19
Cádok fia, Achimaac azt mondta: „Szaladok, és megviszem a királynak az örömhírt, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki és megmentette ellenségeitől.”
2Sám 18.20
De Joáb azt felelte neki: „Ma nem viszel örömhírt, majd máskor; ma nem viszel jó újságot, hiszen a király fia halott.”
2Sám 18.21
Aztán Joáb megbízta a kusitát: „Menj és jelentsd a királynak, amit láttál!” A kusita leborult Joáb előtt és elfutott.
2Sám 18.22
Cádok fia, Achimaac azonban újra azt mondta: „Történjék bármi, a kusita után futok!” Joáb megkérdezte: „De hát minek futnál? Neked nem jár érte jutalom.” De ő csak hajtotta: „Történjék bármi, utána futok.”
2Sám 18.23
Erre Joáb ráhagyta: „Fuss hát!” Achimaac a síkságon át vivő úton futott, és megelőzte a kusitát.
2Sám 18.24
Dávid a két kapu között ült. Az őrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé.
2Sám 18.25
Az őrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: „Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája.” Amikor azonban az - tovább futva - közelebb ért,
2Sám 18.26
az őrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az őrszem tehát leszólt a kapuba: „Még egy embert látok, egyedül fut.” A király azt mondta: „Az is jó hírt hoz.”
2Sám 18.27
Az őrszem újra jelentette: „Úgy látom, az első úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut.” A király visszaszólt: „Az derék ember, biztosan jó hírrel jön.”
2Sám 18.28
Achimaac megérkezett és odakiáltotta a királynak: „Üdv!” Aztán arcra borult a földön a király előtt, és így szólt: „Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram királyomra kezet emeltek!”
2Sám 18.29
A király megkérdezte: „Jól van a fiú, Absalom?” „Csak egy nagy zűrzavart láttam - válaszolta Achimaac -, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt.”
2Sám 18.30
A király megparancsolta: „Állj félre és maradj ott!” S ő félreállt, és ott maradt.
2Sám 18.31
Most megérkezett a kusita is, és jelentette: „Örömhírt hall, uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened.”
2Sám 18.32
A király azonban megkérdezte a kusitától: „Jól van a fiú, Absalom?” „Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!” - válaszolta a kusita.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT