A Velencével megkötött fegyverszüneti szerződés után Zsigmond legsürgősebb és legfontosabb dolognak tartotta, hogy a német császársággal kapcsolatos világi és egyházi ügyeket elrendezve, végre valahára fejére tehesse a német császári, a milanói vas- és a római királyi koronát. Ezért, dacára annak, hogy az összes előjelek szerint az egyideig szünetelő török veszedelemnek a legközelebbi időben újból való feltámadására kellett számítani, Zsigmond megmaradt utazási terve mellett és a kezében maradt friauli és isztriai erősségeket megfelelő védőrséggel ellátván, seregének többi részét feloszlatta, ő maga pedig megfelelő kisérettel Frigyes osztrák herceg kíséretében Tirolba, s miután 1414 június 25-én Trientben VII. Károly francia királlyal szövetséget kötött, Salzburgba, majd onnan Svájcba és Felső-Olaszországba utazott, hogy egyrészt a svájci szövetséget, másrészt az ottani olasz főurakat a maga céljainak elősegítésére megnyerje és hogy Milanóban a vaskoronát fejére tegye. Utóbbi törekvése a gőgös Viscontik igen magas ellenkövetelése folytán dugába dőlvén, Zsigmond a Riminiben tartózkodó XII. Gergelyt és a Lodiban reá várakozó XXIII. János pápát kereste fel, akit sikerült rávennie, hogy az egyházszakadás megszüntetése céljából 1414. november 1-ére Konstanzába zsinatot hívjon egybe. Ezek után Zsigmond Felső-Olaszországból Bern, Basel és Strassburgon át július 19-én Speyerbe érkezett; innen Koblenzbe s azután Nürnbergbe utazott, ahova neje, Borbála királynő is megérkezett. Innen a királyi pár fényes kísérettel Aachenbe ment, ahol a kölni érsek 1414. november 8-án a nagy nehezen egybetoborzott német fejedelmek többsége jelenlétében feltette Zsigmond fejére a római királyi koronát és ugyanekkor nejét is a régi császárnék koronájával római királynévá koronázta.
Ezalatt XXIII. János pápa november 5-én Kontanzban megnyitotta a keresztény egyház egyetemes zsinatát, amelyre december 25-én Zsigmond is megérkezett. Itt eleinte nagy nehézségek merültek fel, mert a három pápa – XXIII. János, XII. Gergely és XIII. Benedek – közül egyik sem akart önként lemondani, míg végre részben rábeszéléssel, részben erőszak alkalmazása mellett ez is megtörtént, mire a zsinat 1417 november 11-én Colonna bibornokot V. Márton név alatt pápává választván, ezzel a 40 évig tartó egyházszakadásnak véget vetett. Az új pápaválasztás főleg azért húzódott oly sokáig, mert egyrészt Zsigmondnak személyesen kellett a Spanyolországban tartózkodó XIII. Benedeket felkeresni, hogy azt lemondásra kényszerítse. Ugyanekkor Borbála királyné is visszatért Magyarországba. Zsigmond spanyolországi utazása közben történt, hogy a francia seregek 1415 október 25-én Azincourtnál az angoloktól nagy vereséget szenvedtek s VII. Károly francia király Zsigmondot kérte fel a béke közvetítőjéül, akinek nagyon hizelgett a gondolat, hogy ő szerepelhet békebíróul a nyugat két leghatalmasabb nemzete között s így ahelyett, hogy visszatért volna Konstanzba, ahova türelmetlenül várták visszajövetelét, 1416 március 1-én Párisba ment, ahol a francia királlyal 1414-ben kötött szövetséget megújította s innen május 1-én Londonba utazott. Tárgyalásai itt nem vezettek eredményre, mert a franciák és angolok között nem volt képes a békét létrehozni, ellenben az érvényben levő fentemlített francia szövetség dacára angliai tartózkodása alatt teljesen V. Henrik angol király pártjára állott, akivel 1416. augusztus 15-én, mindenesetre bizonyosfokú presszió alatt, Canterburyban védő és támadó szövetséget kötött a franciák ellen. Így történt aztán, hogy Zsigmond csak 1417 január 27-én érkezett vissza a kontanzi zsinatra, mely 1418 április 19-én berekesztetett. Zsigmond május 21-én hagyta el Konstanzot, de ahelyett, hogy hazasietett volna Magyarországba, dacára annak, hogy közben értésére adták, miszerint neje otthon szerelmi kalandokba keveredett s hogy megfeledkezve hitvesi hűségéről, többek között a német lovagrend egyik Budán tartózkodó tagjával, Walmerod-dal is szerelmi viszonyt folytat, a délnémet fejedelmektől vett meghivásoknak engedve, sorra járta ezek udvarait és csak 1419 január közepén érkezett Bécsbe, ahol Erzsébet leányának esküvőjét Albert herceggel az 1422. évi husvét utáni 14-ik napra tűzte ki. Még mielőtt Bécsből Budára érkezett volna, intézkedett, hogy a királynőt, akivel nem akart személyesen találkozni, távolítsák el Budáról. Ennek folytán a pompához és fényhez szokott nő Várad közelében egy elhagyatott helyen szigorú őrizet alá vétetett, ahol a legnagyobb nélkülözéseket kellett 12 éves leányával együtt kiállania, miután attól semmikép sem akart megválni. Később Holicsba került a királynő, ahol már jobb bánásmódban volt része, míg végre 1419 év végén az ártatlan Erzsébet esdeklése annyira meglágyította a király szívét, hogy hajlandóvá vált nejével kibékülni.