6. Az 1156. évi hadjárat.
6. Az 1156. évi hadjárat.
Az 1155. évi belgrádi csatát követő évben már kora tavasszal úgy a magyar, mint a görög sereg megint a Dunánál volt. Mánuel ezúttal nagy hajóhadat is vitt magával, hogy annak segítségével a sereget a Dunán átszállíthassa. Azonban ezúttal még összeütközésre sem került a sor, mert a megindult béketárgyalások hamarosan eredményre vezettek. A béke öt évre szólt és a békepontok legfontosabbika az volt, hogy mindkét fél kölcsönösen kiadja a foglyokat és a zsákmányt és jövőben egyikük sem fog idegen trónkövetelőket vagy elemeket pártfogásába venni.*
Kinnamosz III. 19. 131.
Mindez azonban nem gáltolta Mánuel császárt, hogy júliusban követséget küldjön Frigyes császárhoz, felszólítva őt, hogy szeptember havában közösen törjenek be Magyarországba. De a német császár azt adván okul, hogy szeptemberig úgy sem tudna felkészülni, nem tett eleget Mánuel kérésének. Nemsokára ezután a görög udvar újból annyira belekeveredett a sziciliaiak és szeldzsukok elleni harcokba, hogy Mánuelnek Géza életében már nem jutott ideje, hogy Magyarország ellen sereget vezessen. Sőt a fenti 5 évi békeszerződés lejárta után a két uralkodó 1161-ben ujabb 5 évi fegyverszünetet kötött egymással.
Az 1156-iki magyar-görög béke István herceg sorsát is eldöntötte. Géza hajlandó lett volna őt országába visszafogadni, de a főurak határozottan ellenezték, hogy „az ádáz ellenség, a békebontó“ az országba visszatérjen. Konstantinápolyi tartózkodásának a történtek után nem lévén többé értelme, Barbarossa Frigyeshez ment, hogy őt bírja rá a Géza elleni fellépésre. A német császár utóbbitól 1157. augusztus havában kért is felvilágosítást az ügy mibenlétére vonatkozólag s ekkor a követek útján felvett tárgyalások folyamán kiderült, hogy István panaszai és kívánságai merőben alaptalanok* s így a tárgyalások eredménye inkább az lett, hogy a német császár elejtette Istvánt, akit kívánságához képest Velencén át újból Konstantinápolyba küldött vissza, a magyar követek pedig „gazdag ajándékot adva, kapva“ azzal a kedvező hírrel tértek vissza, hogy szent a béke Magyarország és Németország között.
Az 1158. január havában Regensburgba tárgyalásra megjelent magyar követek többek között Istvánt „az ép test ama beteg részének nevezték, amelyet le kell vágni, hogy az egész test, Magyarország, el ne pusztuljon“.
Ezt a békés megegyezést Németországgal Géza mindenekelőtt arra használta fel, hogy Zárát, mely II. István ideje óta Velence birtokában volt, visszafoglalja.*
Muglen id. m. 52. fej.
Frigyest főkép az tette a békére hajlandóvá, hogy neki ép akkor a lengyelekkel és olaszokkal akadtak bajai és kellemetlenségei és Géza a béke megpecsételéseként 1158. nyarán 600 „lövő székelyt“ küldött Lombardiába a német császári hadsereg támogatására s ezek tevékenyen közreműködtek Lombardia fővárosának, Milanónak ostromában, amelynek következtében az 1158. szeptember 8-án meg is adta magát.*
Ragewin (Freisingi Ottó folytatja), Gesta Frid. Imp. III. 423.
Barbarossa Frigyes még egy baráti szívességre kérte Gézát. 1159-ben meghalt IV. Hadrián pápa s utódjává a bibornokok többsége a német császárellenes párt fejét, Rolandot választották meg III. Sándor név alatt pápává. Azt kívánta tehát Frigyes, hogy Géza is III. Viktor-pártinak vallja magát. Eleinte Géza hajlott is a kérésre, de később, alig egy év mulva, ismét III. Sándor hivévé vált. Ezért Frigyes meg is haragudott és megszüntette a barátságos viszonyt Gézával, szinte örömöt színlelve azon, hogy „egy ily megbízhatlan szövetségestől megszabadult“.
Végül még egy a németországiakkal kapcsolatos eseményről kell megemlékeznünk. A regensburgi döntés után Belus nádorispán állítólag azért, mert nagyon pártját fogta István hercegnek, 1158 derekán megvált állásától és második hazáját, Magyarországot ismét felcserélte Szerbiával, ahol a Mánuel által folytonos háborgásai miatt állásától megfosztott testvére, Primiszlav helyett átvette az ország kormányát. Helyette Magyarországon Apa lett a nádorispán.
